A Maros megyei Mezőzáh községi rendőrök őrizetbe vettek három huszonéves fiatalt és egy 37 éves férfit, akik más férfiakat bántalmaztak, Mezőméhesen egy nyilvános helyen. A verekedés után elrendelték az örizetbe vételüket.
Marosvásárhelyen kórházba került szerdán öt iskolás gyermek, miután feltehetően részt vettek a TikTokon terjedő úgynevezett Superman-kihívásban.
Napelemek segítségével oldják meg három Maros megyei községben a közintézmények áramellátását és az utcai világítást. Országszinten 113 településen szerelnek és üzemelnek be napelemparkokat.
Székelyföld-szerte növekedni fognak a helyi adók és illetékek 2025-ben. Az adók mértékének meghatározásánál az önkormányzatoknak kötelezően figyelembe kellett venniük a 10,4 százalékos inflációs mértéket, így ennyivel biztosan magasabb lesz jövőre az adó.
Árokba sodródott egy jármű az E578-as országúton a Maros megyei Nyágrán. Két idős szorult a járműbe a baleset miatt, a nőt mentőhelikopterrel, a férfit mentővel szállították a kórházba.
Lakóház gyúlt ki kedd délután a Maros megyei Faragó községhez tartozó Tancs faluban. A tűzesetben egy kiskorú is megsérült, akit életveszélyes állapotban szállítottak a szászrégeni sürgősségre.
Népszavazást tartanak vasárnap, az államelnök-választás második fordulójával egy időben a Maros megyei Koronkán. A helyieknek arról kell nyilatkozniuk, hogy beengedik-e a családi házak mellé, közé a tömbházakat, vagy sem.
A munkanélküliségről szóló legfrissebb adatok szerint a három székelyföldi megye közül kettőben nőtt az állástalanok aránya novemberre.
A Solidaris Egyesület Kolozsváron és Marosvásárhelyen is hetente oszt szét a rászorulók között meleg ebédet a hidegben, de különbség van a két város hozzáállása között. Míg egyik helyen épphogy megtűrik őket, a másikon támogatólag fogadják.
Maros megyében az RMDSZ kapta a legtöbb szavazatot, és legutóbb 2004-ben volt ennél több támogatója az érdekképviseletnek – hangsúlyozta Csibi Attila Zoltán, a megyei RMDSZ vezetője hétfőn, amikor köszönetet mondott a szavazóknak, stábnak.
Marosvásárhelyen landolt az igazi Mikulás, Joulupukki magángépe, és már el is kezdte erdélyi körútját.
Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.
A Bolyai téren kapott helyet idén is Marosvásárhely óriás adventi koszorúja, bár most nem a virágágyásban helyezték el, hanem az iskola főbejáratához közelebb, így könnyebben megközelíthető. A tér megtelt adventbe lépő magyarokkal.
A részvételi arányokat tekintve országos viszonylatban lemaradt Maros megye, de a 21 órai urnazárásig mindenképp ki kell használni az időt – nyilatkozta délután az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének elnöke.
Székelyföldön továbbra is jó a részvétel, Hargita megye még mindig első helyen szerepel. Ugyanakkor Kovászna megye is ott az élbolyban. Maros megye már csak a középmezőnyben van.
Beláthatatlan következményei lesznek annak, ha szélsőséges eszméket valló alakulatok kerülnek hatalomra – fogalmazott Császár Károly Zsolt szenátorjelölt, miután ma reggel leadta voksát a parlamenti választásokon.
Mindenkin lehet segíteni, aki segítséget kér. Ezt népszerűsíti már tizenkilenc éve a Hallgatlak – Telefonos és Internetes Lelkisegély-szolgálat. A nagyon súlyos mondatokat is meg tudják hallgatni, és már ez mentőöv lehet sokak számára.
1557-ben megalapították, 1948-ban bezáratták, majd 1994-ben újraindíthatták a Marosvásárhelyi Református Kollégiumot. Hosszú és nehéz évszázadokon van túl az intézmény, amelynek ma már bölcsődéje, valamint elemi és líceumi osztályai is vannak.
Vasárnap újabb választást tartanak Romániában, a felnőtt korú polgárok ezúttal az őket képviselő szenátorokra és parlamenti képviselőkre szavazhatnak. De miként tehetik meg ezt azok, akik nem tartózkodnak otthon, vagy ideiglenes lakcímbejegyzésük van?