Sokoldalú művész, művészetszervező, akinek az évek során a figyelme egyre inkább a lényegi kérdések felé fordult. A Jelenlét házigazdája, Túros Eszter művészettörténész vendége ezúttal Verebes György Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes Művész.
2026. március 22., 12:162026. március 22., 12:16
Hogyan lehet összeegyeztetni a művészetszervezést a sokkal elmélyültebb, befelé forduló alkotói munkával? Miként lehet megteremteni az átjárhatóságot a különböző művészeti ágak között? És milyen kapcsolódás van a Szolnoki Művésztelep és az erdélyi alkotók között? Ezekről és a Csíki Székely Múzeumban látható, Az idő teste című kiállításról is mesél Verebes György művész a Jelenlét műsorában, de szó esik az alkotói folyamatokról, témákról is.

Mi történik a testtel, amikor az idő nem múlik tovább? Mit őriz meg az arc, ha nincs történet? Verebes György kiállítása ott kezdődik, ahol a magyarázatok elfogynak.
„Az évek során a figyelmem egyre inkább a lényegi kérdésekre fordult. Tudni kell a világ jelenségeiről és azokra reflektálni is kell, de azok a kérdések, amelyek örök érvényűek, talán ma egy kicsit érvényüket vesztették.
Ezeket a kérdéseket nem illik feltenni a művészeti életben, mert azt mondják, hogy mi ez a közhelyszerű megfogalmazás? Pedig a legmélyebb igazságok ezek mögött vannak” – véli Verebes György Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes Művész, a Szolnoki Művésztelep vezetője.
Mint fogalmaz, ha az ember igazából viszonyul önmagával, akkor ezeknek a kérdéseknek az előtörését fogja fölfedezni magában.
„És engem ezek érdekelnek, és megpróbálom mai nyelven megfogalmazni, reflektálni ezekre a kérdésekre. Nem mindig tudom megadni ezekre a választ, de a törekvés ezeknek a kérdéseknek a kibányászására és legalább a kísérletnek a megtételére, hogy ezt megtaláljuk, az ember leglényegét képezi. És egész életemben ezt csinálom, akárha a képzőművészetben, írásban, zenében, vagy kurátori munkában, bármiben. Ez egy vezérmotívum az életemben.”
Azok a jó mesék, amelyek megőriztek valamit aktualitásukból, tehát örökérvényű tanulságokkal bírnak – véli Dávid Péter rendező, akivel a bábszínház világnapja és Janikovszky Éva születésének centenáriuma apropóján beszélgettünk.
Nem így kezdődik egy kiállításmegnyitó. Egy mondattal azonban minden megváltozott: Halász Péter aznap reggel meghalt. Csíkszeredában az életmű bemutatása egy időben vált búcsúvá és végleges lezárássá. A kör bezárult.
Képesek vagyunk-e valóban meghallani egymást, mielőtt ítéletet mondunk? Ezt a kérdést állítja a középpontba a Csíki Játékszín legújabb előadása, a 12 dühös ember. A tizenkettők közül két szereplővel, Veress Alberttel és Kitay Leventtel beszélgettünk.
Mit jelent ma a haza, az anyanyelv vagy a teremtés rendje? Egy könyvbemutatóhoz kapcsolódó beszélgetésen nemcsak fogalmakat értelmeztek újra, hanem azt is, hogyan lehet túlélni – szellemileg és emberileg – a 21. század zajában.
Székelyudvarhely belvárosában március 15. alkalmából már másodjára hívták „időutazásra” az ünneplőket.
Festmények, fotogramok, cianotípiák és lírai csendéletek: a Ceglédi Alkotók Egyesületének képzőművészei mutatkoznak be Csíkszeredában. A kiállítás nemcsak műveket hozott, hanem történeteket a tehetséggondozásról, közösségről és alkotói sorsokról is.
Száz évvel ezelőtt indultak el a székely írók Benedek Elek és Tamási Áron vezetésével, hogy derűt vigyenek és a székely irodalom sajátosságait megmutassák nemzettársaiknak. Ma egy másik csoport teszi ugyanezt – remélhetőleg, több szerencsével.
Hogyan találkozott a nagy mesemondó egy trafikosné aranyszőke hajú lányával, majd hogyan vallott szerelmet neki? Miként lett házasság ebből, hová indultak nászútra? És miről leveleztek egymással? Ez is kiderül a Székely Menyasszony kiállításon.
Több tízezer résztvevő, számos ország és rengeteg hangosan kimondott vers: idén Lackfi János művei köré szerveződik a Nemzetközi Felolvasómaraton, amely ismét bebizonyítja, hogy az irodalom közösségi élmény és élő párbeszéd.
Az ősi japán és koreai kerámiaművészet világába kalauzolja el a látogatókat Máthé Lóránt-Pál keramikus székelyudvarhelyi kiállítása.
szóljon hozzá!