Kicsit elcsavarodott, aztán összeomlott, mint a kártyavár

Kicsit elcsavarodott, aztán összeomlott, mint a kártyavár

Hatalmas robajjal, a terv szerint omlott össze csütörtökön 17 óra 45 perckor a marosvásárhelyi vegyipari kombinát kék csíkkal jelölt 55 méteres hűtőtornya. A nagy érdeklődésnek örvendő eseményt a Székelyhon is a közelből követte. Fotókon mutatjuk.

Milliós értékű telekvásárlás ügyében vitáztak, ketten elhagyták a tanácstermet

Két marosvásárhelyi önkormányzati képviselő elhagyta a termet, miután úgy érezték, hogy egy telekvásárlás körüli vita során sértegették őket – mindez az önkormányzat csütörtöki ülésén történt. A vitatott döntés megszületett.

Milliós értékű telekvásárlás ügyében vitáztak, ketten elhagyták a tanácstermet
2023. szeptember 28., csütörtök

Három személy rács mögött, miután lefoglaltak egy kilogrammnyi veszélyes drogot és egy kis pénzt

Három személy nevére adtak ki előzetes letartoztatási parancsot Marosvásárhelyen a keddi országos razzia nyomán. A gyanú szerint kábítószer-kereskedelemmel foglalkoztak.

Három személy rács mögött, miután lefoglaltak egy kilogrammnyi veszélyes drogot és egy kis pénzt
2023. szeptember 28., csütörtök

Interaktív elektronikai szakkör indul

Interaktív elektronikai szakkör indul Marosvásárhelyen, amelyen a résztvevők bepillantást nyerhetnek az elektronika lenyűgöző világába. A képzést Pethő László elismert mérnök és tanár vezeti.

Interaktív elektronikai szakkör indul
Interaktív elektronikai szakkör indul
2023. szeptember 28., csütörtök

Interaktív elektronikai szakkör indul

2023. szeptember 28., csütörtök

Ragassz & nyerj!: nagyon gyorsan fogynak a matricák

Szeptember közepe óta tart a Rádió GaGa Ragassz & nyerj! névre keresztelt játéka, ennek népszerűsége pedig minket, szervezőket is meglepett: a három székelyföldi megyében immár több mint tízezer öntapadós talált gazdára.

Ragassz & nyerj!: nagyon gyorsan fogynak a matricák
Ragassz & nyerj!: nagyon gyorsan fogynak a matricák
2023. szeptember 28., csütörtök

Ragassz & nyerj!: nagyon gyorsan fogynak a matricák

2023. szeptember 28., csütörtök

Műszívvel élhet tovább egy 17 éves fiatal

Műszívet kapott egy fiatalkorú a marosvásárhelyi szív-érrendszeri és transzplantációs intézetben (IUBCvT) szerdán. Idén ez már a negyedik ilyen beavatkozás az intézetben, országos szinten pedig az első, amelyet kiskorú esetében hajtottak végre.

Műszívvel élhet tovább egy 17 éves fiatal
Műszívvel élhet tovább egy 17 éves fiatal
2023. szeptember 28., csütörtök

Műszívvel élhet tovább egy 17 éves fiatal

2023. szeptember 27., szerda

Kisteherautó és személygépkocsi baleseteztek Segesvárnál

Egy személyautó és egy kisteherautó balesetezett szerdán este Segesvárnál, a 60-as európai úton. Az esethez a Maros megyei tűzoltóság segesvári egységei vonultak ki egy oltásra alkalmas esetkocsival és két rohammentővel (egy orvossal együtt).

Kisteherautó és személygépkocsi baleseteztek Segesvárnál
2023. szeptember 27., szerda

Elfogyott a pénzalap, nem fizették ki a háziorvosokat

Költségvetés-kiegészítésre várnak az egészségbiztosítási pénztárak, hogy biztosítani tudják többek között a háziorvosi rendelőkben nyújtott szolgáltatások ellenértékét. Korábban is előfordult késés, de nem ilyen nagy. A felháborodás is hasonló mértékű.

Elfogyott a pénzalap, nem fizették ki a háziorvosokat
2023. szeptember 27., szerda

Korlátozzák a forgalmat a toronyrobbantás miatt

A marosvásárhelyi vegyipari kombinát egyik hűtőtornyának robbantással történő lebontása miatta forgalomkorlátozásra lehet számítani csütörtökön délután.

Korlátozzák a forgalmat a toronyrobbantás miatt
2023. szeptember 27., szerda

Turistaként a saját városodban

Marosvásárhely népszerű helyeit látogathatták meg szerdán délelőtt, a turizmus világnapja alkalmával azok az újságírók, akik elfogadták a Visit Maros meghívását. Többek között betekintést nyerhettek a felújítás alatt lévő Természettudományi Múzeumba.

Turistaként a saját városodban
Turistaként a saját városodban
2023. szeptember 27., szerda

Turistaként a saját városodban

2023. szeptember 27., szerda

Működik, de nem zavartalan a szelektív hulladékgyűjtés

Marosvásárhelyen július elején kezdett el szolgáltatni a bukaresti és konstancai cégtársulás, biztosítva a háztartási hulladék összegyűjtését és elszállítását. Három hónap távlatából úgy tűnik, hogy ezzel a szolgáltatással nincsenek kirívóan nagy gondok.

Működik, de nem zavartalan a szelektív hulladékgyűjtés
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2023. szeptember 26., kedd

Békét jelképező őrtűz lobban majd fel Székelyföld-szerte

Székelyföld Autonómiájának Napján egyszerre fognak fellobbanni Székelyföldön az őrtüzek lángjai október 29-én, amelyek azt jelzik, az emberiség többsége, ezen belül a székelyek is békét akarnak.

Békét jelképező őrtűz lobban majd fel Székelyföld-szerte
2023. szeptember 26., kedd

Valamit mindenképp lépni kell a ligeti stadion ügyében

A tervek szerint idén kellett volna befejezni és korszerűsítve átadni Marosvásárhelyen a ligeti stadiont, a kivitelezési szerződést azonban két éve felbontották, és azóta nem történt előrelépés az ügyben. A csütörtöki tanácsülésén napirendre kerül a téma.

Valamit mindenképp lépni kell a ligeti stadion ügyében
2023. szeptember 26., kedd

Kiderült, hogy melyik filmeket vetítik le az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon

Idén 888 rövidfilmet neveztek be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramjába, ebből választották ki a legjobb 38-at, amit levetítenek.

Kiderült, hogy melyik filmeket vetítik le az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon
2023. szeptember 25., hétfő

Az oktatás prioritás Marosvásárhelyen Pr-cikk

Az iskolai infrastruktúrába való befektetés a gyermekeink jövőjébe való befektetést jelenti!

Az oktatás prioritás Marosvásárhelyen
Az oktatás prioritás Marosvásárhelyen
2023. szeptember 25., hétfő

Az oktatás prioritás Marosvásárhelyen Pr-cikk

2023. szeptember 25., hétfő

Három napig a hőlégballonoké volt a főszerep Nyárádköszvényesen

A Hőlégballon Parádé színes családi programkavalkádja tömegeket vonzott a Maros megyei Nyárádköszvényesre: tizenháromezren váltottak jegyet a látványos eseményre.

Három napig a hőlégballonoké volt a főszerep Nyárádköszvényesen
2023. szeptember 25., hétfő

A 24 éves Rádió GaGa Magna Cum Laude-koncerttel ünnepel

A hagyományokhoz híven Erdély legnagyobb és leghallgatottabb kereskedelmi rádióhálózata idén is koncerttel ünnepli születésnapját. Ezúttal a Magna Cum Laude lép fel egy (sőt, két) izgalmas akusztikus koncert keretében.

A 24 éves Rádió GaGa Magna Cum Laude-koncerttel ünnepel
2023. szeptember 25., hétfő

Felbontották a hibáktól hemzsegő stratégiákra vonatkozó szerződéseket

Marosvásárhely polgármesteri hivatala felbontotta azt a két szerződést, amelyeket a város kulturális-, illetve sportstratégiájának elkészítésére kötött. Mint közösségi oldalukon írják, semmilyen kifizetés nem történt.

Felbontották a hibáktól hemzsegő stratégiákra vonatkozó szerződéseket

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye