
Ilyen építményeket készülnek lecserélni
Fotó: Pinti Attila
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
2026. június 11., 09:512026. június 11., 09:51
Még 2023-ban zajlott le az az ötletpályázat, amelynek során azt várták a jelentkezőktől, hogy az egypártrendszer idején a városbejáratokhoz felállított, betonból készült „alkotások” helyett új, tetszetősebb arculati elemek elképzeléseit küldjék be. Legfeljebb 2×2 méter alapterületű építményre gondoltak, amely
Mivel a beküldött pályaművek értékelése során a zsűri egyiket sem tartotta kiemelkedőnek, első díjat nem osztottak ki, viszont két második helyezettet is díjaztak.
Ugyanakkor a közönség véleménye eltért ettől, mert a városháza közösségi oldalán egy harmadik elképzelés kapta a legtöbb kedvelést, amely a Csíkszereda városcímerében található szív alapján készült. Ez Esztány Győző, András Szilárd, és Bálint Tamás hármasának ötlete volt, és úgy döntöttek, ezt használják fel az új, egységes városbejárati elemek megtervezésénél, ötvözve a többi díjazott ötlet egyes elemeivel.
A közönségkedvenc ötlet, amely alapján a tervek készülnek. Jövőben az építés is elkezdődik
Fotó: Csíkszereda Városháza Facebook-oldala
Azóta viszont lassan haladnak a gyakorlati lépések. Abban az évben a kormány által elrendelt megszorítások miatt nem lehetett közbeszerzési eljárást kiírni, így az előkészítés, a helyszíni topográfia felmérések elvégzése következő évre maradt. Ez aztán megtörtént,
Fotó: Kozán István
Mint Bors Béla alpolgármester kérdésünkre elmondta, a költségvetés elfogadása után elkezdődött a szükséges közbeszerzési eljárás kiírásának előkészítése, ezt a műszaki tervek elkészítése érdekében hirdetik meg. Miután idén a tervek elkészülnek, jövőben a kivitelező kiválasztása érdekében lesz újabb licit, amelynek végeztével a megbízott cég a szerződés aláírása után munkához láthat.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
1 hozzászólás