Hogyan integrálható az üzleti, profitorientált szempont a keresztény értékrenddel? Hogy lehet felhívni a figyelmet Gyergyó értékeire és hogy lehet a vallásturizmus révén hasznosítani őket? Ilyen kérdéseket tárgyalt a Keresztény Gyergyó konferencia.
Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata közös mentési gyakorlatot tartott a Neamț megyei Hegyimentő Közszolgálattal december 4-én, szerdán, a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Parkban található Via Ferratán.
A fogyasztók leginkább áramszolgáltatási szerződéssel kapcsolatos problémákra panaszkodnak. Egy fogyasztóvédelmi ellenőrzésen ugyanakkor az is kiderült, hogy ellentétben más megyékkel, Hargita megyében nemigen forgalmaznak használt gumiabroncsokat.
Lázár Ervin 1964-ben megjelent meseregénye nyomán mutatja be a gyergyószentmiklósi színtársulat A kisgyerek és az oroszlánok című gyerekelőadását december 7-én. Ezzel egy több mint 30 éve játszott előadást visznek színre újra.
Felügyelet nélkül szabadon kószáló lovat ütött el egy sofőr Gyergyócsomafalva közelében. A férfi kórházi kezelésre szorult a baleset következtében.
Székelyföld-szerte növekedni fognak a helyi adók és illetékek 2025-ben. Az adók mértékének meghatározásánál az önkormányzatoknak kötelezően figyelembe kellett venniük a 10,4 százalékos inflációs mértéket, így ennyivel biztosan magasabb lesz jövőre az adó.
A munkanélküliségről szóló legfrissebb adatok szerint a három székelyföldi megye közül kettőben nőtt az állástalanok aránya novemberre.
Számos utca telekkönyvezéséről, díszpolgári cím és Pro Urbe-díj odaítéléséről, továbbá a Gyilkostó Szövetkezet Fürdő utcai ingatlanjainak esetleges megvásárlásárlásáról esett szó a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfői ülésén.
Marosvásárhelyen landolt az igazi Mikulás, Joulupukki magángépe, és már el is kezdte erdélyi körútját.
Gyergyószéken 25 018 szavazatot kapott az RMDSZ a vasárnapi parlamenti választáson, ami rekordnak számít az utóbbi 20 év tükrében. A közösség ilyen mérvű megmozdulása egyben felelősséget is ró a politikusokra, akiktől eredményeket várnak el az emberek.
Továbbra is Hargita megye vezeti a megyék közötti részvételi arányt a parlamenti választásokon. Kovászna megye is jócskán átlépte az ötven százalékot. Maros megye sem szégyenkezhet.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
Óriásiak az eltérések a megyék között: miközben Hargita megye toronymagasan vezeti a részvételiarány-versenyt a maga 54 százalékával, addig Vaslui megye választópolgárainak mindössze 31 százaléka járult az urnákhoz.
Székelyföldön továbbra is jó a részvétel, Hargita megye még mindig első helyen szerepel. Ugyanakkor Kovászna megye is ott az élbolyban. Maros megye már csak a középmezőnyben van.
Érdemes jól megnézni, mert ilyet se látunk minden választáson: Hargita megyében ment el arányaiban a legtöbb szavazópolgár választani a vasárnapi parlamenti választáson.
A megszokottól eltérően most nem marad el a szavazási kedv a székelyföldi megyékben a déli, románok lakta megyékhez képest. Sőt, Hargita megyét alig néhány másik megye előzi a részvételi arány tekintetében 13 órakor.
Nagyon sok politikus már a délelőtti órákban elment szavazni, így tett Antal Lóránt udvarhelyi szenátorjelölt, illetve Hajdu Gábor és Bende Sándor csíki és gyergyói képviselőjelölt is.
Mindenkin lehet segíteni, aki segítséget kér. Ezt népszerűsíti már tizenkilenc éve a Hallgatlak – Telefonos és Internetes Lelkisegély-szolgálat. A nagyon súlyos mondatokat is meg tudják hallgatni, és már ez mentőöv lehet sokak számára.
Vasárnap újabb választást tartanak Romániában, a felnőtt korú polgárok ezúttal az őket képviselő szenátorokra és parlamenti képviselőkre szavazhatnak. De miként tehetik meg ezt azok, akik nem tartózkodnak otthon, vagy ideiglenes lakcímbejegyzésük van?