Egy, az autója közelében üldögélő kutyán hajtott át egy férfi Szászkézden; a házikedvenc elpusztult, a sofőrt 24 órás őrizetbe vették a hatóságok – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Székelyföld igenis létezik, még ha közigazgatásilag nincs is nyoma – állapították meg a Vásárhelyi Forgatag keretében szervezett beszélgetésen Maros, Kovászna és Hargita megyék tanácselnökei, Péter Ferenc, Tamás Sándor és Bíró Barna Botond.
Borfesztiválra készül a Marosvásárhelyért Egyesület, hiszen a Vásárhelyi Forgatag szervezőiként azt tapasztalták, hogy az idén először berendezett Borkert várakozásukon felüli népszerűségnek örvendett.
A Takácsok-tornyának maradványait találták meg Segesváron a középkori várfal felújítása közben – számolt be közösségi oldalán Iulian Sîrbu, a város polgármestere.
Hetente három nap lehet leadni Marosvásárhelyen, a nagykórházban a lejárt, megmaradt gyógyszereket.
Nem elég az épített örökség és a természeti látványosság, a kastélyok és a gyógyvizek sem, kidolgozott stratégiára, megfogalmazott célokra és a célközönség felkutatására van szükség ahhoz, hogy a turizmus virágozzon Maros megyében.
Egy kiskorú és egy felnőtt is megsérült hétfő délelőtt, miután négy gépjármű ütközött össze Héjjasfalván – tájékoztat a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Nappal vízsugarakkal és zenével, este ráadásként fénysugarakkal is vonzza a közönséget a Szászrégenben nemrég felavatott zenélő szökőkút. Az új látványosság körül a központi park is megújult, játszótér és pihenésre alkalmas padok várják a látogatókat.
Harcói otthonából távozott önként vasárnap reggel az a 12 éves lány, aki mindezidáig nem tért haza, és édesanyja jelentette eltűnését vasárnap délután.
Halálos autóbalesetet szenvedett egy ratosnyai fiatalember vasárnap hajnalban.
Súlyos autóbaleset történt a Maros megyei Kenden vasárnap délután fél kettő körül, a helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak.
Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.
Egy általánosan ismert gyermekmondóka szerint a három ember végű hónap közül a „szeptember szép ember, november csúf ember, december rossz ember.”
Olyan hely a Vásárhelyi Forgatag, ahol már tizenegyedik alkalommal találkozik a város magyarsága, és ahol érzi: tartozik valahová.
Nincs érvényes szervezeti felépítésre a marosvásárhelyi városházának, ezért nem kapja meg a kincstártól a jövedelemadóból visszaosztott pénzt. Az augusztusra zárolt összeg 25 millió lej. A város haladékot kért a munkálatokat végző cégektől.
A szemétként, törmelékként nyilvántartott kupacokból mentett ki faragott szegélyköveket, a Bolyai-alkotótáborban készült köztéri és más szobrokat Szánthó János, az állatkert igazgatója és csapata az elmúlt években.
Vasárnapig tart Segesváron a Pro Etnica interkulturális fesztivál, amelyet immár a 20. alkalommal szerveztek meg.
Az egyházaknak biztosítandó összegekről is szavaztak csütörtökön a marosvásárhelyi önkormányzat soros ülésén, ami meglepően gyorsan és békésen lezajlott.
Lakóház gyulladt ki Görgényoroszfaluban csütörtökön koradélután, a tűzoltók nagy erőkkel szálltak ki a helyszínre.