Oktatással kapcsolatos pályázatokat nyújthatnak be a szovátai civil szervezetek június 5-ig, amelyre jelentős anyagi támogatást nyújt egy nagyáruház, a Marosszéki Közösségi Alapítvány közreműködésével.
Szováta és Vármező között 2012 óta ismét közlekedik a keskeny nyomtávú vasúton a gőzmozdonyos vonat. Idén is elindult, első útját április 19-én tette meg. Noha csak románul kommunikál az üzemeltető a digitális térben, az idegenvezető magyarul is beszél.
A Maros megyei iskolákban hétfőn kezdődött a Zöld hét, és ennek keretében Szovátán is megszervezték – kísérleti jelleggel – a Lábbusz-programot.
A Országos Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adataiból kiderül, hogy Maros megyében vannak olyan települések, ahol a lakosságszám alakulása befolyásolni fogja az önkormányzati képviselők számát is. Például Szovátán.
Egy személyben táborfelügyelő, takarító- és mosónő, szakács és tálaló a Szovátai Szabadidőközpont II. nevű egység egyetlen alkalmazottja, aki nem is győzte a sokrétű munkakőrrel járó feladatokat. A fogyasztóvédelem „könnyített” a helyzetén.
Elkezdték az építését a szovátai tanuszodának a héten. A sportlétesítményben hatsávos úszómedence lesz, 120 férőhelyes lelátóval, öltözővel, zuhanyzóval.
Erdélyi és magyarországi művészettörténészek, építészek, mérnökök, régészek és restaurátorok tanácskoznak a hétvégén Szovátán.
Az útépítőcég munkagépeivel találkozhatnak a helyiek és a turisták Szovátán: az enyhe téli időjárás megengedi, hogy előkészítsék az aszfaltozást. Huszonhét földútra kerül aszfaltréteg az elkövetkező időszakban.
A polgármesteri hivatal körüli, mintegy kéthektáros területen alakítanak ki főteret és kulturális központot Szovátán. A munkálatok terv szerint zajlanak, idén befejezik a beruházást.
A bírósághoz fordult egy temesvári turista, aki elégedetlen volt azzal, hogy a diszkriminációellenes tanács hogyan vizsgálta ki panaszát. Azt sérelmezte, hogy egy szovátai panzióban diszkrimináció érte, mert a tévéadók 60 százaléka magyar nyelvű volt.
Játszótér, színpad, nézőtér, padok és sétányok fogadják a helybélieket és a településre érkező vendégeket Szovátán, a nemrég létrehozott közösségi téren. Egy petanque-pályát is kialakítottak az európai uniós finanszírozásból végzett munkálatok során.
Székelyek – Örökölt vonások címmel nyílik kiállítás október 21-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A több száz tárgyat felvonultató tárlat többet ad a sztereotípiáknál.
A tervek szerint már jövő nyáron használható lesz Maros megye első bobpályája, amely Szovátán fog megépülni. A beruházást helyi alapból valósítják meg.
A vállalkozók támogatása, a Kárpát-medencei vállalkozások közötti kapcsolatok megteremtése a szülőföldön való boldogulást segíti elő, és a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának ez az egyik fő célja.
A lelki megújulás, a reménység időszaka az advent, amikor oda kell figyelnünk a lelkünk tisztaságára, oda kell fordulnunk Istenhez – hangzott el advent második vasárnapján Szovátán. A remény gyertyáját a katolikus közösség gyújtotta meg.
Elindítják a székes felvonókat Maros megye egyetlen sípályáján, Szovátán csütörtökön reggel, és a hóágyúk is működni fognak. A hegyimentők mentőgyakorlattal készültek a síszezonra.
A szovátai tűzoltók, illetve egy mentőegység szállt ki szombaton délelőtt egy autóbalesethez, amely Sóvárad és Nyárádmagyarós között történt.
Személyautóra dőlt fa miatt állt a közúti forgalom Parajd közelében, két személy megsérült, ugyanakkor szintén egy úttestre dőlt fa akadályozta a közlekedést Szovátán.
Anyanyelvünk és az anyanyelvi oktatás megmaradásunk, sikerünk záloga, a magyar kormány ezért kiemelkedően fontos feladatának tekinti az anyanyelvi oktatás támogatását – hangsúlyozta Szilágyi Péter helyettes államtitkár Szovátán.