A kiégés nemcsak a munkavégzés hatékonyságát csökkenti, hanem súlyos mentális és fizikai egészségkárosodást is okozhat.
A szövegértést és az elvont gondolkodást is mérik a PISA-teszten, amelyen Románia rendszerint átlag alatt teljesít. A hazai magyar diákok eredményei viszont régi mítoszt döntöttek meg, és idén ismét külön reprezentatív almintán mérik fel őket.
Egy éve csődbe ment a homoródszentmártoni napköziotthont építő cég, azóta pedig teljesen leálltak a munkálatok a helyszínen. Sikerült ugyan új kivitelezőt találni, ám most anyagi gondokkal küzd a projektért felelős pályázó, a tanügyminisztérium.
Áramszünet lesz Székelyudvarhely számos utcájában kedden és szerdán javítási munkálatok miatt – közölte Facebook-oldalán a székelyudvarhelyi városháza.
A Hargita megyei közösségi fejlesztési társulások programjainak finanszírozására biztosít tagsági díjat a megyei önkormányzat a költségvetéséből, és többek között e díjak megállapításáról döntöttek Hargita Megye Tanácsának áprilisi ülésén.
Még az előzetesen becsültnél is sokkal nagyobb károkat okoztak az április eleji fagyok a gyümölcsöskertekben. A gazdák csak a virágbomlás után szembesültek a szomorú valósággal a fagykárok mértékét illetően.
Nemsokára elkezdik az országutak minden évben esedékes javítását, a burkolatokon keletkezett kátyúk, rongálódások eltüntetését Hargita megyében. Nagyobb munkálatokra, újraaszfaltozásokra ezúttal sem jut sok pénz, csak néhány szakaszon van rá mód.
A villamosenergia-hálózat karbantartási munkálatai miatt áramszünet várható április 28-án, hétfőn 9 és 16 óra között Szentegyháza falurész több utcájában – tájékoztat közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala.
Ha távolról kígyót lát, kerülje el anélkül, hogy provokálná. Ha pedig nagyon közel van, maradjon mozdulatlan, a csúszómászó ugyanis általában magától távozik – javasolják a hegyimentők, akik sok hasznos tanácsot megosztottak viperamarás esetére is.
Gyengébb virágzást hozott idén a Farcád és Sükő környéki cseresznyefák számára az áprilisi fagy.
Romániában nemzeti gyásznapot hirdettek Ferenc pápa temetésének napjára. Ez számos kötelezettséget ró a közintézményekre, a diplomáciai képviseletekre, a kulturális és sportesemények szervezőire. A szabályozásokról Fazakas László jogászt kérdeztük.

A Wégidők – Az élet kapujában című nagyszabású zenés–drámai mű egy erőteljes, mai kérdéseket feszegető történet hitről, keresésről, bukásról és újrakezdésről.
Elgázolt borztetemről kaptunk fotókat, amely a felújítás alatt levő 137-es megyei út Székelyudvarhely és Székelykeresztúr közti szakaszán hever.
Lezárta a polgármester hivatal a székelykeresztúri Erzsébet-kutat, miután lakossági bejelentés érkezett arról, hogy fonálférgekkel fertőzött a forrásvíz. Az egészségügyi szakhatóság munkatársai pénteken mintát vettek a vízből.
Újabb hatvan napig hatósági felügyelet alatt marad Barti Tihamér, a Hargita megyei önkormányzat tisztségéből felfüggesztett és korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított alelnöke. Barti panasszal élt a döntés ellen, de ezt elutasították.
Tanárnak lenni Romániában nem kis kihívás, ideje átgondolni, mitől van az, hogy az a pedagógus, aki kiválóan teljesít a katedrán, nem tud jó eredménnyel versenyvizsgázni. Jövőtől ezen változtatna a tanügyminiszter.
Kívül már lefestették, jelenleg pedig a belső részen dolgozik a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház felújításával megbízott kivitelező. Még bőven van munka, de néhány hónap múlva le kell záruljon a beruházás.
Jelentős méhpusztulás történt a télen a méhészetekben, és egyelőre ennek még a pontos okait sem ismerik a méhészek. A jelenség egy, az ágazatot érintő általános problémára is rávilágít.
Miután hosszas jogi küzdelem után visszaszerezte a strandot a szentegyházi önkormányzat, el is kezdte annak kisebb fokú rendbetételét. Terveik szerint még idén nyáron újra megnyitják azt a látogatók előtt.