Bírálta szombaton a közigazgatásban dolgozók érdekeit védő Törvény Ereje Országos Szakszervezet a kormány második megszorító csomagját. Közleményük szerint tiltakozó akciókat szerveznek, ha ezeket az intézkedéseket valódi vita nélkül vezetik be.
Nicușor Dan péntek este kijelentette, hogy az alkotmánybíróság indoklásának közzététele után visszaküldi a parlamentnek a fasiszta és legionárius propaganda büntetését szigorító törvénymódosítást.
A második deficitcsökkentő csomag tervezett intézkedéseit ismertette pénteken a Victoria-palotában a Cseke Attila fejlesztési miniszterrel közös sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
A helyi önkormányzatok bevételeit növelő intézkedéseket ismertetett a miniszterelnökkel közös pénteki sajtótájékoztatóján Cseke Attila fejlesztési miniszter.
A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca.
Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.
Csökkentik az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátása körüli felesleges bürokráciát, ezentúl kevesebb dokumentumot kell benyújtani, amikor helyi hatóságoktól engedélyeket vagy egyéb specifikus iratokat kérnek a lakók.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.
Jelentősen megnőtt az elektromos áram ára a lakosság számára, miután a kormány kivezette az eddigi árszabályozásokat. Az árakat a piac diktálja, a szolgáltatók már nem kötelesek felső határt tartani, és a számlák ezt gyorsan tükrözik is.
Az alkotmánybíróság csütörtökön megalapozatlannak ítélte és elutasította Nicușor Dan beadványát, amellyel az elnök a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő tartalmak terjesztésének büntetését szigorító törvényt támadta meg.

Miközben a romániai jégkorong-válogatott ráhangolódott a kínai világbajnokságra, az FK Csíkszereda pontot szerzett Nagyszebenben, a Sepsi idegenben botlott, székely játékvezető mutatkozott be a 2. Ligában.
Becslések szerint mintegy 3 millió euró értékben több mint 200 kilogramm kábítószert foglaltak le a Marosvásárhelyi Szervezett Bűnözés Elleni Brigád és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei.
Feltételesen szabadlábra helyezték csütörtökön az eddig a târgșori börtönben fogva tartott Elena Udrea volt turisztikai minisztert.
Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 2,3 százalékra nőtt a májusi 2,2 százalékról az éves infláció az Európai Unióban, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 5,8 százalékos az infláció.
A Prahova megyei törvényszék csütörtökön jogerősen Elena Udrea volt turisztikai miniszter feltételes szabadlábra helyezéséről döntött.
Kihirdette Nicușor Dan államfő csütörtökön azt a törvényt, amelyik rendeletek kiadására hatalmazza fel a kormányt a parlamenti szünet idejére.
Egész testén súlyos égési sérüléseket szenvedett egy bukaresti kamasz, akit áramütés ért, amikor egy videójátékban látott jelenetet utánozva felmászott egy vagon tetejére – írja a román rendőrség szerdai közlése nyomán az MTI.
A legfelsőbb bíróság szerdán elrendelte Horațiu Potra csapatához tartozó zsoldosok előzetes letartóztatásának újabb 30 napos meghosszabbítását.