A Szilágy megyei Szilágynagyfalu, Szilágycseh és a Hargita megyei Gyimesközéplok címereiről döntött az RMDSZ javaslatára mai ülésén a kormány – hívta fel a figyelmet Cseke Attila fejlesztési miniszter.
Minősített lopás miatt őrizetbe vett a rendőrség egy csíkkozmási nőt kedden. A bűncselekmény gyanúsítottja az eddigi vizsgálatok szerint egy csíkszeredai nő jóhiszeműségét kihasználva tulajdonított el készpénzt annak lakásából.
Az egy héttel korábbi helyzethez képest ismét romlottak a járványmutatók Hargita megyében: nőtt az esetszám, a fertőzöttségi arány, illetve a kórházban ápoltak száma is. Halálesetek viszont továbbra sem történtek a térségben.
Július 28-án tartják az országos mentőnapot Romániában, ennek alkalmából pedig minden megyében különböző programokat szerveznek. Idén a legösszetettebb eseményt a Hargita Megyei Mentőszolgálat állította össze, ugyanis szerdán indították el a BLS-maratonukat.
Nemrég mutatta be a Macskacicó című előadását a gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház, de máris újabb produkciót láthat tőlük a közönség. Ezúttal a 10 évnél nagyobb korosztályt szeretnék megszólítani egy bibliai történettel, amit tőlük szokatlan módon nagy méretű bábokkal játszanak el.
Az Országos Beruházási Társasághoz (CNI) nyújtott be finanszírozási kérést a gyimesbükki önkormányzat annak érdekében, hogy a Rákóczi-vár újjáépítéséhez szükséges költségeket biztosítsák. Nem kis összegről van szó, amely a tavalyi becslések óta is jelentősen növekedett.
Könnyed, gyorsan elkészíthető ételt állított össze Karácsony József, a Főnix Konyha séfje, aki fagyasztott garnélarákot, spagettitésztát és többféle sajtot vásárolt alapanyagként. Arról is beszélt, hogy milyen típusú garnélát érdemes használni.
Noha egyelőre nem mindenhol érett be, bőven termett erdei gyümölcs a Madarasi Hargita Szentegyházához tartozó részén. Idén is jegyet kell vásároljanak a gyűjtögetők, akiket szigorúan ellenőriznek a hatóságok.
A járványhelyzet enyhülése lehetővé tette, hogy a kórházak ismét előtérbe helyezhessék a nem koronavírusos betegeket, így a műtétek elhalasztása is már csak rossz emléknek számít. Hosszas várólisták tehát jelenleg nincsenek, de számos beavatkozás elvégzésére így is várakozni kell.
Közzétették a tanári állásokra kiírt versenyvizsga eredményeit. Maros megyében 44,43 százalék a hét feletti pontszámot elért jelöltek aránya az írásbeli vizsgán, Hargita megyében ennél nagyobb, itt 48,47 százalékuk ért el hetes fölötti osztályzatot.
Felkarolják, évekig támogatják és külföldi nyelviskolákba küldik őket – így próbál kitörési lehetőséget biztosítani a hátrányos helyzetű, de tanulni vágyó gyerekek számára a magyarországi Csányi Alapítvány. A dolgok hátteréről az általuk szervezett táborban Csíksomlyón beszé

Kassai Lajos évtizedeken át építette a modern lovasíjászat rendszerét.
Erdélyi fiatal, 18 és 35 év közötti, magyar ajkú vállalkozóknak hirdeti meg a MaStart erdélyi startup versenyét a St. Georgius Manager Club. A szeptember harmadik hetére tervezett rendezvényre augusztus 31-ig lehet jelentkezni.
Újabb medvetámadás történt Székelyföldön, ezúttal Kászonaltíz községben egy esztenán támadt az állatokat védeni próbáló pásztorra egy nagyvad hétfőn.
Nagy a bánat és még nagyobb a felháborodás a Maros megyei Gernyeszegen, illetve a hozzá tartozó Teleken és Kisillyében, ahol széttépett a medve egy nyolcvanesztendős férfit. A kedden délután utolsó útjára kísért pásztor a második Maros megyei áldozat volt a hét végén.
A Gyergyószentmiklóst körülölelő természeti adottságokat is szeretnék megmutatni a csütörtökön kezdődő Egyfeszt Összművészeti Fesztiválon. Az ezzel kapcsolatos programokat ismertette Fórika Sebestyén, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója.
Kutyával kísért tevékenységet szervezett a Gyulafehérvári Caritas a gyermekek számára a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánián. A program során egész héten délelőtt és délutánonként másfél-két órában foglalkoznak a résztvevőkkel.
Új hidak épültek, ugyanakkor a meglévők korszerűsítését is elvégezték Máréfalván, így már csak néhány utca leaszfaltozása maradt hátra. A folyamatban lévő és az elvégzett beruházások mellett járdaépítésre is készül az önkormányzat.
Csatlakozik az Erdélyi Magyar Vakok és Gyengénlátók Iskolájának újraindítására szánt adománygyűjtéshez a Bagossy Brothers Company zenekar.