Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve „migrációval kapcsolatos” problémák megoldását célzó programokra fordítják majd.
Több mint 180 ezer lej gyűlt össze a Fuss Neki! Gyergyó programban szombatig, vagyis addig, amikor a közösségi ügyeket képviselő nagyköveteknek teljesíteniük kellett a felvállalt kilométereket. Az adományozásra még jövő héten is van lehetőség.
Közel száz fellépő közreműködésével tartanak jótékonysági gálát május 23-án 18 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. A beérkező adományokat a daganatos megbetegedéssel küzdő csíkszeredai zenész, Nagy Tivadar számára ajánlják fel.
Még pár hónap, és végre hazatérhet Aczél Csaba, akinek háza szilveszter előtt néhány nappal vált lakhatatlanná egy tűzeset következtében. A torjai férfit erős közösség támogatta végig ezen a nehéz, ugyanakkor tanulságos időszakon.
A lángok martalékává vált Mezőpanitban a Karda család otthona. Gyűjtést szerveznek a támogatásukra, segíteni szeretnék az újrakezdést az otthonuk újjáépítésében és a mindennapi élethez szükséges dolgok pótlásában.
Még a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is várakozáson felüli részvétellel zajlott szombaton a zabolai Mikes-kastélyban a Diakónia jótékonysági estje, melyet a szegény sorsú gyermekek délutáni oktatásának támogatására szervezett az alapítvány.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
Kozma Gabriella négy éve vívja mindennapi küzdelmeit két gyermekével, miután férjét korán, súlyos betegségben elveszítette. Most az élet újabb nehéz próbára teszi az édesanyát: komoly betegséget diagnosztizáltak nála is.
Széles közösséget mozgatott meg a felhívás, amelyben a szívbetegséggel küzdő Dimény István részére indítottak adománygyűjtést. Az erdővidéki férfi gyógyulását számos adakozó támogatása mellett kardiológus szakorvos is segíti.
Mintegy ötven vadász gyűlt össze szombaton Etéden, hogy részt vegyenek a Hubertus Vadásztársulat által szervezett jótékonysági vadászaton. A hajtók hangját ugyan többször megtörte a puskák dörrenése, de ezúttal csak egy vaddisznót sikerült elejteni.
Jótékonysági koncertet szerveznek vasárnap Szovátán, amelyen fellép Kristof Rebeka és Béla, akik nemrég nyerték meg a Csillag születik tehetségkutatót.

Hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára?
Adományokat gyűjtenek egy ötgyerekes családnak, akinek karácsony másodnapján leégett az otthona a Görgényszentimre községbeli Kásvavölgyben.
Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.
Idén is megszervezik a Motoros Mikulások adománygyűjtő eseményt Marosvásárhelyen. Szombaton a Színház térre várják a kicsiket, nagyokat.
A Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapata hétfőn felkereste a sepsiszentgyörgyi vérközpontot, ahol a csapat tagjai közösen adtak vért a sportolói közösség példamutató kezdeményezéseként.
Székelyudvarhelyen idén is karácsonyi jótékonysági koncertre várják az érdeklődőket „Jónak lenni jó” címmel. A rendezvény december 16-án, 17 órától lesz a Polgármesteri Hivatal Szent István termében.
Tizenkettedik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az adventi tartósélelmiszer-gyűjtést. Az Együtt egymásért akcióval 500 rászoruló család ünnepét teszik könnyebbé. Kérik az embereket, hogy legyenek a remény hordozói, figyeljenek egymásra.
Hátrányos helyzetű gyerekeknek kínál ingyenes búvárkodási lehetőséget Szabó Kolos búvároktató. A kezdeményezés célja, hogy olyan gyerekek is átélhessék a merülés élményét, akiknek anyagi okok miatt másként nem lenne rá lehetőségük.