
Gálfi Árpád és Ölvedi Zsolt. A városvezető kiáll az alpolgármester mellett
Fotó: Beliczay László
Ölvedi Zsolt székelyudvarhelyi alpolgármester mandátumának megszüntetését kezdeményezte több székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő – derült ki január végi soros képviselő-testületi ülésen. Az érintett önként nem fog lemondani tisztségéről.
2024. január 25., 11:092024. január 25., 11:09
2024. január 25., 11:302024. január 25., 11:30
Felháborodását fejezte ki a január végi, soros képviselő-testületi ülés napirendi pontjainak megtárgyalása előtt Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, amiért Bindea Dániel – 2020-ban még az MPP színeiben megválasztott – képviselő kedden határozattervezetet iktatott a városházán, amelyben nyolc, a Szabad Emberek Pártjának (POL) színeiben megválasztott képviselővel közösen
„Azt, hogy Bindea kinek dolgozik, és miért állt ennek a szemétkedésnek az élére, nem kell sokat magyarázni, hiszen kiderül magától is. De hogy a POL képviselői már másodszor szeretnének alpolgármester nélkül hagyni, az példátlan” – fakadt ki a polgármester. Szerinte ugyanis már jól látszik, hogy a vállalkozók és civilek egy része megfutamodott a felelősség elől – szögezte le a képviselő-testület lemondott tagjaira utalva.
„Akik itt maradtak, azok nem a városért munkálkodnak, hanem a káosz és a komédia felé próbálják terelni a szekér rúdját.
(…) Tisztelt hölgyek és urak, szégyen, amit csináltok, amit tesztek a társatokkal, a saját városotokkal” – hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette, ezek után nem is érti, hogy miért mondják a képviselők: „nem lehet együtt dolgozni Gálfival.”
Godra Zsolt, a POL frakcióvezetője azt kifogásolta Ölvedi munkájában, hogy nem tájékoztatta megfelelően pártját a különböző döntéseket megelőzően. Erre példa szerinte az a többször is előterjesztett, zavaros határozattervezet, amely a közalkalmazottak béremeléséről szólt.

Közelítenek az álláspontok, ám újabb szakbizottsági ülésre van szükség, hogy megegyezhessenek a helyi önkormányzati képviselők, illetve a székelyudvarhelyi városházán dolgozók a közalkalmazottak béremelésével kapcsolatban.
A frakcióvezető emlékeztetett, a korábbi alpolgármester (Pálfi Kinga) és a városmenedzser (Albert Sándor) együttműködési egyezséget kötött Gálfi Árpáddal a feladatuk elvállalását megelőzően, ezt azonban a polgármester nem tartotta be. Ezért is mondtak le a korábbiakban tisztségükről.

Bejelentette lemondását Pálfi Kinga, Székelyudvarhely alpolgármestere és Albert Sándor városmenedzser. Utóbbi alig több mint egy éve, 2021. februárjától tölti be a tisztséget.
Ezt követően „kényszermegoldásként” Ölvedi Zsoltot nevesítette alpolgármesternek a POL, aki egy pontokba szedett írásos vállalással látott neki feladatának.
– fogalmazott Godra.
Ölvedi Zsolt egyébként lapunknak azt nyilatkozta, önként semmiképpen sem mond le tisztségéről, hiszen úgy érzi, jól végezte munkáját. Erről részletesen is beszámolunk hamarosan.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!