Hirdetés
Hirdetés

Nem mond le önként Ölvedi, az EMSZ elhatárolódik Bindeától

Ölvendi Zsolt. Nem áll szándékában önként lemondani az alpolgármesteri tisztségről •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Ölvendi Zsolt. Nem áll szándékában önként lemondani az alpolgármesteri tisztségről

Fotó: Erdély Bálint Előd

Összesen kilenc képviselő terjesztett elő egy határozattervezetet, amelyben a Szabad Emberek Pártjának (POL) színeiben megválasztott Ölvedi Zsolt alpolgármester menesztését kérik. Az érintett nem ért egyet a tanácsosok álláspontjával, szerinte a POL ezzel gyakorlatilag saját szabályzatát szegi meg. Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) udvarhelyszéki szervezete is kiáll az alpolgármester mellett.

Fülöp-Székely Botond

2024. január 25., 13:242024. január 25., 13:24

2024. január 25., 15:242024. január 25., 15:24

Gálfi Árpád is felháborodását fejezte ki a csütörtöki soros tanácsülésen, amiért Ölvedi Zsolt alpolgármester leváltását követelő határozattervezetet nyújtott be Bindea Dániel, az MPP színeiben megválasztott önkormányzati képviselő, valamint további nyolc POL-os tanácsos. Godra Zsolt, a POL frakcióvezetője egyebek mellett azzal indokolta a döntést, hogy

az általuk nevesített tisztségviselő nem teljesíti a pártja irányában vállaltakat, azaz nem ad kellő mennyiségű információt a testület döntései megelőzően.

korábban írtuk

Leváltanák a székelyudvarhelyi alpolgármestert
Leváltanák a székelyudvarhelyi alpolgármestert

Ölvedi Zsolt székelyudvarhelyi alpolgármester mandátumának megszüntetését kezdeményezte több székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő – derült ki január végi soros képviselő-testületi ülésen. Az érintett önként nem fog lemondani tisztségéről.

Ahogy az alpolgármester látja

Valóban volt egy vállalás, amit a kinevezésekor aláírtak a POL-lal – tudtuk meg Ölvedi Zsolttól. Mint a Székelyhonnak elmondta, a dokumentum egyebek mellett arra kötelezte, hogy mindig a város érdekeit képviselje, továbbá igyekezzen előrelendíteni a pártja projektjeit. Az is benne volt az aláírt iratokban, hogy

a POL nem támogatja Gálfi Árpád részvételét az idei helyhatósági választásokon.

„Én ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a város érdekeinek képviseletét és a POL projektjeinek előrelendítését nem lehet úgy szorgalmazni, ahogy azt a POL egyes képviselői elképzelték. Vagyis, hogy bejövök reggel hétre fénykarddal és minden nap a polgármesterrel vagdalkozom” – fogalmazott. Csodálkozik azon, hogy

folyamatosan azt hallotta pártjától, hogy nem lehet Gálfival együttműködni, ám amikor ez mégis sikerül, akkor megpróbálják leváltani.

Ölvedi úgy érzi, hogy nemcsak a polgármesterrel alakított ki partneri viszonyt, de a POL elképzeléseinek szorgalmazásából is kivette a részét. „Ha bárki hozzám fordult a POL-tól, amire számos példa volt, akkor igyekeztem azokat az ügyeket előremozdítani” – szögezte le. Éppen ezért

nincs szándékában önként lemondani, így csakis a képviselők válthatják le, ha úgy érzik, hogy „a város jobban tud alpolgármester nélkül működni.”

Ölvedi Zsolt arról is beszélt, hogy éppen az aláírt vállalásában szerepel, hogy leváltása csak akkor kezdeményezhető, ha ezt a POL-frakció mind a 10 helyi képviselője megszavazza. Ez esetben ez nem történt meg, hiszen csak nyolcan támogatták a leváltásával kapcsolatos beadványt.

Idézet
Gyakorlatilag már most túllépte a POL azt az egyezséget, amire hivatkoznak”

– tette hozzá.

Hirdetés

Az EMSZ elhatárolódik Bindeától

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) a Magyar Polgári Pártből (MPP) és az Erdély Magyar Néppártból (EMNP) olvadt össze – ez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy a polgári párt színeiben megválasztott Bindea Dániel is a szövetség tagja. Éppen ezért közleményben reagált az EMSZ a történtekre.

„Megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy Bindea Dániel székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő – az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) városi, széki és országos szervezetét megkerülve, velünk semmilyen módon és fórumon nem egyeztetve – kezdeményezte (önös és számunkra elfogadhatatlan hatalmi számítástól vezérelve) Székelyudvarhely alpolgármesterének leváltását.

Idézet
Meggyőződésünk, hogy e kisszerű és egyszemélyes politikai manőverezési kísérlet célja a Székelyudvarhelyen amúgy is fennálló politikai-közéleti válság elmélyítése, aminek hosszú évek óta a székelyudvarhelyi emberek isszák a levét. Épp ezért egyértelműen elhatárolódunk Bindea Dánieltől, elítéljük öncélú kezdeményezését és felszólítjuk annak visszavonására”

– szögezik le az EMSZ tagjai.

Kijelentik, az EMSZ helyi és országos vezetői számtalanszor világossá tették abbéli meggyőződésüket, hogy a hatékony magyar-magyar együttműködés egyik alapfeltétele a konstruktív ellenzékiség, és

nincs helye a közéletben azoknak, akik a politikát és a közéleti szerepvállalásukat feszültségkeltésre, rombolásra és az amúgy is meglévő válságok elmélyítésére használják.

„Számunkra a hatalom nem cél, hanem eszköz, mely segítségével erős magyar önkormányzatokat teremthetünk a teljes erdélyi magyar közösségünk javára” – zárják a közleményt.

1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Május 1-jei minivakáció: elindult a nép a Prahova-völgye felé

Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.

Május 1-jei minivakáció: elindult a nép a Prahova-völgye felé
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

A Tisza-kormány újabb két miniszterét jelentette be Magyar Péter

Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.

A Tisza-kormány újabb két miniszterét jelentette be Magyar Péter
2026. április 30., csütörtök

Tipikusan sörhöz való harapnivalót vonnak vissza a forgalomból éppen május elseje előtt

Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.

Tipikusan sörhöz való harapnivalót vonnak vissza a forgalomból éppen május elseje előtt
2026. április 30., csütörtök

Fizetés vagy nyugdíj: választás elé állítják a különnyugdíjban részesülő közalkalmazottakat

A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

Fizetés vagy nyugdíj: választás elé állítják a különnyugdíjban részesülő közalkalmazottakat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Szakértő: a belpolitikai kockázatok miatt gyengült a lej az euróhoz képest

A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.

Szakértő: a belpolitikai kockázatok miatt gyengült a lej az euróhoz képest
2026. április 30., csütörtök

Ion Iliescu halála után sem halad előre a bányászjárás pere

A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.

Ion Iliescu halála után sem halad előre a bányászjárás pere
2026. április 30., csütörtök

Történelmi mélypontra került a lej az euróhoz képest

Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.

Történelmi mélypontra került a lej az euróhoz képest
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Vesztébe rohant: visszatért a Bodoki-havasokból, így végül kilőtték a jószágokat pusztító medvét

Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.

Vesztébe rohant: visszatért a Bodoki-havasokból, így végül kilőtték a jószágokat pusztító medvét
2026. április 30., csütörtök

Nem tartja elképzelhetetlennek Bolojan, hogy az államfőt is felfüggesztik

Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.

Nem tartja elképzelhetetlennek Bolojan, hogy az államfőt is felfüggesztik
2026. április 30., csütörtök

Felelős majálisozásra kérnek mindenkit a hegyimentők

A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.

Felelős majálisozásra kérnek mindenkit a hegyimentők
Hirdetés