
Fotó: Olti Angyalka
A körülményekhez képest jól haladt a szolgálati lakások megépítésével a parajdi önkormányzat, hiszen már az épületen belüli szerelések zajlanak a helyszínen. Azt szeretnék, ha pedagógusok, illetve egészségügyi dolgozók költöznének az épületbe.
2026. január 16., 16:012026. január 16., 16:01
Bár a tavaly májusban bekövetkezett bányakatasztrófa miatt nem zárt könnyű évet a parajdi önkormányzat, a sok nehézség ellenére igyekeztek haladni a korábban megkezdett fejlesztésekkel is. Ilyen volt például
Valamivel több mint kétmillió lej támogatást pályázott meg az önkormányzat az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretéből, hogy megépíthessék a kétszintes épületet, ám hamarosan kiderült, hogy az eredetileg kiválasztott helyszín (a futballpálya közelében) nem felel meg a célnak.
A falak állnak elkezdődhettek a benti szerelések
Fotó: Olti Angyalka
Időközben ugyanakkor sikerült egy 2,2 hektáros területet vásárolniuk az építkezéshez a Mánya-kertben, így a helyszín kérdése is megoldódott. Ezt a telket egyébként jelenleg
de tervezik, hogy gyalogos-átjárót nyissanak a település központja irányába.
A problémák kiküszöbölését követően végül 2024 őszén kezdődhettek az építkezési munkálatok, az év novemberben már látni lehetett az épület alapjait.
Fotó: Olti Angyalka
Nyágrus László, Parajd község polgármestere a Székelyhonnak elmondta, hogy már régebben befejeződött az épület alapozása, sőt, már állnak a falak is, amelyeket az elkészült tetőzet véd az ázástól. A haladásnak köszönhetően
Tavasszal azonban visszatérnek a külső részre, ahol parkolókat, zöldövezetet alakítanak ki. Ezeken kívül
Fotó: Olti Angyalka
„Habár szépen néz ki az új épület, azért haladni kell a munkával, hiszen a kivitelezést idén be kell fejezni” – jegyezte meg az elöljáró. Hozzátette: a hat lakrészt egészségügyi, illetve tanügyi dolgozóknak szeretnék kiosztani, megkönnyítve ezáltal számukra a „fészekrakást.” Bízik benne, hogy hamar megtelik élettel az épület.
Harmadik napja folytatják a hatóságok a keresést a Moldovai Köztársaságból származó, 26 éves férfi után, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy autót lopott el Bulgáriában, amivel egészen Mehedinți megyéig jutott.
Alkoholos befolyásoltság alatt volt az a sofőr, aki diákokat szállított iskolába Temes megyében. A rendőrök megbírságolták a férfit, és ideiglenesen felfüggesztették a jogosítványát.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter hétfő reggeli üzenetében arra biztatta az új tanévet kezdő tanulókat, élvezzék az előttük álló tanulási lehetőséget, és hangsúlyozta, hogy az oktatás a kapu a világ felé.
Jócskán lehűlt az idő szeptember 7-re, az új tanév első napjára Székelyföld-szerte. Hargita megyében vannak olyan foltok, ahol kék színnel jelzi az Országos Meteorológiai Szolgálat térképe, hogy fagypontig esett vissza a hőmérséklet.
Kezdetét veszi a 2026–2027-es tanév: csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. Az új tanterv a kilencedikeseket, a változó felvételi szabályok pedig a nyolcadikosokat állítják új helyzet elé.
Eddig tisztázatlan okok miatt kisodródott és az útmenti betonsáncba dőlt egy Hargita megyei motoros Nyárádmagyarós és Szeretfalva között.
Ideiglenesen szünetel a vasúti közlekedés vasárnap este Maroshévíz és Ratosnya között, miután egy kidőlt fa ráesett a felsővezetékre és kigyulladt – közölte a vasúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CFR SA).
Tovább apadhat a Duna a következő napokban: a Báziásnál mért vízhozam 1400 köbméter/másodpercre csökkenhet, ami a szeptemberi sokéves átlag mindössze 37 százaléka.
Több légi célpontot észlelt a védelmi minisztérium radarrendszere vasárnapra virradóan a román – ukrán határ közelében.
Akár több mint egymillió eurót is nyerhet az, akire vasárnap rámosolyog a szerencse: jelentős összegek halmozódtak fel a romániai lottójátékok főbb kategóriáiban. A legnagyobb főnyeremény ezúttal a Jokeren vár gazdára.
szóljon hozzá!