
Fotó: Kozán István
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
2026. október 12., 12:122026. október 12., 12:12
2026. október 12., 12:442026. október 12., 12:44
A szentegyházi polgármesteri hivatal felhívása szerint – amelyet a kápolnásfalvi polgármester ismertet – az őszi időszakban is előfordulhatnak hasonló esetek, ezért
A felhívásban hangsúlyozzák: az állatokat úgy kell tartani, hogy azok ne juthassanak át más község vagy város közigazgatási területére.
A gazdákat arra is figyelmeztetik, hogy
A hivatal a gazdák együttműködését és felelősségteljes hozzáállását kéri.
Mint ismert, az őszi időszakban a tehéncsordák „beszabadulása” után a gazdák a teheneiket a mezőgazdasági területekre hajtják ki, hogy ott még legeljenek a tél beállta előtt. Az állatok – amennyiben nem egy elkerített területen vannak – hajlamosak nagy távolságokat megtenni, így történhet meg, hogy a szomszédos falu földjeire mennek át.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.
Medvét ütött el egy autó szerdán reggel fél kilenc körül a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza és Csíkszereda között.
Koncertekkel, rendhagyó zeneórákkal és interaktív műhelyelőadással várja a közönséget a 24. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál október 7. és 12. között. A program a klasszikus kamarazene mellett a fiatalok zenei nevelésének is teret ad.
Nem a kivégzés, hanem az azt megelőző utolsó éjszaka felől közelítettek az aradi vértanúk történetéhez az október 6-i székelyudvarhelyi megemlékezésen. A Mire megvirrad című eseményen személyes történeteken keresztül idézték meg az aradi tizenhármat.
Meghibásodás keletkezett Székelyudvarhelyen a nyersvizet szállító fővezetéken, ezért a nap folyamán korlátozásra lehet számítani, ha nem sikerül időben megoldani a problémát.
Romániában elsőként telepítettek ilyen típusú, úszóhulladék összegyűjtésére szolgáló rendszert a Korond-patakra. A berendezést Alsósófalván, a Só-szoros fölötti szakaszon helyezték üzembe.
Kigyulladt egy lakóház keddre virradóan Maros megyében, a Felsőrépa községhez tartozó Marosliget településen.
szóljon hozzá!