
Fotó: Sándor Csilla
Nagy az aggódalom és a felháborodás is az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben a kormány 10 százalékos költségcsökkentési terve miatt. Az érdekvédelem képviselője szerint éppen a jó szakembereket veszíthetik el az ágazatok, ha ez megvalósul.
2026. január 15., 21:002026. január 15., 21:00
2026. január 15., 21:042026. január 15., 21:04
Közvitára bocsátotta a kormány a 2026-os költségvetési megszorításokat tartalmazó törvénytervezetet, amely éles hangvételű reakciót kapott a Sanitas szakszervezettól, ugyanis a tervezet 10 százalékos költségcsökkentést ír elő az egészségügyi és a szociális ellátórendszer intézményei esetében is.
A két ágazat dolgozóinak az érdekeit képviselő szakszervezet közleményében azt írják,
mindeközben pedig úgy tűnik, hogy az állam csak azért finanszírozza az orvosok és egyetemi végzettségű szakemberek képzését, hogy „készen exportálja” őket Nyugatra. Ugyanis a szakszervezet szerint ez lesz a következménye a 2026-ra tervezett bércsökkentésnek, amit az infláció hatásai tovább fokoznak.
– írják.
A háziorvosi hálózat finanszírozási rendszerének módosítása, azaz a fejkvóta alapú finanszírozás csökkentése után további 10 százalékos forrásmegvonás a vidéki rendelők bezárásához fog vezetni, ami a falun élő krónikus betegek számára felér egy halálos ítélettel, a szociális ellátórendszerben lezajló hasonló folyamatok miatt pedig
– figyelmeztet az érdekvédelmi tömörülés.
Erkölcstelen ilyen anyagi áldozatvállalást elvárni a dolgozóktól, miközben az átláthatatlan közbeszerzésekből eredő veszteségek érintetlenek maradnak, és továbbra is fenntartják a politikai alapú állásokat, a digitalizációt pedig – amely pénzt spórolna és tehermentesítené a személyzetet – állandóan halogatják vagy hibásan vezetik be – hangsúlyozza a szakszervezet.
A tervezett megszorítás akár tiltakozásokhoz is vezethet, de ilyen döntés egyelőre nem született a szakszervezetnél, de egészségügyben dolgozóktól olyan véleményeket már hallott, hogy tömeges felmondásokkal kellene tiltakozni – mondta érdeklődésünkre Nyulas Emma, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei szervezetének elnöke.
a bérpótlékok úgyszintén, és akkor most jött ez” – fogalmazott arról, hogy egyáltalán nem erre számítottak az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozók. Különösen azok után, hogy a második megszorítási intézkedéscsomag elfogadásakor még azt nyilatkozták a kormány képviselői, hogy a további intézkedések a két ágazatot nem fogják érinteni.
a szociális ellátórendszerben pedig sokan már most is minimálbérért dolgoznak – fakadt ki a szakszervezet képviselője. A szociális ellátórendszerben a fizetéseket hónapról hónapra csak nagy nehézségek árán tudják kiadni, üdülési csekkeket pedig már nem is kaptak az alkalmazottak, noha járt volna nekik.
Az érdekvédelem szerint újabb elvándorlást indíthat el az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a kormány által tervezett megszorító intézkedés
Fotó: Veres Nándor
Utóbbi miatt sajnos pert kell majd indítson a szakszervezet – közölte az érdekvédelmi tömörülés megyei vezetője.
Nyulas Emma szerint
hiszen már tavaly nagyon sokan elhagyták a rendszert. Csak nagy nehézségek árán tudták pótolni őket, mindannyiukat nem is sikerült, de ha újabb megszorítás lesz, „egy adott pillanatban alkalmazottak nélkül maradhatnak az európai alapokból felépített családi típusú elhelyezőközpontok is” – figyelmeztetett a szakszervezet képviselője.
Újabb elvándorlást indíthat el az egészségügyi rendszerben is az, ha bevezetik az ágazatot érintő megszorító intézkedést. „És kik fognak elmenni? A jó szakemberek, azok, akik külföldön is könnyen találnak munkát” – fogalmazott Nyulas Emma.

Rendkívüli ülésen döntött a Hargita megyei önkormányzat a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság költségvetésének a kiegészítéséről szerdán, hogy az intézmény alkalmazottai megkaphassák fizetésüket.
Nagyon meglepődtek a hatóságok, amikor több hüllőfajt, pitonokat, boákat, rendkívül ritka viperákat, tarantulákat, egy krokodilt és egy varánuszt fedeztek fel egy 12 négyzetméteres szobában Bihar megyében.
Egy 59 éves nő életét vesztette, egy másik pedig megsérült csütörtökön, a Kolozs megyei Gyerőfalva és Körösfő között az 1-es országúton történt közúti balesetben; a balesetet okozó sofőr elhajtott a helyszínről.
Marosvásárhelyen csaknem ötszáz utca van és ezek csupán felében járnak a hókotró gépek. Soós Zoltán polgármester szerint a prioritás az, hogy a városi közlekedés folyamatos legyen, ne álljon le.
Nicușor Dan csütörtökön kijelentette, reménykedik abban, hogy 2026 elhozza a békét Európában, és Románia támogatja Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseit a gyors és tartós békét eredményező tárgyalásokra.
Marosvásárhelyen idén is megszervezik az ökumenikus imahetet, amikor a különböző felekezetű hívők más-más templomban gyűlnek össze igét hallgatni, imádkozni. Idén az imahét január 18-án, vasárnap kezdődik.
A tűzoltók helyszínelése nyomán kiderült, hogy nem gázpalack robbanása okozta a csütörtök délutáni bikfalvi balesetet.
Mindössze néhány másodperc választott el egy járókelőt attól, hogy súlyos sérüléseket szenvedjen, amikor a lugosi rendőrség egyik melléképületében robbanás történt.
Sepsiszentgyörgyön január 20-án, kedden, 17 órától lakossági fórumot tartanak, amelynek fő témája az adóemelés lesz – jelentette be közösségi oldalán a város polgármestere, Antal Árpád.
Inkább érdeklődtek, mintsem fizettek – nem alakultak ki hosszú sorok a csíkszeredai városháza ügyfélközpontjában az adófizetésre a pénztáraknál. A tumultus elmaradt az első adófizetési napon, csütörtökön.
Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
szóljon hozzá!