Hirdetés
Hirdetés

Hamarosan otthon lesz az új házból a szovátai öt árva számára

Kész a ház, de még van pár lépés, amíg otthon lesz belőle •  Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala

Kész a ház, de még van pár lépés, amíg otthon lesz belőle

Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala

Két hónap alatt adományokból és támogatásokból sikerült felépíteni az öt testvér házát, és pár héten belül be is költözhetnek, amint az újonnan épített lakásba bevezetik a vizet és a villanyszerelés is meglesz. Júliusban maradtak árván a szovátai gyerekek, akikért példaértékűen összefogott a helyi közösség, civil szervezetek, helyi vállalkozók, külföldi magánszemélyek, egész Székelyföld.

Hajnal Csilla

2024. szeptember 16., 12:132024. szeptember 16., 12:13

A gyerekekről jelenleg egyik rokonuk, Todoran Vasile, édesapjuk sógora gondoskodik feleségével közösen, ő vállalta, hogy az árvák gyámja lesz, de még mindig várják a gyámsági végzésről szóló iratot.

Hirdetés

Az árván maradtak közül Károly és Zoltán hivatalosan már elérték a felnőttkort, de speciális igényűek, ezért nem tudják egyedül ellátni három kiskorú testvérüket: a 16 éves Istvánt, a 14 éves Annamáriát és Csongort, aki idén tölti a 12 évet. Két éve halt meg az édesapjuk, a negyvenegy éves édesanyjuk pedig szívinfarktust kapott idén júliusban, és ő is távozott.

•  Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala Galéria

Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala

A gyerekeknek azért van szükségük saját otthonra, mert eddig a nagyapjuknál lakott a család. Talán addig még tudtak volna ott lakni a gyerekek, amíg él a nagytata, de ott sok az örökös, félő, hogy utána kirakták volna őket – mesélte korábban Todoran Vasile a Székelyhon megkeresésére.

A ház már felépült, de még a közművesítés hátravan, ezért még nem költöztek be a gyerekek.

„Ezután fogják bevezetni a vizet és a villanyt, a konyhabútort is össze kell még szerelni. Ezen a héten várjuk a villanyszerelőket, hétfőn hoztak Székelyudvarhelyről két ajtót és egy ablakot, valaki felajánlotta, fel is szerelték a kazánháznál. Posztoltunk, kértünk a nagyobb szovátai cégektől, és sikerült összegyűjteni rá a pénzt,

Idézet
nem tudom, hogyan, a Jóisten tudja, hogyan, de sikerült”

– mondta el Todoran Vasile, aki még nem kapta meg a gyámságot igazoló okiratot, amelyre szükség lenne a ház körüli további intézkedések miatt, hiszen nincs, aki helyette aláírjon, ha szükség van valamire.

•  Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala Galéria

Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala

Kérdésünkre elmondta, az újonnan felépített lakás a gyerekek nevén lesz.

Idézet
A testvérek nagyon örülnek, most kezdik felfogni, hogy a ház az ő tulajdonuk,

már osztják egymás közt a szobákat, hogy melyik kié lesz. Reméljük, egy-két hét alatt teljesen meglesz a ház” – jegyezte meg Todoran Vasile.

•  Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala Galéria

Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala

Még be kell szerezni sok mindent az új élethez az új házba, hogy egyszer csak otthon legyen belőle, ezért továbbra is szívesen fogadják a felajánlásokat. Todoran Vasile nevére lehet utalni az adományokat, azzal a megjegyzéssel, hogy „donație cinci copii”. Transilvania Bank IBAN: RO10BTRLRONCRT0CQ0926301

•  Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala Galéria

Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala

•  Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala Galéria

Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala

•  Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala Galéria

Fotó: Csaba Grunesz Facebook-oldala

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés