B. Kovács András legújabb kötetét mutatják be Csíkszeredában csütörtök délután, a könyvbemutató előtt dokumentumfilm-vetítés is lesz.
Noha az Anghel Saligny-program biztosította támogatás felhasználásával kapcsolatos egyeztetések még mindig tartanak, a csíkszeredai városvezetés nem vár tovább a Nagy István festő sétány felújításával, nemsokára kiírják a közbeszerzési eljárást.
Hamarosan sztrókközponttá fejlődik a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sztórkegysége, ahol az eddig alkalmazott intravénás trombolízis mellett trombektómiát, azaz a vérrög katéteres eltávolítását is el fogják tudni végezni.
Már a műszaki tervek készülnek a Büdösfürdőn kiépítendő víz- és szennyvízhálózat számára, az viszont még kérdéses, hogy a két községhez tartozó üdülőövezet eddigi legnagyobb beruházását lehet-e egyként kezelni, vagy két külön munkálat lesz.
Csíkszereda egyetlen okos közvécéje újra használható a téli szünet után. A helyi önkormányzat újabb közvécék kihelyezését, kialakítását tervezi a jövőben a városban, ugyanis a lakók jelzései szerint nagy igény van erre a szolgáltatásra.
Tizenöt évig sértetlenül lobogott a tusnádi közbirtokosság épületénél elhelyezett székely és magyar zászló – egészen péntek reggelig, ekkor vették észre a községbeliek, hogy a lobogókat letörték. A Steaua Bukarest szurkolói lehetnek a tettesek.
Csíkszeredai lakókat ijesztgettek, székely zászlót gyaláztak, a területi autonómia igényével kapcsolatban élcelődtek, két órán keresztül pedig magyarellenes rigmusokat skandáltak a bukaresti Steaua focicsapat szurkolói csütörtökön délután.
Elektronikus hulladékgyűjtést szerveznek Tusnádfürdőn április 10-én, csütörtökön – tájékoztatja a lakosságot a tusnádfürdői polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Letörték a csíkszentkirályi Turul-szobornál kihelyezett székely zászlót a Steaua Bukarest szurkolói Csíkszereda felé tartva.
Kilométeres kocsisor alakult ki pillanatok alatt szerdán délután Csíkszeredában a Tudor Vladimirescu utcában és a Testvériség sugárúton, mialatt a város néhány utcájában épp tavaszi nagytakarítás zajlott.
Kiéheztetett kutyák esnek egymásnak a csíkszentkirályi piknikezőhelyen. A helyi önkormányzat igyekszik befogatni az agresszív ebeket. Nemcsak a piknikezőhelyről, hanem Büdösfürdőről is összegyűjtik a kóbor kutyákat.
A sült csirkecomb air fryerben nemcsak ropogós és finom, de könnyen el is készíthető étel.
Késedelmi díj nélkül lehet visszavinni a lejárt határidejű könyveket a Kájoni János Megyei Könyvtárba április 7–11. között – értesíti olvasóit a csíkszeredai könyvtár.
Áramszünetre kell számítani Csíkszereda néhány utcájában és Csíkborzsovában is április 5-én, 7-én és 8-án – hívja fel a fogyasztók figyelmet a szolgáltató.
Sportpályázatokra kétmillió lejes, kulturális pályázatokra pedig 1,22 millió lejes keretet biztosít a csíkszeredai önkormányzat. A kiírást kedden tette közzé a városháza a civil szervezetek számára.
Hagyományteremtő szándékkal szervezik meg az első szabadtéri Székelyföldi Roma Napot Csíkszeredában április 5-én, szombaton. Lesz főzőverseny, koncert, tánc és mulatság, ahová nem csak romákat várnak.
Csíkszeredában hamarosan újraindul a taplocai kutyamenhely, amely néhány éve zárt be. Az önkormányzat közel egymillió lejt különített el a működtetésére, hogy csökkentse a kóbor ebek számát. A tervek között ingyenes ivartalanítási akció is szerepel.
Az eddiginél nagyobb összeget fordítanak idén a nyári útkarbantartásra Csíkszeredában, a munkálatok közül elsőként a makadámutak javítását kezdik el. A legfontosabb beavatkozásnak a Kossuth Lajos utca újraaszfaltozása ígérkezik.
Április elsejétől új helyen működik a Csíkszeredai Helyi Rendőrség a városháza felújítása miatt. Az ügyfeleket az egykori Zsögödfürdői Vendéglő épületében fogadják. Ahogy arról korábban beszámoltunk, közeleg a csíkszeredai városháza felújítása.