Vannak még kifogásai a vadásztársaságok képviselőinek a településeken portyázó medvék eltávolítását szabályozó, szerdán elfogadott sürgősségi kormányrendelet egyes részleteivel kapcsolatban. Abban viszont teljes az egyetértés köztük, hogy tenni kell valamit a garázdálkodó medvék ellen.
Több esetben történtek szerencsétlenségek felrobbant gázpalackok miatt az elmúlt időszakban Hargita megyében. Csak ebben a hónapban már két ilyen eset is jegyeztek: Parajdon romba dőlt egy hétvégi ház, egy nő és gyermeke égési sérüléseket szenvedett, Lóvészen pedig két halálos áldozatot is követelt a tragédia.
Másfél éves szünet után újra rendeltetésüknek megfelelően, táborozóhelyként működhetnek a megyei ifjúsági és sportigazgatósághoz tartozó létesítmények. A napokban visszavonták azt a rendeletet, amely értelmében a diáktáborokban karanténközpontok működnek.
Húsz évvel ezelőtt Tamás József segédpüspök szentelte fel a gyilkostói Szent Kristóf-kápolnát. Vasárnap ismét ő adott hálát, áldotta meg a bejárathoz készíttetett impozáns székely kaput és az előtte elhaladó járműveket a búcsús ünnepség keretében.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség rendelete értelmében távozik Gyergyószentmiklósról Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános, aki tizenöt évig szolgált itt. A vasárnap délelőtti szentmisén búcsúztatták el a Szent Miklós-plébánia hívei.
Kosárlabdázásra, illetve a későbbiekben gördeszkázásra, rollerezésre, kerékpározásra is alkalmas aszfaltozott szabadidőpályát álmodott meg és építtetett a Szentegyházi Ifjúsági Fórum a szentegyházi piactéren. A létesítményt a városnapokon adták át.
Sokkal hatékonyabban, ugyanakkor energiatakarékosabb, biztonságosabb és környezetkímélőbb módon végezheti majd a sókitermelést jövő tavasztól a parajdi sóbánya, ugyanis egy nagyértékű, elektromos árammal működő sókitermelő marógépet vásárol a vállalat.
Eltűnt egy esztenáról a Maros megyei Gernyeszeg határában egy idős pásztor, fia vasárnap hajnalban értesítette a rendőrséget. Azonnal a keresésére indultak, de már csak a holttestét találták meg, amelyen több sérülés, vadállat okozta harapásnyom is volt.
Hétórás műtétnek vetették alá a jászvásári Szent Spiridon Kórházban azt a 45 éves pásztort, akit a Maros, Hargita és Suceava megye határában elterülő erdőterületen, Drăgoiasa falu határában, Hargita megye területén lévő esztenán sebesített meg pénteken este a szarvasmarhákra támadó medve.
Noha a különböző intézmények témába vágó adatai nehezen összehasonlíthatók, az egyértelműen kijelenthető, hogy magas a tinédzserkorú anyák száma Romániában. E tekintetben Székelyföld egyes részein jobb a helyzet az országos átlagnál, de a térségen belül is vannak egyenlőtlenségek.
Főként a fiatalokat mozgatta meg a Follow The Flow együttes szombat este a Tiltott Csíki Sör Manufaktúra által szervezett Tiltott Fesztiválon. A látványos lézershow-val kísért koncert rövidebb volt a rendezvénysorozat korábbi fellépéseihez képest, de hangulatában ugyanolyan magasra tette a lécet.

Kassai Lajos évtizedeken át építette a modern lovasíjászat rendszerét.
A burgonyatermesztéssel foglalkozó gyergyószárhegyi Bartalis László és családja helyzetét nemcsak a szélsőséges időjárás és az alacsony értékesítési ár, hanem a vadállatok garázdálkodása is nehezíti. A termést szarvasok teszik tönkre.
Két autó ütközött össze szombaton délután Csíkszeredában a Brassói úton. Rendőrségi egységet riasztottak a balesethez, zajlik a helyszínelés.
Új tűzoltószínjét mutatta be szombaton az Ülkei Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Az ünnepségen a meghívottak az önkéntes szervezet meglétének fontosságát hangsúlyozták.
Országszerte a diákok 98,5 százaléka bejutott valamely általa megjelölt középiskolai helyre. Hargita megye elméleti középiskoláinak és gimnáziumainak osztályai teljesen felteltek, Maros megyében főleg a kisebb városok iskoláiban maradtak meg helyek.
A kormánytámogatással kívül-belül felújított városháza bemutatásával kezdődtek a városnapok Szentegyházán. Az intézménybe nagyjából két hét múlva költözhetnek vissza az alkalmazottak, ahol modern körülmények között fogadhatják az ügyfeleket.
Hét juhot ölt meg egy medve a Marosvásárhelyhez közeli, Maroskeresztúr községhez tartozó Kakasdon. A helyszínre sietett egy csendőri egység, illetve egy vadőr, a medvét végül kutyákkal hajtották el. Az erdő felé távozott a vad, de a helyiek attól tartanak, vissza fog jönni.
Egy farkas szökhetett be egy csibai portára, gyakorlatilag átugrott a kapun, legalábbis erről tanúskodik egy Facebookon megosztott felvétel.