Villámlásokra, felerősödő szélre (55–60 km/óra), valamint heves esőzésekre (15–25 l/nm) figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem, több település is érintett. A riasztás délután hat óráig van érvényben.
Több iskola is problémákkal küzd a tanév kezdetén Székelyudvarhelyen, de a legsúlyosabb helyzet az Eötvös József Szakközépiskolát érinti, ahol az épület életveszélyessé vált, ezért ott biztosan nem kezdődhet el a tanév.
Több mint tíz utca modernizálására készíttetett tervet a zetelaki önkormányzat, ám végül nem sikerült pályázniuk a szigorú feltételek miatt. Így kénytelenek voltak a település költségterhére vállalni a beruházást, amit négy évre osztottak fel.
Pozitív és negatív szempontból is országos listavezetővé vált két székelyföldi megye a munkanélküliség tekintetében.
Negyven év alatt több mint tízezer fotót készített háborús emlékművekről, emléktáblákról a csíkszeredai Bodó István. A történelem iránti érdeklődéséről, a hadtörténeti kutatásba való elmélyüléséről, tapasztalatairól beszélgettünk.
Szeptember 5-én a Taste of Transylvania gasztronómiai fesztivál programjaihoz a Rádió GaGa guruló stúdiója, a Duma Duba is csatlakozik. A látogatók találkozhatnak a rádió ismert műsorvezetőivel, és betekintést nyerhetnek a műsorkészítés kulisszatitkaiba.
A visszajelzésekből tudjuk, hogy az erdélyi ember nem a pénzért, a támogatásokért hálás, hanem, azért a kiállásért, a kinyújtott kézért, amit 2010 óta megtapasztalt – mondta el Marosvásárhelyen Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselő.
Új, biztonságosabb helyre költözik szeptember elsejétől az Urbana Transport bethlenfalvi buszfordulója, azonban nem kell messzire menniük az iskolásoknak és utasoknak.
Pár nappal az iskolakezdés előtt döntöttek arról, hogy mégis kapnak üdülési utalvány a tanügyi alkalmazottak. Azonban ez a legkevesebb, amely nagy felháborodást okoz jelenleg a tanügyben. A tanév elkezdődik szeptember 8-án, a kérdés az, hogy miként?
A kormány meghosszabbította a kis jövedelmű családban élő óvodásoknak, elemi és általános iskolásoknak járó 500 lejes szociális utalványok felhasználási határidejét. Az előző tanévre szóló összeget október 31-ig lehet levásárolni.
Két felsősófalvi lakóház tetőzete gyulladt ki csütörtökön délután. A tűz mintegy 160 négyzetméteren terjedt szét.

Sokoldalú művész, művészetszervező, akinek az évek során a figyelme egyre inkább a lényegi kérdések felé fordult. A Jelenlét házigazdája, Túros Eszter művészettörténész vendége ezúttal Verebes György Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes Művész.
Új szakaszokon haladnak a felújítási munkák Székelyudvarhelyen: az Orbán Balázs utca hétvégétől ismét járható, ugyanakkor a következő napokban a Tamási Áron és a Bethlen Gábor utcában is újabb lezárásokra kell számítani.
Napelempark létrehozására pályázna a székelyudvarhelyi önkormányzat, hogy a városi közintézmények áramellátását biztosítsa. A projekt egy háromhektáros területen valósulna meg. Eközben megérkezett a városnak szánt első kincstári hitel is.
Még egy hétig látogatható a MIKÓ – Egy alkotó erdélyi család című kiállítás a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. Szeptember 4-én szakmai tárlatvezetéssel zárjul, amelyre várják az érdeklődőket.
Hetven férőhelyes, korszerű bölcsőde épül Székelyudvarhelyen, a Csereháton – a munkálatok már elkezdődtek. Az új intézmény jövő nyárra készülhet el, modern felszereltséggel és tágas udvarral.
Egyszerre több szolgáltatás szünetelésére is számítani kell csütörtökön és pénteken Székelyudvarhelyen. Áramszünet, vízszolgáltatás szünetelése és részleges útlezárás is érinti a várost.
Újabb harminckét iskolabuszt szállítottak le Hargita megyébe a napokban, ezeket szerdán át is vették az érintett helyi önkormányzatok. A járműveket Hargita Megye Tanácsa az Országos Helyreállítási Alapból (PNRR) szerezte be.
Több mint egymillió eurós uniós beruházás révén újul meg a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola bentlakása, a munkálatok pedig az ütemtervnek megfelelően zajlanak – számolt be közösségi oldalán Lőrincz Csaba polgármester.