A kisnyugdíjasok, valamint a rászorulók tartós és meleg étellel való segítése a Ne éhezzen senki! elnevezésű kampány célja, amelyet a szegénység elleni küzdelem világnapján hirdetett meg a marosvásárhelyi Solidaris Egyesület.
Jótékonysági előadást tart a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház az ukrajnai művészek javára. A május 26-i Kártyások című előadásuk teljes bevételét ajánlják fel a háború sújtotta ukrajnai művészeknek.
Huszonegy civil szervezet vesz részt a Fuss Neki! Csík adománygyűjtő mozgalomban, amelyet Csíkszeredában először szervez meg a The House Egyesület a székelyudvarhelyi hasonló nevű kezdeményezés tapasztalatait felhasználva.
Megérkezett a múlt hét folyamán az udvarhelyszékiek által felajánlott segélyszállítmány a kárpátaljai Beregszászra. A négyfős küldöttség arról is egyeztetett a helyiekkel, hogy milyen további segítségre lenne szükségük.
Egy németországi alapítvánnyal ápolt kitűnő kapcsolatnak köszönhetően jutott el Hargita megyéből újabb szállítmány Kárpátaljára. Az adomány célba juttatásáról Csányi Attila, a székelyudvarhelyi Tegyünk Egymásért Egyesület részéről számolt be portálunknak.
Március végéig a marosvásárhelyi RMDSZ székházába, a Dózsa György utca 9. szám alá várják azokat az adományokat, amelyek főleg tisztálkodási szereket tartalmaznak, és amelyeket rászoruló nőknek osztanak ki.
A gyergyószentmiklósi Vöröskereszt is adománygyűjtésbe kezd az ukrajnai civilek és menekültek megsegítésére. A Salamon Ernő Gimnázium előtt felállított sátorhoz várják az adakozók adományait péntektől, de a hétvége után is folytatni szeretnék ezt.
Fogadj örökbe egy édesanyát! jelmondattal kapcsolódott a marosvásárhelyi Divers Egyesület ahhoz az országos kezdeményezéshez, amelyet a Zurli Alapítvány indított.
„Tegyünk együtt nőtársainkért” címmel polgári kezdeményezésre karitatív gyűjtést szervez a Gyulafehérvári Caritas Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson a nemzetközi nőnap apropóján.
Az RMDSZ Csíki Területi Nőszervezete ismét meghirdeti a #nemluxustáska elnevezésű kampányát, így újra lehetőség nyílik egy táskányi alapvető higiéniai terméket adományozni rászoruló nőknek.
Tulajdonosa nemrég elhunyt, így a lövétei család másnak adományozta azt az elektromos kerekesszéket, amelyet közösségi adományokból vásárolhattak meg. Az eszközt András Ferenc vehette át csütörtökön, akinek combközéptől amputálni kellett egyik lábát.
A rendszerváltozás előtt Romániában hivatalosan nem léteztek sem fizikailag sem mentálisan sérültek. Az idő múlásával azonban egyre több különleges bánásmódot igénylő emberről lehetett tudomást szerezni, így 1996-ban életre hívták az Esély Alapítványt.
A csíksomlyói Fodor Konyha egy tál meleg étellel szeretné megvendégelni mindazokat a rászoruló, szegény, egyedülálló személyeket, akik szerdán 14 órára elmennek a csíksomlyói Fodor-ház udvarára.
Az elkövetkező napokban kaphatják meg a rászorulók azt a tűzifát, amely a téli ünnepek alatt karácsonyfaként díszelgett Marosvásárhely központjában. Vásárhelyi és vidéki családok otthonait fogja melegíteni majd.
Szinte még ki sem oltották a hatalmas tüzet, máris érkeztek felajánlások, adományok a kommandói károsultaknak: segélyszervezetek és civilek siettek a Háromszék legmagasabb pontján fekvő településre szállítmányokkal.
A Székelyhon cikke nyomán többen adományokat kezdtek gyűjteni a csíkszeredai Petrikó család megsegítésére, például a Csíki Anyák Egyesülete, valamint a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért is felkarolta ügyüket.
Összesen 60 ezer lejt gyűjtött a Csíki Vállalkozók Egyesülete és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa a több mint egy hónapig tartó online adománygyűjtésen a hátráltatott helyzetű autista és nemlátó gyerekek számára.
A Hamm ételrendelő alkalmazás húsznapos jótékonysági kampánya által csíki, gyergyói és udvarhelyi civil szervezeteket lehetett támogatni. A virtuális termék-, illetve szolgáltatásvásárlások által közel ötezer lej gyűlt össze.
Ha fázol, vigyél egyet, ha fölösleges, hozz egyet – ezzel a címmel indított humanitárius akciót a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal. Az akcióval elsősorban a nehéz sorsúakon segítenének meleg, téli ruhák anonim adományozásával.