Összefogtak a gyergyóiak a viharkárok eltakarítására

Összefogtak a gyergyóiak a viharkárok eltakarítására

A kidőlt fák nagy részét sikerült eltávolítani a közterületekről, az önkormányzat munkatársai mellett nagyon sok gyergyószentmiklósi magánszemély, önkéntes dolgozott a vihar után a helyreállításban. Még mindig van tennivaló.

A polgármester szabadságon – sorra hangzottak el pénzügyi problémák a gyergyószentmiklósi tanácsülésen

A gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki rendes ülésén is felszínre került, hogy bőven vannak elégedetlenségek a polgármester munkájával szemben. Sőt ezúttal a hivatali alkalmazottak sérelmeire is fény derült.

A polgármester szabadságon – sorra hangzottak el pénzügyi problémák a gyergyószentmiklósi tanácsülésen
2023. július 27., csütörtök

Színházi olimpia után Gyulára és az Egyfesztre készül a Figura

Változatos programmal várja idén is az Egyfeszt fesztivál színház- és könyvudvara a közönséget, de még az egy hét múlva kezdődő fesztivál előtt Gyulán is fellép a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.

Színházi olimpia után Gyulára és az Egyfesztre készül a Figura
2023. július 27., csütörtök

Alkoholfogyasztás helyett a tudatmódosító szerek használata jelenti a legnagyobb problémát

A fesztiválokon és egyéb rendezvényeken már nem a nagymértékű alkoholfogyasztás jelenti feltétlenül a legnagyobb problémát, hanem az, hogy egyre többen élnek tudatmódosító szerekkel – derült ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság egyik jelentéséből.

Alkoholfogyasztás helyett a tudatmódosító szerek használata jelenti a legnagyobb problémát
2023. július 26., szerda

Fák dőltek a sínekre Marosfőnél, kevéssel 22 óra előtt indult újra a vasúti közlekedés

Marosfő és Vasláb között fák borultak a vasútvonalra a szerdai vihar miatt. A vasúti közlekedést emiatt lezárták az érintett szakaszon – közli a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya. A síneket kevéssel 22 óra előtt sikerült felszabadítani.

Fák dőltek a sínekre Marosfőnél, kevéssel 22 óra előtt indult újra a vasúti közlekedés
2023. július 26., szerda

Gyergyócsomafalván is károkat okozott a vihar

Több gyergyócsomafalvi létesítményben is kár keletkezett a szerda délutáni vihar nyomán – jelezte munkatársunknak Márton László Szilárd, a község polgármestere.

Gyergyócsomafalván is károkat okozott a vihar
2023. július 26., szerda

Autóra dőlt egy fa Gyergyószentmiklóson

Nem csak az épületben és az elektromos infrastruktúrában keletkezett kár a szerda délutáni vihar következtében Gyergyószentmiklóson, hanem járművek is a vihar „áldozatául” estek. Olvasónk egy Virág-negyedben autóra dőlt fenyőről küldött fotókat.

Autóra dőlt egy fa Gyergyószentmiklóson
2023. július 26., szerda

Fák dőltek az útra, nem volt járható a Libán a vihar után

Több fa is az úttestre dőlt a szerda délutáni vihar következtében a 138-as megyei út libáni szakaszán, autókat is megrongálva. A Hargita megyei tűzoltóság egységei mellett a gyergyóújfalvi önkéntes tűzoltók segítettek felszabadítani az utat.

Fák dőltek az útra, nem volt járható a Libán a vihar után
2023. július 26., szerda

Épületeket „födött ki”, fákat döntött ki, kábeleket rongált meg a vihar Gyergyószentmiklós ipari negyedében

Alaposan helybenhagyta a szerda délutáni vihar Gyergyószentmiklóst, ugyanis rengeteg városrészen dőltek ki fák, de épületeket, elektromos vezetékeket is megrongált az ítéletidő.

Épületeket „födött ki”, fákat döntött ki, kábeleket rongált meg a vihar Gyergyószentmiklós ipari negyedében
2023. július 26., szerda

Fákat, villanyoszlopot döntött ki az erős szél Gyergyószentmiklós központjában

Villanyoszlop, fák dőltek az útra a szerda délutáni vihar következtében Gyergyószentmiklóson. A Gyilkostó-sugárúton rendőrök irányítják a forgalmat, amíg zajlik a kárelhárítás. A központi parkban is fákat döntött ki a nagy erejű szél.

Fákat, villanyoszlopot döntött ki az erős szél Gyergyószentmiklós központjában
2023. július 26., szerda

Több ezer fogyasztót hagyott áram nélkül az ítéletidő

Huszonöt Hargita megyei településen okozott áramszünetet a kedd esti heves vihar, és több ezer fogyasztó maradt áram nélkül, többnyire a viharos szél által a villamossági vezetékekre döntött fák miatt.

Több ezer fogyasztót hagyott áram nélkül az ítéletidő
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2023. július 26., szerda

Félő, hogy hatalmas pénzeket veszít el Gyergyószentmiklós

Hiába kérték már számos alkalommal, szóban és írásban is Gyergyószentmiklós polgármesterét, Csergő Tibor nem hajlandó tájékoztatni a képviselő-testületet arról, hogy miként haladnak a városban a nagy értékű beruházások – nehezményezi Kulcsár László.

Félő, hogy hatalmas pénzeket veszít el Gyergyószentmiklós
2023. július 26., szerda

Amikor a fiatalok egymásra találhatnak – Szent Anna ünnepe

Ha Illés napján főleg a mezőn és a legelőn nem volt ajánlatos munkálkodni, Szent Anna ünnepét inkább az asszonyok tartották dologtiltó napnak, különösen a kenyérsütés és a mosás tekintetében. A bukovinai székelyek az egész hónapot róla nevezték el.

Amikor a fiatalok egymásra találhatnak – Szent Anna ünnepe
2023. július 25., kedd

Újabb tömbházak felújítási terveit tették közzé

Az elképzelés szerint a jövő évben kezdődne el annak az öt gyergyószentmiklósi tömbháznak a felújítása, amelyre a város az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretéből nyert finanszírozást.

Újabb tömbházak felújítási terveit tették közzé
2023. július 25., kedd

Ötállomásos Petőfi-turné indul Erdélyben

Petőfi születésének kétszázadik évfordulójához kötődve ötállomásos Petőfi-turné indul Erdélyben augusztus első felében.

Ötállomásos Petőfi-turné indul Erdélyben
2023. július 25., kedd

Közel kétszáz medveriasztást regisztráltak ebben az évben Hargita megyében

Év eleje óta összesen mintegy kétszáz, az elmúlt héten kilenc alkalommal jelentették medve jelenlétét lakott területen vagy azok közelében Hargita megyében – közli a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség sajtóosztálya.

Közel kétszáz medveriasztást regisztráltak ebben az évben Hargita megyében
2023. július 25., kedd

Huszonnégy gyergyóditrói utat aszfaltoznak le

Aláírták a finanszírozási szerződést, az Anghel Saligny-program révén huszonnégy gyergyóditrói utca aszfaltozása valósul meg. Ha minden jól megy, augusztus második felében már nekikezdenek a munkának.

Huszonnégy gyergyóditrói utat aszfaltoznak le
2023. július 25., kedd

Pereskedéssel húzzák az időt a romos állomások egy része esetében

Meglehetősen viharvert állapotban találta a fogyasztóvédelem a tavasz végén elvégzett ellenőrzéseken a Hargita megyei vasútállomások egy részét, ám több probléma azóta se rendeződött, ugyanis a vasúttársaság hat esetben inkább perre vitte az ügyet.

Pereskedéssel húzzák az időt a romos állomások egy része esetében

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye