Kannabiszt, heroint és kokaint is lefoglaltak a rendőrök

Két hét alatt a rendőrök országos szinten közel 200 házkutatást végeztek drog- és emberkereskedelemre, informatikai bűnözésre és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetek felszámolása céljával.

Borboly Csaba indul az ötödik mandátumért

Összehívta szombaton a sajtó képviselőit Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, hogy bejelentse: indul az ötödik mandátumért. Az elnöki tisztségre pályázóknak egyébként Hargita megyében hozzávetőleg 10 ezer aláírást kell gyűjteniük.

Borboly Csaba indul az ötödik mandátumért
2024. március 02., szombat

Idén kilenc utcát, udvartereket újítanak fel, tereket rendeznek Kézdivásárhelyen

Idén kilenc, rossz állapotú utca felújítást tervezi az Anghel Saligny beruházási programon keresztül Kézdivásárhely önkormányzata, a román kormány azonban mindmáig nem folyósította a munkálatok elvégzéséhez szükséges pénzösszegeket.

Idén kilenc utcát, udvartereket újítanak fel, tereket rendeznek Kézdivásárhelyen
2024. március 02., szombat

Több évbe is telhet a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának átépítése

Újra meg kell hirdetni a közbeszerzést a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának átépítéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmány (DALI) elkészítésére, mivel a tavalyi kiírásra nem volt jelentkező.

Több évbe is telhet a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának átépítése
2024. március 02., szombat

Ráijesztett a sűrű füst a tömbházlakókra

Nagy erőkkel vonult ki több tűzoltó- és mentőegység egy marosvásárhelyi tömbházlakáshoz pénteken este. Egy tűzhelyen felejtett edény okozott riadalmat.

Ráijesztett a sűrű füst a tömbházlakókra
2024. március 02., szombat

Nagy területen tombolt a tűz

Mintegy húsz hektáros területen pusztított a tarlótűz Dédabisztra közelében, az Istenszéke hegycsúcshoz vezető domboldalon; a tűzoltók hét órán át küzdöttek a lángokkal szombatra virradóan – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Nagy területen tombolt a tűz
Nagy területen tombolt a tűz
2024. március 02., szombat

Nagy területen tombolt a tűz

2024. március 02., szombat

Valentin Napja legyőzi a Dragobete-t az ajándékok párbajában Pr-cikk

Februárban az eMAG ügyfelek összesen kétmillió lej értékű ajándékkártyákat rendeltek. Február 13-án, egy nappal a Valentin Nap előtt, az eMAG-on az ügyfelek 18%-al többet rendeltek, mint tavaly.

Valentin Napja legyőzi a Dragobete-t az ajándékok párbajában
2024. március 02., szombat

Az év egyik legnagyobb blockbustere, a Dűne folytatása is megérkezett a mozikba

Továbbra is rendkívül népszerű a Semmelweis-film a székelyföldi mozikban, a kínálatba emellett megérkezett az év egyik legnagyobb és legvártabb blockbustere, a 2021-es Dűne folytatása. Hétvégi moziprogram.

Az év egyik legnagyobb blockbustere, a Dűne folytatása is megérkezett a mozikba
2024. március 02., szombat

A március sietve eltelik, megcsal, sokszor ravasz

Március kétségtelenül tavaszi hónapnak számít, hiszen a hajdani naptárakban is kikelet hava néven szerepelt, a meteorológusok is tavaszelőként tartják számon, ráadásul magas hőmérsékleti értékeket jósolnak, de azért ne tegyük messzire a téli kabátot.

A március sietve eltelik, megcsal, sokszor ravasz
2024. március 01., péntek

A mindenkit érintő lakáshelyzet és a lehetséges támogatások

A lakáshelyzetet, az ingatlanberuházások kérdését, illetve a magyarországi lakáscélú állami támogatásokat áttekintő előadást tartott dr. Csepeti Ádám, a Miniszterelnökség stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára Csíkszeredában.

A mindenkit érintő lakáshelyzet és a lehetséges támogatások
2024. március 01., péntek

Hamisított tisztító- és mosószerekkel kereskedtek

Összesen 42 ezer lej értékben bírságolták és több mint 1600 lejt koboztak el Bűnügyi Nyomozó Szolgálat rendőrei február utolsó napján két kereskedelmi egységtől Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson.

Hamisított tisztító- és mosószerekkel kereskedtek
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát
Megnyitás

Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát

Hétvégén huszadik alkalommal rendezték meg a Septemberfest névre átkeresztelt Torja-napokat. Az esemény különlegességének immár évek óta a hatvan méteres feltűrt túrós puliszka számít, amit a községháza melletti utcában készítettek el. Erre a jeles gasztronómiai az eseményre Kőszegi Péter egyenesen Budapestről repült Torjáig kétszemélyes sportrepülőgépével, kihasználva a schengeni enyhítést.

2024. március 01., péntek

Gyerekeknek és felnőtteknek is üzen Mátyás király

Az rövid sívakció utánra időzítette a Maros Művészegyüttes a Mátyás király álruhái című mesejáték bemutatóját, részben így készülve a népmesékből is ismert király trónra lépésének 563. évfordulójára.

Gyerekeknek és felnőtteknek is üzen Mátyás király
2024. március 01., péntek

Erdőismereti vetélkedő indul Háromszéken

Velünk az erdő, fedezd fel a tájat címmel indít vetélkedősorozatot a Háromszéki Erdészek és Vadászok baráti társasága a háromszéki RMDSZ-szel közösen.

Erdőismereti vetélkedő indul Háromszéken
2024. március 01., péntek

Klasszikusok és rendhagyó előadások a Csíki Játékszín jövő heti programajánlatában

Négy előadásra várja a nézőket a Csíki Játékszín jövő héten, amely során többek között a hét állomásos AndréVajna zenés-költészeti produkciót és a Koldusoperát is megtekinthetik az érdeklődők.

Klasszikusok és rendhagyó előadások a Csíki Játékszín jövő heti programajánlatában
2024. március 01., péntek

25 millió lejes hitelre lesz szüksége Gyergyószentmiklósnak a beruházások befejezéséhez

Mielőtt még a helyi képviselő-testületnek bemutatta volna, sajtótájékoztatón ismertette Gyergyószentmiklósi idei költségvetés-tervezetét Csergő Tibor polgármester. A testület hétfőn ül össze, hogy erről döntsön.

25 millió lejes hitelre lesz szüksége Gyergyószentmiklósnak a beruházások befejezéséhez
2024. március 01., péntek

Népszerűek a turisták körében a Hargita megyei bobpályák

Románia-szerte Hargita megyében található a legtöbb bobpálya, a turisták érdeklődése pedig egyre csak növekszik az adrenalinnövelő attrakciók iránt.

Népszerűek a turisták körében a Hargita megyei bobpályák
2024. március 01., péntek

Fagylaltos kocsi is lesz az állatkertben

Hamarosan a marosvásárhelyi állatkertben is lehet rágcsálnivalót és szomjoltót vásárolni, illetve egy mozgó fagylaltárus is lesz a népszerű helyszínen. A Somostetőn lévő kereskedők helyzete is változni fog.

Fagylaltos kocsi is lesz az állatkertben
Fagylaltos kocsi is lesz az állatkertben
2024. március 01., péntek

Fagylaltos kocsi is lesz az állatkertben

2024. március 01., péntek

Rosszul lett a sofőr, a kórház mellett ütközött egy villanyoszlopnak

Rosszul lett az a járművezető, aki pénteken délután egy villanyoszlopnak csapódott kisteherautójával a székelyudvarhelyi kórház mellett.

Rosszul lett a sofőr, a kórház mellett ütközött egy villanyoszlopnak

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye