Közel két évtizedes stagnálás után nőhet a szociális támogatások összegét meghatározó szociális referenciamutató értéke, miután érvénybe lépett a mutató évenkénti automatikus kiigazítását előíró törvény.
Az Egyfeszt Összművészeti Fesztiválon Színház- és könyvudvar is működik a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár udvarán. Itt van lehetőség megpihenni, olvasgatni, könyvet vásárolni, játszani, vagy akár színházi előadáson, könyvbemutatón részt venni.
Több mint ötezer lej értékben róttak ki pénzbírságot a rendőrök négy sofőrre, akik szabálytalanul keltek át a vasúti átjárón egy Kovászna megyei településen.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több erdélyi, olteniai és munteniai folyóra.
Miután tavaly a járványhelyzet miatt elmaradtak Csíkszeredában a városnapok, idén ugyanilyen okból más nevet és irányt kap az augusztus 5. és 8. között zajló rendezvény. A Pityókafesztivált nem lehet megtartani, a koncertek a Mikó-várban és a központi parkban lesznek.
Haszongépjármű ütközött össze személyautóval csütörtök délután Gyergyóditró községben. A baleset során a személyautó egyik utasa megsérült – írja közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Egy hónap eltelte után sem rendeződött a személyazonossági igazolványok cseréjének a késését okozó országos probléma. Akinek a lefoglalt külföldi nyaralás miatt van szüksége az új igazolványra, inkább útlevelet csináltat. Ez azonban költségesebb megoldás.
Megsokszorozódott a közúti balesetek száma az elmúlt időszakban Romániában, a halálos áldozatok száma pedig szintén ijesztő mértékeket öltött. Csak az elmúlt hétvégén huszonnégyen vesztették életüket az utakon. De melyek a tragédiák leggyakoribb okai?
Több mint negyven Hargita megyei áldozata van már azoknak az online csalásoknak, amelyek során csomagküldésre, online piactéren való vásárlásra hivatkozva csalják ki a gyanútlan felhasználók bankkártyaadatait. A csalások Hargita megyei áldozatainak a bankszámláiról több mint 80 ezer lejt emeltek le az internetes bűnözök.
A Nyárádmente Fesztivál az első nagyobb erdélyi rendezvények közé tartozik, amelyet idén újra megszervezhetnek. A járványügyi lazításoknak köszönhetően szinte minden tervezett programot megtarthatnak, ám a Nyárádszereda főterén felállított színpad előtti térre csak védettségi igazolással lehet bemenni.
Ne ülj otthon – hangzik el a gyergyószéki összművészeti fesztivál himnuszában. A No Sugar zenekar zenéje nyitotta az Egyfeszt eseménysorát a hivatalos megnyitón, ezzel elindult a buli Gyergyóban.

Kassai Lajos évtizedeken át építette a modern lovasíjászat rendszerét.
Marosvásárhely diákjainak több mint fele autóval jut el iskolába, a tanulók 39 százalékát pedig a környező településekről hozzák be reggelente a szülők. Óriási közlekedési torlódásokat okozva számos utcában, néha még a gyalog iskolába igyekvők biztonságát is veszélyeztetve ezáltal.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) csütörtöki jelentésében Kovászna megyében öt új koronavírusos eset szerepel. Noha június 10-e óta ez a legnagyobb új esetszám, az ISNP jelentésében továbbra is nulla incidenciával jelenik meg Háromszék.
Megszavazta Sepsiszentgyörgy önkormányzata csütörtöki ülésén, hogy újra kéri a Szakszervezetek Művelődési Házát a kormánytól.
Színes programokkal kezdődött csütörtökön az Egyfeszt összművészeti fesztivál. A hétvégéig tartó eseménysorozat a Gyergyói-medence több helyszínén zajlik, többek között Gyergyószentmiklóson. Arra arra törekedtek, hogy a települések jellegzetességeire összpontosítsanak.
A beruházásoktól megvontak némi pénzt, és egyelőre nem vásárol buszokat a székelyudvarhelyi önkormányzat – derült ki a képviselők csütörtöki, rendes havi ülésén.
Szakmai konferenciával kezdődik, majd kiadók bemutatkozásával, szerzői estekkel, koncertekkel folytatódik a Könyv Éve Székelyudvarhelyen című, többnapos rendezvénysorozat augusztus végén.
Késsel fenyegetőzve követelt kétszáz lejt egy 23 éves gyergyószentmiklósi férfitól egy mindössze 17 éves fiatal a város központjában szerda délután. Az elkövetőt hamar azonosították és őrizetbe vették.