Jogosítvány nélkül, alkoholos befolyásoltsággal vezetett, de még a drogtesztje is pozitív lett

Jogosítvány nélkül, alkoholos befolyásoltsággal vezetett, de még a drogtesztje is pozitív lett

Alkoholt és drogot fogyasztott, jogosítvány nélkül vezetett, fennakadt egy közúti ellenőrzésen pénteken egy 28 éves sofőr Kibéden. A sofőrt 24 órára előzetes letartóztatásba helyezték, majd 60 napos házi őrizetbe került.

„A templom nemcsak műemlék, hanem a magyarság megmaradásának szilárd alapja”

Öt, a magyar kormány támogatásával, a Rómer Flóris Terv keretében felújított római katolikus műemlék templomot szenteltek fel és adtak át vasárnap Erdélyben.

„A templom nemcsak műemlék, hanem a magyarság megmaradásának szilárd alapja”
2023. szeptember 24., vasárnap

Tűz ütött ki egy autó motorterében

A dicsőszentmártoni tűzoltókat riasztották Ádámosba, hogy segítsenek eloltani egy személygépkocsiban keletkező tüzet. Mint kiderült a motorház gyulladt ki, de sikerült időben beavatkozni, mielőtt az autó többi részére is átterjedt volna.

Tűz ütött ki egy autó motorterében
Tűz ütött ki egy autó motorterében
2023. szeptember 24., vasárnap

Tűz ütött ki egy autó motorterében

2023. szeptember 24., vasárnap

Kigyúlt egy napelemes lakóház

Kigyulladt napelemes lakóházhoz riasztották a marosvásárhelyi tűzoltóságot vasárnap délután Maroskeresztúrra. Az épület tetőzetén és padlásán mintegy 70 négyzetméteren terjedtek szét a lángok.

Kigyúlt egy napelemes lakóház
Kigyúlt egy napelemes lakóház
2023. szeptember 24., vasárnap

Kigyúlt egy napelemes lakóház

2023. szeptember 24., vasárnap

Több megyében is zivatarosra fordul az időjárás

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga jelzésű riasztást adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország hat megyéjére; tíz megyére sárga jelzésű riasztás lesz érvényes.

Több megyében is zivatarosra fordul az időjárás
2023. szeptember 24., vasárnap

Folytatódik a nagyméretű hulladékok gyűjtése! Pr-cikk

Marosvásárhely meghatározott pontjain speciális konténereket helyeznek ki azoknak, akik meg akarnak szabadulni a nagyméretű hulladéktól.

Folytatódik a nagyméretű hulladékok gyűjtése!
2023. szeptember 24., vasárnap

Öt felújított, erdélyi katolikus templomot adnak át a híveknek

Öt, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez tartozó, felújított templomot adnak át ünnepélyesen vasárnap, szeptember 24-én. Az istenházák a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris-terv révén születtek újjá.

Öt felújított, erdélyi katolikus templomot adnak át a híveknek
2023. szeptember 23., szombat

Kinek a felelőssége, hogy mit szív a gyerek?

Hargita és Maros megyében is házkutatásokat tartottak olyan cégeknél, amelyek a kannabisz hatóanyagait tartalmazó elektronikus cigarettákat forgalmaztak. Ezekhez kiskorúak is nagyon könnyen hozzájuthattak.

Kinek a felelőssége, hogy mit szív a gyerek?
2023. szeptember 22., péntek

Bartók Béla nevét vette fel az Erdélyi Hagyományok Háza díszterme Marosvásárhelyen

Bartók Béla nevét vette fel pénteken este a marosvásárhelyi Erdélyi Hagyományok Háza díszterme, ahol koncerteket, táncházat és előadásokat fognak szervezni. Az avatóünnepség mintegy bemelegítő volt a szombat-vasárnapi erdélyi kézműves találkozóra.

Bartók Béla nevét vette fel az Erdélyi Hagyományok Háza díszterme Marosvásárhelyen
2023. szeptember 22., péntek

Újraindítják a kombinátot, a hazai gazdáknak biztosítják a műtrágyát

A román energiaügyi miniszter, Sebastian Burduja jelenlétében mondta el Marosvásárhelyen a vegyipari kombinát vezérigazgatója, Josh Zacharias, hogy októbertől újraindítják az egyik üzemüket, és ötvenszázalékos kapacitással fognak újra műtrágyát gyártani.

Újraindítják a kombinátot, a hazai gazdáknak biztosítják a műtrágyát
2023. szeptember 22., péntek

Kezdődik a szelektív hulladékgyűjtés a lakónegyedekben is! Pr-cikk

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal közterület-kezelő igazgatósága és a köztisztasági szolgáltató elkezdte a November 7 negyedben a szelektív hulladékok tárolására szolgáló konténerek kihelyezését a lakótelepek területén.

Kezdődik a szelektív hulladékgyűjtés a lakónegyedekben is!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2023. szeptember 22., péntek

Formabontó keresztény ifjúsági fesztivál lesz Marosvásárhelyen

Koncertekkel és alternatív programokkal készülnek a szervezők az Ő az Út! Ifjúsági Keresztény Fesztiválra, amelyet szombaton tartanak Marosvásárhelyen, a Színház téren.

Formabontó keresztény ifjúsági fesztivál lesz Marosvásárhelyen
2023. szeptember 21., csütörtök

Lángoltak a szalmabálák, menekítették a szarvasmarhákat

Maroskecén hatalmas tűz keletkezett csütörtökön délután: szalmabálák gyulladtak meg.

Lángoltak a szalmabálák, menekítették a szarvasmarhákat
2023. szeptember 21., csütörtök

Eladnak egy Maros megyei kastélyt, mert nem tart igényt rá egyik közintézmény sem

Tízmillió lej lesz a kikiáltási ára a mezőzáhi Ugron kastélynak, amelynek eladásáról csütörtökön döntöttek a Maros megyei önkormányzati képviselők. Az épületben hosszú ideig gyermekotthon működött, majd a megyei múzeum vette át.

Eladnak egy Maros megyei kastélyt, mert nem tart igényt rá egyik közintézmény sem
2023. szeptember 21., csütörtök

Kezdődik a megemelt Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési támogatások kifizetése

Pénteken kezdődik a Szülőföldön magyarul program részeként nyújtott támogatások több ütemben zajló kifizetése.

Kezdődik a megemelt Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési támogatások kifizetése
2023. szeptember 21., csütörtök

Teleki Samu teljesítménytúra lesz Szovátán

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület marosvásárhelyi szakosztálya szombaton tizenhetedik alkalommal szervezi meg a nagy felfedező Teleki Samuról elnevezett teljesítménytúráját Szovátán.

Teleki Samu teljesítménytúra lesz Szovátán
Teleki Samu teljesítménytúra lesz Szovátán
2023. szeptember 21., csütörtök

Teleki Samu teljesítménytúra lesz Szovátán

2023. szeptember 21., csütörtök

Barabás Éva egyéni kiállítása a Bernády Házban

1983-as első marosvásárhelyi egyéni kiállítása óta a művésznő bemutatkozásaira kivételes eseményként tekint a helybéli közönség. Tárlata szeptember 28-án, csütörtökön 18 órakor nyílik meg a marosvásárhelyi Bernády Házban.

Barabás Éva egyéni kiállítása a Bernády Házban
2023. szeptember 21., csütörtök

Ha Máté napján vetni megyünk, kerüljük az asszonyokat!

Ha Máté nevet, nem lesz a borból ecet – így a mondás, ami arra utal, hogy a mai napsütés jó bort vetít előre. Székelyföldön ugyan nincs olyan sok nemes szőlő, hogy erre felkapjuk a fejünket, ám a régi gazdálkodók ezt a napot is számon tartották.

Ha Máté napján vetni megyünk, kerüljük az asszonyokat!

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye