A Versenytanács vizsgálatot indított a romániai villamos fogyasztásmérők leolvasására kiírt közbeszerzési eljárások esetleges manipulálása miatt.
Jövő hónaptól már borsos bírságot kaphatnak azok, akik nem töltik fel időben, tehát a törvény által megszabott ötnapos határidőn belül az elektronikus számlákat az adóhatóság rendszerébe. Hargita megyében a jogi személyek többsége már használja ezt.
Bezárja csíkszeredai gyárát a Lactalis tejfeldolgozó: az üzem mind a 95 munkavállalóját elbocsátják, a csíkszeredai egység feladatait a Lactalis négy másik romániai üzeme veszi át – írja az MTI a vállalat közleményére hivatkozva.
Idén áprilisban márciushoz képest 32 lejjel (0,6 százalékkal) 5217 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A postai szolgáltatások, a gyógyszerek és a mosószerek drágultak a legnagyobb mértékben 2024 májusában az előző év ötödik hónapjához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.
Nincs is olyan internetező hazánkban sem már, akivel nem jött szembe legalább egyszer valamelyik nagy kínai webshopáruház reklámja. A Temu és a Shein úgy robbantak be a hazai online kereskedelmi térbe, mint valami üstökösök.
Csütörtöki ülésén a kormány 2,5 milliárd lejjel közel 15 milliárd lejre növelte a kis- és közepes vállalkozásokat támogató IMM Plus program költségvetését – számolt be a pénzügyminisztérium.
Százharminc hektáron kívánnak ipari parkot kialakítani Nyárádszeredában – ennek érdekében módosítják az általános városrendezési tervet, hogy a területek ipari besorolást kapjanak. A telkek a majdani autópálya-szakasz le- és felhajtója közlében vannak.
Marcel Ciolacu kormányfő hétfő este kijelentette, hogy szeptember 1-jétől a nyugdíjak újraszámításával a nyugdíjak jelenleg 2000 lejes adómentességi küszöbe is megváltozik.
A hátrányos helyzetű családokban nevelkedő fiatalok számítógép-vásárlását elősegítő Euro 200 program folytatásáról döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Július 1-jétől 3700 lejre nő a bruttó minimálbér – szögezte le Marcel Ciolacu kormányfő a háromoldalú érdekegyeztető tanács csütörtöki ülése után.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
A vártnál kisebb az érdeklődés a magánszemélyek számára meghirdetett Roncsautó Plusz (Rabla Plus) program iránt, így a fel nem használt összegeket a jogi személyeknek meghirdetett programhoz fogják átcsoportosítani.
Márciusban februárhoz képest 309 lejjel (6,3 százalékkal) 5185 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 8502 lej volt az idei harmadik hónapban.
Az Országos Szakszervezeti Tömb kedden közzétett elemzése szerint a legalacsonyabb bruttó átlagbérek 40 százaléka 3362 lej volt februárban, mindössze 62 lejnél magasabb, mint a minimálbér.
Igazságosabb társadalombiztosítási rendszert és a munkát terhelő adók csökkentését követelve rendezett tüntetést és felvonulást Bukarestben hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
Marcel Ciolacu miniszterelnök kijelentette a csütörtöki kormányülés elején, hogy helyes volt a kormány energiaár-korlátozásra vonatkozó döntése, ezt bizonyítja, hogy áprilisban csökkent a gáz és az elektromos energia ára.
Marcel Cioacu, Románia miniszterelnökének bejelentése szerint rendelet készül, amely kötelezi a gyártókat, hogy a termékcsomagoláson jól láthatóan tüntessék fel, ha csökkentették a termék súlyát.
Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.