Az ország tizenöt megyéjét érintő elsőfokú (sárga jelzésű) viharriasztást adtak ki a meteorológusok kedden.
Jól haladnak az útfelújítással az erdővidéki községben: a település huszonöt utcájából szinte mindegyikben elkezdték már munkát. Vargyas legjelentősebb infrastrukturális beruházása a kormány megszorításai ellenére sem áll le.
A feladat nagyszülőkkel és szülőkkel beszélgetni, kipróbálni régi játékokat, ételeket, kézbe venni múltbéli tárgyakat, részt venni múzeumi foglalkozásokon. Ezek alapján már képet lehet alkotni arról, milyen volt gyereknek lenni az elmúlt száz évben.
A mesterséges intelligenciát már most is használják az iskolákban, de fontos lenne, hogy a tanárok és diákok is helyesen alkalmazzák azt a városi és vidéki oktatási intézményekben, egyetemeken egyaránt.
Mintegy 50 pedagógus vett részt hétfő délután Sepsiszentgyörgyön az ökumenikus tanévnyitó istentiszteleten, amelyet idén az unitárius templomban tartottak.
Közzétette az Országos Meteorológiai Szolgálat a következő két hétre vonatkozó időjárás-előrejelzését, a szeptember 8–21. közötti időszakra.
A Rádió GaGa Duma Dubája idén ismét ellátogatott a Taste of Transylvania gasztrofesztiválra. A műsorvezetők ezúttal is belekóstoltak az ételkülönlegességek világába, és újra bebizonyosodott, hogy a rendezvény valóban egyedülálló kulináris élményt kínál.
Ideális körülmények között, ragyogó napsütésben zajlottak le a hétvégén a kovásznai városnapok, amelyek sok és sokféle programot kínáltak.
Türelemre és tiszteletre nevel, és ezt is kívánja meg tőlünk a természet – vallja a sepsiszentgyörgyi fiatal, aki számos állatot kapott már lencsevégre, igazi szenvedélye azonban madárfotózás.
A „quiet quitting”, azaz a csendes kilépés, valamint a „quiet hiring”, vagyis a csendes munkaerő-felvétel után újabb „hallgatag” trend került a munkaerőpiaci szakértők célkeresztjébe: a „quiet cracking”.
Harmadik napja áll a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este érnek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

A Wégidők – Az élet kapujában című nagyszabású zenés–drámai mű egy erőteljes, mai kérdéseket feszegető történet hitről, keresésről, bukásról és újrakezdésről.
Óvodák, iskolák, öregotthonok, egyházi közösségek rendelhetnek házhoz egy mesemondót, aki népmesét ad elő, foglalkozást szervez.
Elrajtolt a kézdivásárhelyi Udvartér Színház harmadik évada. Erről, valamint az átszervezés tapasztalatairól az intézmény működéséhez keretet biztosító Vigadó Művelődési Központ igazgatóját, egyben a társulat vezetőjét, Lung László Zsoltot kérdeztük.
Egyre gyakrabban hallani gyerekzsivajt a dálnoki búvártónál: olyan fiataloknak szerveznek itt programokat, akik hátrányos helyzetük miatt másként nehezen kapnának rá esélyt. A jótékony kezdeményezést mi is segíthetjük.
Ha a teleken múlna, több melegkedvelő gyümölcsfajtával is lehetne már kísérletezni a térségben, ám a tapasztalt szakértő szerint a klímaváltozás olyan kiszámíthatatlan körülményekkel jár, hogy azok inkább beszűkítik a gyümölcstermesztők lehetőségeit.
Jubileumi kiadásához érkezett a kézdiszéki Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár- és katonadal-találkozót.
Alig két hét alatt több mint háromezer kilométert tett meg két keréken Egyed Gergely, akinek nyelvtanári munkája mellett a biciklizés a legnagyobb szenvedélye. Ezúttal Románia határai mentén tekert, kalandjait a Székelyhon olvasóival is megosztotta.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.