
Az Udvarhely napilapot kiadó, Udvarhelyi Média Kft. ügyében alapfokú döntés született
Fotó: Barabás Ákos
Az alapfokú bírósági döntés alapján nem lehet behajtani a székelyudvarhelyi polgármester által megnevezett tizenkét személyen a kamatokkal együtt közel 800 ezer lejes kárt, amit a veszteséges Udvarhely Média kft. többszöri törzstőkeemelése okozott.
2022. november 14., 11:072022. november 14., 11:07
2022. november 14., 17:152022. november 14., 17:15
Hat évvel ezelőtt, 2016-ban tartott kivizsgálást a számvevőszék a székelyudvarhelyi városházán a korábbi polgármester által létrehozott, két és fél évnyi működés után csődbe ment, az Udvarhely napilapot kiadó, Udvarhelyi Média Kft. kapcsán. A hatóság jelentéséből kiderült, hogy
Probléma volt az is, hogy a cég – noha közpénzből üzemelt – nem rendelkezett a jogszabályok által előírt öttagú vezetőtanáccsal. Azt 2014-től 2015. november 2-ig mindössze egy ember, vagyis Farkas György akkori városmenedzser (a napilap adminisztrátora) irányította, akit Molnos Zoltán váltott.
Nem készült nyilvános költségvetés, sem marketingstratégia, amit a törvény előír. Aggodalomra adott okot az is, hogy
A Hargita Megyei Törvényszék 2019-ben Gálfi Árpád polgármestert arra kötelezte, hogy teljes egészében mérje fel a Székelyudvarhelyt ért kárt és intézkedjen az összeg visszafizetése érdekében. Ezt közigazgatási eljárásban támadta meg a város, ám pert vesztett.
A polgármester rendeletben összegezte, hogy a hatósági döntéseket alapul véve
Noha más megoldásokkal is próbálkozott az elöljáró a helyzet megoldása érdekében, végül kénytelen volt megnevezni azon személyeket, akik szerinte hibás döntéseik miatt kárt okoztak a városnak, különben őt terhelte volna a teljes összeg visszafizetése. Mivel a kár okának alapját a helyi határozatokban jóváhagyott törzstőkeemelések képezték, ezért
Peres úton kérte tőlük az okozott kár megtérítését, miközben az érintettek a korábban említett rendelet megsemmisítéséért fordultak bírósághoz. Végül nemcsak a törzstőkeemelést támogató képviselőket, hanem a teljes akkori testületet bevonták a perbe.
Az ügy fejleményeiről Venczel Attila, Székelyudvarhely főjegyzője nyilatkozott röviden lapunknak. Mint mondta, egyelőre kevés információja van, hiszen külsős ügyvéd képviseli a várost az eljárás során. Annyit tudni, hogy az elmúlt héten a bíróság elutasította a polgármester keresetét, amelyben az okozott kár behajtása érdekében nevesítettek több személyt. Ennek indoklását azonban még nem hozták nyilvánosságra. Információi szerint
A későbbiekben a polgármester fog dönteni a fellebbezésről – erről még nem egyeztetett a főjegyzővel.
„A számvevőszék a bírósági ítélet figyelembe vételével fog dönteni a további lépésekről” – jegyezte meg Venczel. Eszerint még nem tudni, hogy miként ér véget az ügy, lesz-e, aki visszafizesse a várost ért kárt.

Bíróság dönt az Udvarhelyi Média Kft. ügyében: a székelyudvarhelyi városvezetés által hibásként megnevezettek a teljes önkormányzati testületet behívták a perbe. A várost ér kár értéke mintegy 700 ezer lej, ezt kell majd visszafizetnie valakinek.

A csütörtökön tartandó soros önkormányzati ülésre ismét előterjesztették az Udvarhelyi Média Kft. ügyében zajló perben az ügyvédfogadást. A tanácsosok testülete legutóbb nem fogadta el, hogy külső szakember képviselje a várost az ügyben, amelyben a meglévő tizenkét mellett egy újabb felelőst is megneveznek.

Előrelépés történt az Udvarhelyi Média Kft. ügyében: a cégbíróság felszámolta az évekkel ezelőtt becsődölt médiavállalkozást, a csődbiztos megállapította a keletkezett kár mértékét. A várost ért kár kamatokkal együtt több mint 700 ezer lejre rúg.

Továbbra sem történt érdemi előrelépés az Udvarhelyi Média Kft. ügyében: az Udvarhely napilapot kiadó önkormányzati vállalkozás működtetése miatt félmillió lejes kár érte Székelyudvarhely városát.
A baróti anyuka ügye, aki fia méltatlan iskolai bánásmódja miatt fordult a hatósághoz, csak egy a panaszok közül. Ebben a tanévben eddig 25 beadvány érkezett a tanfelügyelőséghez, a leggyakoribb problémák a pedagóguscsere és a beiskolázási nehézségek.
A fejlesztési minisztérium biztosítja a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt minden olyan beruházás finanszírozását, amelyet idén augusztus 19-ig elkezdtek – nyilatkozta Cseke Attila miniszter csütörtökön.
Bár az egykori Stúdió mozi épülete már szinte teljesen megújult Székelyudvarhelyen, a vetítésekre még várni kell. Mégis, ami néhány éve csupán vágyálom volt, a mozizás visszatérése a városba, ma már jóval közelebbinek tűnik.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén az EU-tagországok gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (ECOFIN) Románia felülvizsgált helyreállítási tervét (PNNR) – közölte a pénzügyminisztérium.
Jelenleg nincsenek objektív okok arra, hogy nőjön az üzemanyag ára – jelentette ki csütörtökön Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Ezután uniós alapokból is lehet finanszírozni az in vitro megtermékenyítést (IVF) támogató országos programot – jelentette ki csütörtökön Petre-Florin Manole munka- és családügyi miniszter.
Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője túlzottnak tartja a bíráknak és ügyészeknek a nyugdíjuk összegével kapcsolatos követeléseit.
Bűnügyi eljárást indított a Maros megyei rendőrség hivatali gondatlanság gyanújával, hogy kivizsgálják a dicsőszentmártoni városi kórház pszichiátriai osztályán biztosított ellátást.
A Brassó Megyei Törvényszék további 60 nappal meghosszabbította a Hargita Megye Tanácsa felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, valamint Kurkó András megyei közpénzügyi igazgatóság vezetője ellen elrendelt hatósági felügyeletet.
1 hozzászólás