Ismételten egyeztetést kezdeményez az RMDSZ vezetőivel az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége olyan aktuális kérdésekben, amelyekben szükségesnek látja a két politikai alakulat közötti együttműködést – döntettek a párt elnökségi ülésén.
2013. szeptember 15., 15:492013. szeptember 15., 15:49
2013. szeptember 15., 15:492013. szeptember 15., 15:49
Mint az EMNP szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből kiderül, a néppárt a romániai alkotmánymódosítás, régióátszervezés, az európai polgári kezdeményezések és az európai parlamenti választásokra való közös felkészülés ügyében szorgalmazza az együttműködést, miután Toró T. Tibor EMNP-elnök ezzel kapcsolatos július eleji levelét az „RMDSZ válaszra sem méltatta”. „A 2014-ben esedékes európai parlamenti választások kérdésében a Néppárt elnökségének határozott álláspontja, hogy erős magyar képviseletet az erdélyi magyar politikai erők megállapodása eredményezhet” – hangsúlyozza a közlemény, amely szerint a két politikai alakulat közötti tárgyalások előkészítésével a néppárt Szilágyi Zsolt alelnököt bízza meg.
Az EMNP múlt heti kolozsvári elnökségi ülésének napirendjén az európai parlamenti választások kérdése mellett a „lopakodó régiósítás” is szerepelt. A párt elnöksége úgy döntött: az EMNP folytatja a július 20-i tiltakozássorozat alkalmával elkezdett aláírásgyűjtést a régiósítási tervek ellen, a Székelyföld és Partium autonómiáját szorgalmazó helyi népszavazások kiírásáért. Rámutatnak, noha úgy tűnik, a közigazgatási reform kifulladt és a kormány csak a fejlesztési régiók átszervezését tervezi, javában zajlik a „lopakodó régiósítás”. Az EMNP továbbra is a történelmi régiók mentén történő közigazgatási átszervezés mellett száll síkra, mert szerintük ebben a kérdésben csakis az autonómia a megoldás, hangsúlyozzák. „A Néppárt elnöksége sajnálattal vette tudomásul, hogy az RMDSZ meghatározatlan időre elhalasztotta az őszre tervezett tiltakozó tömegmegmozdulást – a nyáron azzal próbálta leszerelni a megmozdulások kezdeményezőit, hogy az ősz folyamán kell együtt, összefogva tüntetni, most azonban visszalépett, bebizonyítva, hogy akkor sem gondolta komolyan” – fogalmaz a közlemény.
A dokumentumban rámutatnak, az EMNP támogatja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által október 27-ére meghirdetett Székelyek nagy menetelését, és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen aktívan kiveszi a részét a szervezésből is, erre buzdítva valamennyi erdélyi magyar közszereplőt.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!