
Fotó: Haáz Vince
Két év után ismét a Maros-parton rajtolt el a VIBE Fesztivál, amelyen már a szerdai nulladik nap estéjén több mint tízezer fiatal bulizott. A vasárnapig tartó rendezvény Erdély legnagyobb magyar fesztiválja, amely hozzájárult ahhoz, hogy Marosvásárhely visszakerüljön a fesztiváltérképre. Csaknem száz fellépő zenél majd a rendezvényen, a szervezők szerint pedig elérik a 80 ezres látogatói számot.
2022. június 30., 16:552022. június 30., 16:55
A fesztivál első napján tartott sajtótájékoztatón Rés Konrád Gergely, fesztiváligazgató elmondta: nagyon örül annak, hogy két év után újra a Maros-parton fesztiválozhatnak, hiszen 2020-ban a világjárvány miatt elmaradt a rendezvény és tavaly is csak egy VIBE különkiadás volt a marosvásárhelyi várban.
– fogalmazott a fesztiváligazgató. Hozzátette, hogy idén módosult a terület, kicsit beköltöztek a Víkendtelepre is, de megmaradtak a zenei helyszínek.
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
A negyedik VIBE Fesztivált Marosvásárhely önkormányzata 250 ezer lejjel támogatta, a Maros-parti rendezvény ugyanis beleillik abba a stratégiába, hogy Marosvásárhely visszakerüljön a romániai és erdélyi fesztiváltérképre – mondta el a sajtótájékoztatón Marosvásárhely polgármestere, Soós Zoltán.
– mutatott rá a városvezető.
Fotó: Haáz Vince
Maros Megye Tanácsának alelnöke, Kovács Mihály Levente szerint ahhoz, hogy élhető legyen egy város, az elengedhetetlen infrastrukturális fejlesztések mellett szükség van a minőségi kikapcsolódási lehetőségekre, az olyan kulturális rendezvényekre, amelyek minden generációt megszólítanak.
– emelte ki Kovács, aki szerint mindezt bizonyítja, hogy már a rendezvény nulladik napján közel tízezer fesztiválozó bulizott. Azt is elmondta, hogy a megyei önkormányzat 220 ezer lejjel járult hozzá a fesztivál megvalósulásához.
Fotó: Haáz Vince
Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere megjegyezte, hogy ők nem anyagilag, hanem területtel járultak hozzá a rendezvény létrejöttéhez, hiszen idén is a fesztiválterület nagy része Marosszentgyörgyön van, a VIBE pedig tényleg színt hozott az életterünkbe. A polgármester megjegyezte, hogy pár éve felmérést végeztek a településen, s meglepve tapasztalta, hogy arra a kérdésre, hogy
Fotó: Haáz Vince
„Úgy látszik, hogy a fiatalnak nagyon fontos, hogy tudjon szórakozni, attól válik otthonná ez a hely, hogy jól érzi magát, találkozik más fiatalokkal. Ilyen szempontból is új színt hoz a VIBE Fesztivál a környékünkre” – mutatott rá Sófalvi.
Fotó: Haáz Vince
A VIBE fesztivál nem csak zenei programokban erős, egyfajta nyári egyetemként VIBE Kolit is szerveznek, amelyben nagyon sok segítséget kapnak a szervezők a diákszervezetektől, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség például négyszáz önkéntessel van jelen.
Fotó: Haáz Vince
Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.
Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.
Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
szóljon hozzá!