Burkolt jelenlétek, hideg emlékek, szakrális betontömbök: Siklódi Fruzsina Erzsébet festményei a hiány eszméjét jelenítik meg. Erős színekkel, kontrasztokkal, de mindenek előtt emlékekkel dolgozik, nosztalgiába csomagolva a felejtést.
2026. március 26., 10:362026. március 26., 10:36
2026. március 26., 13:472026. március 26., 13:47
Fotó: Borbély Fanni
Burkolt jelenlétek, hideg emlékek, szakrális betontömbök: Siklódi Fruzsina Erzsébet festményei a hiány eszméjét jelenítik meg. Erős színekkel, kontrasztokkal, de mindenek előtt emlékekkel dolgozik, nosztalgiába csomagolva a felejtést.
2026. március 26., 10:362026. március 26., 10:36
2026. március 26., 13:472026. március 26., 13:47
Azt mondják, filozófiai hajlam kérdése, hogy a pohár félig tele van, vagy félig üres. De ha csak a pohár van? Milyen szerepet tölt be önmagában? Dekoráció, hanyagság, vagy még vár valamire? Siklódi Fruzsina Erzsébet csíkszeredai egyéni kiállítása éppen ebben a hiányban született meg. A Burkolt jelenlétek a semmi poétikáját állítja a középpontba, s mégis, az üresség valahogy nála megtelik. Megtelik azzal, ami nincs, és ami egykor talán volt, de legalábbis lehetett volna.
Siklódi Fruzsina Erzsébet képzőművész
Fotó: Borbély Fanni
Üres épületek, félbehagyott projektek, szoborként álló betontömbök: hidegségük lelket kíván. Emberek kellene betöltsék a teret, de sehol nincs senki ebben a pillanatban. Az épületek azonban emlékeznek és emlékeztetnek. Egy letűnt korra, amit, így vagy úgy, mind ismerünk. A szülők meséiből, a régi fényképekből, a városunk látképéből. Nem helyhez kötöttek, a festmények archetípust rejtenek. Azt a hatalmat ábrázolják, ami habár csak a múlt században volt, a ma emberének nem is lehetne távolibb.
Ferencz S. Apor képzőművész, a kiállítás kurátora
Fotó: Borbély Fanni
Ferencz S. Apor képzőművész, a kiállítás kurátora szerint Siklódi Fruzsina Erzsébet munkái egy olyan térbe vezetnek bennünket, ahol az építészet, a szobrászat és a festészet határai feloldódnak.
– fogalmazott a megnyitón. És valóban, az épületek funkcióvesztettek, csupán túlélőként vannak jelen a kortárs térben, eredeti ideológiai és társadalmi rendeltetésük megszűnt, anyagi valóságuk azonban továbbra is ellenáll az eltűnésnek. A mi idősíkunkban örökkévalók. Itt voltak előttünk és itt lesznek utánunk is. Ez pedig szakralitást ad mindannak a tárgynak, ami előttünk áll. Mindegy, hogy gyári épület, egy víztározó vagy tömbház volt egykoron, túlnőtte magát az eredendő funkción, új szintre lépett.
Fotó: Borbély Fanni
„A brutalista épületek gyakran megőrzött, ugyanakkor elzárt struktúrákká válnak, védettek, hozzáférhetetlenek, konzerváltak” – fogalmazott a kiállítás kurátora. Szerinte Fruzsina munkáiban ez az állapot a becsomagolás, a burkolás és az elválasztás motívumaiban jelenik meg. Itt a burkolat nem elfed, hanem archivál, rögzíti a jelenlétet, miközben felfüggeszti a közvetlen hozzáférést. Ferencz S. Apor szerint ezek a motívumok párhuzamba állíthatók a szakrális ikonográfia intézményesülésével is, hiszen a hit személyes belső tapasztalata mindkét esetben másodlagossá válik a struktúra fennmaradásához képest.
Fotó: Borbély Fanni
Siklódi Fruzsina Erzsébet csíkszeredai kiállítása egy pályája elején lévő művészt mutat, akiben lírai finomsággal rajzolódnak ki a részletek. Ajánlom mindenki figyelmébe, aki szeret elmerülni a részletekben és továbbgondolni a látottakat. És a végén nem az a kérdés, hogy a pohár félig tele, vagy félig üres – hanem, hogy mit kezdünk a hiánnyal, hogyan töltjük be azt.
A kiállítás április 17-ig tekinthető meg a Csíki Moziban. A tárlatot a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Megyeháza Galéria, és Hargita Megye Tanácsa szervezte.
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Egy esküvői fotó néha többet mesél, mint a családi legenda. A menyegző az emberi élet kitüntetett eseménye, és a vágy, hogy maradandó vizuális emléket szerezzünk róla, szinte egyidős magával a fényképezéssel.
Sokoldalú művész, művészetszervező, akinek az évek során a figyelme egyre inkább a lényegi kérdések felé fordult. A Jelenlét házigazdája, Túros Eszter művészettörténész vendége ezúttal Verebes György Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes Művész.
Azok a jó mesék, amelyek megőriztek valamit aktualitásukból, tehát örökérvényű tanulságokkal bírnak – véli Dávid Péter rendező, akivel a bábszínház világnapja és Janikovszky Éva születésének centenáriuma apropóján beszélgettünk.
Nem így kezdődik egy kiállításmegnyitó. Egy mondattal azonban minden megváltozott: Halász Péter aznap reggel meghalt. Csíkszeredában az életmű bemutatása egy időben vált búcsúvá és végleges lezárássá. A kör bezárult.
Képesek vagyunk-e valóban meghallani egymást, mielőtt ítéletet mondunk? Ezt a kérdést állítja a középpontba a Csíki Játékszín legújabb előadása, a 12 dühös ember. A tizenkettők közül két szereplővel, Veress Alberttel és Kitay Leventtel beszélgettünk.
Mit jelent ma a haza, az anyanyelv vagy a teremtés rendje? Egy könyvbemutatóhoz kapcsolódó beszélgetésen nemcsak fogalmakat értelmeztek újra, hanem azt is, hogyan lehet túlélni – szellemileg és emberileg – a 21. század zajában.
Székelyudvarhely belvárosában március 15. alkalmából már másodjára hívták „időutazásra” az ünneplőket.
Festmények, fotogramok, cianotípiák és lírai csendéletek: a Ceglédi Alkotók Egyesületének képzőművészei mutatkoznak be Csíkszeredában. A kiállítás nemcsak műveket hozott, hanem történeteket a tehetséggondozásról, közösségről és alkotói sorsokról is.
Száz évvel ezelőtt indultak el a székely írók Benedek Elek és Tamási Áron vezetésével, hogy derűt vigyenek és a székely irodalom sajátosságait megmutassák nemzettársaiknak. Ma egy másik csoport teszi ugyanezt – remélhetőleg, több szerencsével.
Hogyan találkozott a nagy mesemondó egy trafikosné aranyszőke hajú lányával, majd hogyan vallott szerelmet neki? Miként lett házasság ebből, hová indultak nászútra? És miről leveleztek egymással? Ez is kiderül a Székely Menyasszony kiállításon.
szóljon hozzá!