
Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Eljárásrendjének módosítását és a hálózat újbóli fertőtlenítését jelentette be a Hydrokov Rt. azt követően, hogy a közelmúltban mikrobiológiai szennyeződés gyanúja merült fel Kézdivásárhely több utcájában.
2026. április 27., 17:462026. április 27., 17:46
Mint ismert, a múlt héten fertőzésgyanú miatt nem ajánlották a csapvíz fogyasztását Kézdivásárhelyen a Határér, a Bálványos és a Kert utcában, miután több lakó megbetegedéséről érkezett jelzés. A szolgáltató akkor laboreredményekre várt, miközben elővigyázatosságból korlátozásokat vezetett be.

Vizsgálatokat rendelt el a háromszéki vízszolgáltató, miután a Bálványos utcában lakók jelezték: a csapból érkező víz fertőzött lehet. A Hydrokov arra kéri a lakókat, hogy egyelőre ne fogyasszák ivóvíznek.
A Hydrokov hétfői közleménye szerint a pénteken vett minták többsége megfelelőnek bizonyult: az utcai hálózatból származó minták nem tartalmaztak baktériumokat. Ugyanakkor egy Bálványos utcai fogyasztó belső csapján vett – nem végleges – eredmény
A szolgáltató a hét elején megelőző jelleggel ismét fertőtleníti az érintett hálózati szakaszt. Azt is közölték, hogy a helyzet kezelését nehezítette a laboreredmények késedelme, amelyek hétfő délig nem érkeztek meg.

Egy héttel az első aggasztó jelek után sem javallott a vezetékes víz fogyasztása Kézdivásárhely több utcájában. Hétfőn délben még nem álltak rendelkezésre a legutóbbi (pénteki) mintavétel laboratóriumi vizsgálatának eredményei.
Kozsokár Attila, a Hydrokov képviselője hangsúlyozta: nem elégedettek a vizsgálatok gyorsaságával, és elismerték, hogy nem kommunikáltak időben a lakossággal. Mint a közleményből kiderül, ezen változtatnak:
hogy helyben és gyorsabban tudják kimutatni az esetleges bakteriális szennyeződést, valamint
A szennyeződés pontos oka továbbra sem ismert. A szolgáltató feltételezése szerint a probléma akkor alakulhatott ki, amikor április 19-én munkálatok zajlottak a Torjai és a Dobolyi Aladár utcák kereszteződésében, és a hálózatban átmenetileg megszűnt a nyomás, ami lehetővé tehette szennyezett víz bejutását.
A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság április 22-én vett mintái nem mutattak ki szennyeződést, és a Hydrokov által pénteken végzett vizsgálatok is ezt erősítették meg az utcai hálózat szintjén,
A szolgáltató továbbra is arra kéri az érintett lakókat, hogy ne fogyasszák a csapvizet addig, amíg több egymást követő, negatív laboreredmény nem igazolja annak biztonságosságát.
Gombásztúra, kiállítás, ételkóstoló, szakmai előadások és gyermekfoglalkozások várják az érdeklődőket: szeptember 26-án és 27-én a VIII. Édes Ízek fesztivál keretében ismét megszervezik a hagyományos gombanapokat Sepsiszentgyörgyön.
Szeptember 25–27. között ismét a kürtőskalácsé lesz a főszerep Sepsiszentgyörgy központjában: pénteken kezdődik a VIII. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja.
Évtizedeken át rejtőző üvegnegatívok őrzik a sepsiszentgyörgyi Gyulai-ház egykori napfényműtermének emlékét. A páratlan fotóanyag hadtörténeti vonatkozású részét Préda Barna néprajzkutató dolgozta fel.
Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.
Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.
Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.
Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.
A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.
Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.
szóljon hozzá!