
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Radu Miruță védelmi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján ismertette a Románia 9,53 milliárd eurós SAFE-hitelkeretéből finanszírozott haderőfejlesztési programot, amelyik 21 beruházást irányoz elő.
2026. január 26., 21:142026. január 26., 21:14
2026. január 26., 21:162026. január 26., 21:16
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a SAFE uniós védelmi hitelprogram jelentős pénzügyi előnyt jelent Románia számára, mivel
Emellett a hitelek felhasználása komoly kihívást is jelent a hazai védelmi ipar számára, amelynek rövid határidőn belül kell termelési kapacitásokat létrehoznia vagy újraindítania – ismerteti az Agerpres.
A miniszter szerint a SAFE egyik fő hozadéka a román hadiipar „felélesztése”: a program keretében nyugati technológiával rendelkező külföldi cégek és hazai vállalatok működnek együtt azzal a céllal, hogy
Miruță elmondta, hogy a 21 beruházás közül tízet más országokkal közösen, 11-et pedig Románia önállóan valósít meg. Közlése szerint a román hadsereg hat uniós tagállammal együtt szerez be Mistral légvédelmi rakétákat, valamint H225M típusú, többfeladatú katonai helikoptereket, Franciaországgal közösen radarrendszereket, Németországgal együtt pedig olyan légvédelmi és vezetési-irányítási rendszereket, amelyek a Patriot-rendszer képességeit egészítik ki.
Piranha 5 típusú, 8×8-as páncélozott szállító harcjárművek,
lánctalpas gyalogsági harckocsik (MLI),
közepes és rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek,
V-SHORAD légvédelmi rendszerek,
katonai járőrhajók és tengeri légvédelmi rendszerek,
hajófedélzeti csapásmérő rakéták (NSM),
MANPADS hordozható légvédelmi rakéták,
felderítő és megfigyelő drónrendszerek, valamint
integrált katonai célú szoftverek (C4ISR).
A miniszter szerint a haderőfejlesztési tervek kiterjednek a kiképzési és szimulációs rendszerek, a NATO-szabványú gyalogsági fegyverzet, valamint a 35 milliméteres légvédelmi lőszerek beszerzésére is.
Miruță kijelentette: a SAFE-program sikerének kulcsa az lesz, hogy a román védelmi ipar képes-e tartósan megfelelni a gyors ütemű gyártási és technológiai követelményeknek, és a most létrejövő kapacitások képesek lesznek-e a jövőben is fenntartható módon működni.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!