Két bemutató, kortárs drámafesztivál, fesztiválszereplések – mozgalmasan indul az évad a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban.
Hargita Megye Tanácsa 10,8 millió lejjel növelte a tej-kifli programra szánt keretét, a költségvetés-módosításról pénteki rendkívüli ülésen döntöttek a megyei önkormányzati képviselők. Az ülésen szó esett a megszorító intézkedésekről is.
A drasztikusabb, tehát a 45 százalékos leépítési aránnyal számolva Hargita és Kovászna megyében összesen majdnem 500-an veszíthetik el állásukat a polgármesteri hivatalokban és a megyei tanácsokban a tervezett megszorítások miatt.
Országos tanévnyitóbojkottot hirdettek szeptember 8-ára a pedagógusi szakszervezetek. Székelyföldön is vannak olyan tanintézetek, ahol nem szerveznek ünnepélyes tanévnyitót, de az osztályokban fogadják a diákokat a tanév első napján.
Noha az iskolai panaszládákat nem használták gyakran a diákok mindeddig, tudatosítani kell bennük, hogy lehetőségük van névtelenül jelenteni a bántalmazást, droghasználatot. Nemcsak ők, hanem szülők, iskolai alkalmazottak is anonim jelezhetik ezeket.
Rakonczay Gábor extrém sportoló, kétszeres Guinness világrekorder és többszörös magyar rekorder érkezik erdélyi előadássorozatra szeptember elején.
Sérülést és komoly károkat okozó baleset történt szerda délután Kápolnásfaluban. Egy ittasan vezető személy ütközött kerítésnek, majd egy fának.
A segítségkérés nem gyengeség, hanem bátorság jele – ezt üzeni a Hallgatlak lelkisegély-szolgálat, amely idén húsz éve nyújt anonim és ingyenes lelki támaszt azoknak, akik krízishelyzetben érzik magukat.
Egyre látványosabban haladnak a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola felújításával. Mostanra az új épületrészek formát öltöttek, ugyanakkor egykori színében tündököl a külső falak egy része is. Idén viszont még nem ott kezdik a tanévet a diákok.
Az Aquaserv tájékoztatása szerint vízszünetre kell számítani a Székelykeresztúrhoz tartozó Székelyszenterzsébeten, valamint Marosvásárhely egyes utcáiban.
A Szent Flórián Vándorkupán méhetik össze erejüket és tudásukat az udvarhelyszéki önkéntes tűzoltók. A találkozót szeptember 13-án tartják Homoródújfaluban.

Sokoldalú művész, művészetszervező, akinek az évek során a figyelme egyre inkább a lényegi kérdések felé fordult. A Jelenlét házigazdája, Túros Eszter művészettörténész vendége ezúttal Verebes György Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes Művész.
Már nem a gyorshajtás a vezető oka a közúti baleseteknek, hanem az alkohol befolyásoltsága alatt lévő biciklisek okozta balesetek kerültek az élre, csak ezt követi a túlzott sebesség. Hargita megyében eddig 56 súlyos baleset történt 4 halálesettel.
Jövő héttől minden általános iskolai tanító és tanár munkaköri feladatai közé bekerül heti plusz két óra, amelyet felzárkóztató vagy tehetséggondozó foglalkozásokra kell fordítania. A pedagógus maga dönti el, hogy milyen tevékenységre fordítja ezt.
A lakosság biztonsága és az állatok védelme érdekében tíz kóbor kutyát sikerült begyűjteni és elszállítani szeptember 2-án, kedden Székelykeresztúron – közölte a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Elhunyt az a 17 éves fiú, aki szombaton öngyilkossági kísérlet miatt került be a székelyudvarhelyi kórházba, majd vasárnap ismét megkísérelte elvenni saját életét.
Öngyilkosságot kísérelt meg egy 17 éves fiú a székelyudvarhelyi kórházban vasárnap éjjel. Jelenleg élet-halál között fekszik az egészségügyi intézmény intenzív osztályán.
Amikor a gazdasági helyzet bizonytalan, az emberek kevesebbet járnak étterembe, és inkább otthon főznek vagy házhoz rendelnek, hiszen nem létszükséglet az éttermi étkezés. Ez a trend Székelyföldet sem kerüli ki, és a szupermarketeknek kedvez igazán.
Fényes nappal láttak medvéket Firtosilázon és Csíkszenttamáson hétfőn délután – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.