
A mocsaras föld nem jelentett akadályt. Sikerült egy maradandó, biztonságos és „csodálatos” épületet létrehozni a közösség számára
Fotó: Borbély Fanni
Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.
2026. március 20., 21:002026. március 20., 21:00
Elballagnak idén azok a napközisek, akik elsőként léphették át a vadonatúj csíkszeredai Angyalkert bölcsőde és napköziotthon küszöbét 2023-ban. Közöttük Barabás Emese hatéves kisfia is. Az édesanyja a Székelyhonnak elmesélte, nagyon örültek, amikor megnyílt az Angyalkert, hiszen lakhelyükhöz közel épült meg az intézmény.
„Azért is örültünk, mert teljesen új az épület, kívül-belül csodálatos, a csoporttermek tágasak, világosak, ugyanakkor modern a bútorzat és technológiailag is nagyon felszerelt. Az udvar nagyon nagy, sok időt tölthetnek a szabadban a gyerekek. Nagyon vártuk, hogy megnyíljon, mindenképp hiánypótló volt a megépülése. A pedagógusok és a kisegítő személyzet nagyon segítőkész és kommunikatív, például nagyon figyelnek külön azokra a gyerekekre, akik valamilyen ételintoleranciával vagy akár allergiával küszködnek. Számomra az is fontos szempont, hogy az óvodai program mellett hangsúlyt fektetnek a vallásos nevelésre” – magyarázta.
Fotó: Borbély Fanni
Hozzátette, úgy látja a szülők is jó kapcsolatot ápolnak egymással. Szerinte
„Családunk mindig nagy szeretettel fog emlékezni erre a három évre, amit itt töltött a gyerekünk, és nagyon fog hiányozni az Angyalkert közössége”– mondta.
Szép Szidónia, az Angyalkert napköziotthon vezetője megerősítette: amellett, hogy tiszteletben tartják az adott gyermekkor tantervét, az óvoda vallásos nevelést is biztosít.
Ahol egykoron mocsár volt, most gyermekzsivajjal teli napközi működik
Fotó: Borbély Fanni
„Ez pedig azt jelenti, hogy szakszerű nevelő munkával, szeretetteljes légkörrel és keresztény értékekkel kézen fogva történnek a mindennapjaink” – fogalmazott. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hitet a mindennapokban éljék meg a gyermekek, megtapasztalják azt a reggeli imával, gyertyagyújtással, elcsendesedéssel. Nagyon fontos a szeretettel való viszonyulás a gyermekekhez, a megértés és a megbocsátás. Az egyházi ünnepkörökre is rendszeresen készülnek, és részt vettek az Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért elnevezésű tavalyi kezdeményezésében is a Millennium templomban.
– osztotta meg a pedagógus. Hozzátette, ilyenkor érzik azt, hogy jó úton járnak, és ez az a plusz, amit a gyermekeknek tudnak adni.
Az Angyalkert napközi eleinte a Kisherceg napközi égisze alatt kezdte meg tevékenységét, a 2025–2026-os tanévtől kezdve azonban már a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium részeként működik.
Fotó: Borbély Fanni
Tamás Levente, a tanintézet igazgatója arról beszélt, hogy Csíkszeredában, ahol jelentős a katolikus közösség, érthető az az igény, hogy jelen legyen a keresztény nevelés egészen pici kortól kezdve akár a felsőoktatásig.
„Az 1990-es években vetődött fel az egyházi intézményrendszernek a kiépítési igénye. Itt, Csíkban először a középiskolás tagozat indult el, majd a 2000-es évek közepén bővült 5-8-as osztályos tagozattal a gimnázium. Benne van a hosszútávú elképzeléseinkben, hogy ez a vertikum teljesen kiépüljön” – mondta az igazgató. Hozzáfűzte, ennek a törekvésnek egy állomása, hogy megnyithatta kapuit az Angyalkert napközi.
A csíkszeredai Szív utcában, az egykori Dendrológiai park helyén épült fel az Angyalkert bölcsőde és napköziotthon. A területet 2005-ben igényelte vissza az államtól a Szent Kereszt Plébánia.
Fotó: Borbély Fanni
Mint Darvas Kozma József plébános a Székelyhon kérésére felidézte, az egykoron kaszálónak használt terület annyira mocsaras volt, hogy időjárástól függött, hogy lehetett-e kaszálni vagy sem. Mint megtudtuk, több külföldi és belföldi befektető is kereste, hogy megvennék a kéthektáros területet, négyzetméterenként 300 eurós áron.
„Gondoltuk, ha másnak megéri, akkor nekünk is, így nem adtuk el” – jegyezte meg az esperes. Hozzátette, elsőként egy sátortetős műjégpályát építettek oda, később, 2016-ban lehetőség nyílt pályázni a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjára, és ezt meg is tették
Fotó: Borbély Fanni
„Időközben sok akadályt kellett elhárítani, kétszer kellett az övezeti rendezési tervet (PUZ) elkészíttessük, ez két év csúszást jelentett jelentős költségnövekedéssel” – emlékeztetett Darvas Kozma József. 2020-ban kezdődhetett el a kivitelezés, és végül sikerült megépíteni a napközit a magyar állam támogatásával.
Érdekességként elmondta, hogy a mocsaras föld miatt több mint száz cölöpöt kellett 12 méter mélységig leverjen az építő, hogy azokra ráépülhessen a napközi. Ugyanakkor az udvar kialakításánál szintén el kellett vezetniük az eső- és felszíni vizeket, ezt többek között aknák ásásával oldották meg, amelyek a hat méter mélyen lévő kavicsrétegbe vezették el a vizet.
Fotó: Borbély Fanni
A magyar kormány a napközi felépítéséhez 800 millió forinttal (több mint tízmillió lejjel) járult hozzá. Az esperes szerint a mocsaras föld ellenére sikerült egy maradandó, biztonságos és „csodálatos” épületet létrehozni a közösség számára.
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.
2 hozzászólás