Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
2025. december 17., 17:292025. december 17., 17:29
2025. december 17., 17:412025. december 17., 17:41
Fotó: Nagy Lilla
Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
2025. december 17., 17:292025. december 17., 17:29
2025. december 17., 17:412025. december 17., 17:41
A csíkszeredai Új Kriterion Galériában nyitották meg december 16-án Magdalena Pelmuș tárlatát. A Gendered Blood kiállítás egyik legfeltűnőbb gesztusa az ürességtől való félelem hiánya. A fehér fal nem háttér, hanem aktív tér: kiemel, elválaszt, koncentrál. Pelmuș nem tölti túl a teret, inkább hagyja, hogy az egyes művek között keletkező csend dolgozzon. Ez a visszafogottság azonban csak látszólagos. A kiállítás anyaga kifejezetten sűrű, jelentésekkel és ellentmondásokkal telített.
Az anyaghűségtől tudatosan eltávolodó szemlélet jegyében Magdalena Pelmuș önellentmondásos fegyverei
Fotó: Nagy Lilla
A vörös szín – a vér evidens, de nem kizárólagos kódja – uralja a látványt. Nem dekorációként, hanem jelölésként működik. A gyomor, a szív, a placenta mint anatómiai formák nem illusztratívak: alapvető szervek, amelyek nélkül nincs élet, mégis ritkán tekintünk rájuk autonóm jelentéshordozóként. Pelmuș ezeket a szerveket kiemeli a test egészéből, így egyszerre válnak univerzálissá és fenyegetően sebezhetővé.
A fegyver mint a maszkulin hatalom, az erőszak és az uralom eszköze itt díszbe öltözik, elveszíti funkcionális brutalitását, miközben nem válik ártalmatlanná. Ellenkezőleg: a gyöngyözés finomsága csak még hangsúlyosabbá teszi a tárgy eredeti rendeltetését. Ezek nem szelídített fegyverek, hanem esztétizált fenyegetések. Nyomok arra, hogy valaki – ha nem is fizikailag, de gondolatban – már ölt velük.
A Gendered Blood femininitással átitatott testi anatómiái és a maszkulin erőt és hatalmat jelképező tárgyai ugyanazt a pólusdinamikát táplálják
Fotó: Nagy Lilla
A képi és videós munkák ezt az érzetet erősítik tovább. A képek olyanok, mintha a vér nem a testből, hanem a jelentésből folyna ki: fehér felületek mellett, kontextus nélkül, magukra hagyva. A videók absztraktak, nem kínálnak kapaszkodót, inkább állapotokat rögzítenek. Nem történetet mesélnek, hanem feszültséget tartanak fenn.
A test és a természet viszonya itt konkrét szövetekhez és szövésekhez kapcsolódik: varrott, gyöngyözött tárgyakhoz, anatómiai formákhoz, fegyverekhez. Ezek a munkák tudatosan távolodnak el az anyaghűségtől. Nem imitálnak, hanem átértelmeznek. A biológia és az ékszerészet közé ékelődve olyan tárgyakat hoznak létre, amelyek egyszerre keltenek csodálatot és idegenkedést.
Az emberi vér, amelyre a vörös gyöngyözött tárgyak utalnak, a női testek biológiai küszöbhelyzeteit is jelzi
Fotó: Nagy Lilla
A vérvörös tónus ősi és terhelt. Figyelmeztetés, bűn, veszély: ezek a jelentések szinte automatikusan társulnak hozzá. Pelmuș azonban nem áll meg itt. A Fragile Anatomy sorozatban a vér minden eddiginél közvetlenebbül jelöli meg a testet mint sebet. Nem pusztán az élet hordozója, hanem annak töréspontja is. Egyszerre utal erőre és gyengeségre, születésre és pusztulásra.
Itt nem metaforikus mellékszál, hanem központi szervezőelv. A női vér olyan határjelenség, amely egyszerre választ el és köt össze: nemet, életet és halált. Ebben az értelemben az anyai vér körülöleli az apai fegyvereket, nem kiengesztelésként, hanem feszültségként.
A lélek és az áldozat ambivalens hordozójaként a művek vére metaforikus
Fotó: Nagy Lilla
A kiállítás egészét ez a pólusdinamika tartja mozgásban: összeolvadás és elkülönülés, gyönyör és félelem, közösség és uralom. Adriana Oprea kurátor szavai szerint is tudatos döntés volt, mennyit magyaráznak el, és mennyit bíznak a művekre. A Gendered Blood nem didaktikus. Nem kínál feloldást. Inkább egy rejtett zónát nyit meg, ahol az élet és halál, az erő és gyengeség ellentétei nem oldódnak fel, csak egymás mellett léteznek.
A Gendered Blood olyan kiállítás, amely nem lezárni akar egy témát, hanem tartósan nyitva hagyni egy kérdést: mit kezdünk azokkal az ellentmondásokkal, amelyek szó szerint belénk vannak varrva?
A tárlat február 10-ig látogatható, a kiállítás anyagából katalógus is készült.
A vérvörös szín egy ősi tónusba öltözteti a műveket
Fotó: Nagy Lilla
Maga a vér a művész gyakorlatában korábban is felismerhető motívum volt
Fotó: Nagy Lilla
Testnedv és testi hulladék egyszerre: a Fragile Anatomy sorozatban az anyai vér körülöleli az apai fegyvereket
Fotó: Nagy Lilla
Egyszerre mutatja fel az élethez és az erőhöz kapcsolódó színt, miközben az ellenkezőjét is megidézi: a halált, a gyengeséget, a szenvedést és az eltorzulást
Fotó: Nagy Lilla
Összeolvadás és elkülönülés, gyönyör és félelem, közösség és uralom között
Fotó: Nagy Lilla
A művész sokféle formátummal dolgozik, sokféle hordozóval és médiummal
Fotó: Nagy Lilla
A kiállítás anyagából katalógus is készült
Fotó: Nagy Lilla
Nemcsak egy könyv, hanem egy életmű, egy korszak és egy közösség arcképe került reflektorfénybe a Hargita Megyei Kulturális Központban. Székedi Ferenc Mindig formában – Botár László című albuma túlmutat a műkritikán: emberi történetekből építkezik.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője. Budapesten jártunk.
Két erdélyi világutazó, Mihály Alpár és Bertici Attila idén életük egyik legnagyobb kalandjára indult: két 12 lóerős robogóval húsz nap alatt több mint nyolcezer kilométert tettek meg Kelet-Európából egészen Szenegál fővárosáig, Dakarig.
Hat éve egy merész ötlet született Csíkszeredában: zenével átszőtt tudományos történetmesélés. A projekt mára közösséggé, élménnyé és ünneppé nőtte ki magát, most pedig a jubileumi, karácsonyi „Best of” előadáson vehettünk részt.
Krasznahorkai mondatai özönlenek. Rád ragadnak. Mintha a lassú sötétség húzna magával, amelyben felvillan valami makacs fény. Ki a magyar irodalom egyik legkülönösebb alakja, az idei irodalmi Nobel-díjas?
„Ki volt a csíki nagytata?” – teszi fel a kérdést az unokája. Mások szerint „ő maga volt a becsületesség”, és egyszerűen „jó társaság”. Egy könyv és egy dokumentumfilm ezek nyomán próbálja újra összerakni Pál Gábor méltatlanul feledett alakját.
Nem rabként, hanem börtönkönyvtárosként „zárják rá” a súlyos fémajtót évek óta Illyés Claudiára, a Maros Megyei Könyvtár alkalmazottjára.
A csíkszeredai származású Kedves Csanád zeneszerző, előadóművész és zenei vezető az Artisjus Előadóművészi Díjában részesült. A szerzői egyesület azzal a céllal alapította a díjat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek.
A halálra nem gyászos sóhajjal, hanem harsány nevetéssel felel Dósa Zoltán, aki új kötetében, a Rögcédulákban a mulandóságot nem tragédiának, hanem szellemes játéktérnek mutatja: ahol a szorongásból derű, a félelemből humor lesz.
Méliusz József életműve egyszerre személyes és történelmi tükör: az önismeret, a kisebbségi lét és a megújulás írói példája. Borcsa János irodalomtörténésszel a gondolkodó irodalom egyik legösszetettebb alakjáról beszélgettünk.
szóljon hozzá!