Hirdetés
Hirdetés

Székelyként két hónap erejéig Chilét választotta

Néhány éve még Kézdiszentléleken vett részt egy régészeti ásatáson, nemrég pedig már a világ másik végén, a dél-amerikai Chilében gyakornokoskodott a csíkszéki Balázs Sára. Mi ez a „kilengés”?

Kozán István

2024. június 30., 08:592024. június 30., 08:59

Infografika: Csáki Ferencz

Infografika: Csáki Ferencz

Néhány éve még Kézdiszentléleken vett részt egy régészeti ásatáson, nemrég pedig már a világ másik végén, a dél-amerikai Chilében gyakornokoskodott a csíkszéki Balázs Sára. Mi ez a „kilengés”?

Kozán István

2024. június 30., 08:592024. június 30., 08:59

Infografika: Csáki Ferencz

Infografika: Csáki Ferencz

– Amikor legutóbb beszéltünk, Ön még nagy lendülettel dolgozott egy ásatáson frissen diplomázott régészként – kereste a múltat. Ahhoz képest hatalmas a váltás.

– Abszolút. Az egyetem régészeti mesteri képzésén középkor főszakirány mellett nemzetközi örökségvédelmet tanultam. Akkor azonban sokat tanultunk az ENSZ kulturális örökségvédelmi programjáról, és

Hirdetés
Idézet
valami nagyon elült a fülemben azzal kapcsolatban, hogy később mivel is szeretnék mélyebben foglalkozni.

Így amikor láttam azt a budapesti egyéves képzési lehetőséget, azonnal döntöttem, hogy kipróbálom, mert ez lehet az az út, ami igazán érdekel.

– Tehát félredobta a régészeti szerszámokat, megtörülte a homlokán a verejtéket, és váltott.

– Valahogy így – bár nem mondom, hogy néha nem hiányzik az ásó és a lapát. A legutolsó ásatásom Kézdiszentléleken volt a Tarnóczy-Mikes várkastélynál, ahol a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemnek volt egy tanásatása.

Háttérben a Nap temploma a Machu Picchun. Csak a papok és az inka birodalom legmagasabb rangú tagjai léphettek be; a papok vallási szertartásokat végeztek Inti, a napisten és Viracocha, a teremtő isten tiszteletére itt •  Fotó: Balázs Sára

Háttérben a Nap temploma a Machu Picchun. Csak a papok és az inka birodalom legmagasabb rangú tagjai léphettek be; a papok vallási szertartásokat végeztek Inti, a napisten és Viracocha, a teremtő isten tiszteletére itt

Fotó: Balázs Sára

– És akkor forduljunk is rá Dél-Amerikára, illetve az azt megelőző időszakra.

– Jelenleg a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programját végzem, ami két részből épül fel, van egy elméleti időszak és van a gyakorlati. Utóbbi részeként dolgozunk a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, mint ösztöndíjas gyakornokok. Viszont – és talán ez a képzés legjobb része –

Idézet
eltölthetünk két hónapot Magyarország valamely külképviseletén a világ bármely pontján.

Ehhez preferencialistát kellett készítenünk, aminek része az is, hogy milyen idegen nyelveket beszélünk, illetve tanulunk. Mindemellett azt is jeleznünk kellett, hogy milyen szakterület érdekel minket. Ennek alapján sorolnak be egy adott külképviseletre.

– Ön pedig Chilét választotta.

– Igen, a Budapesttől tizenhat órás repülőútra lévő Santiagóra szavaztam. Tulajdonképpen Új-Zéland után ez a második legtávolabbi magyar külképviseletet a világon, ahová mehettem. Szeptemberben elkezdtem spanyolul tanulni, nekem pedig szerencsém is volt, mivel Magyarország Santiagói Nagykövetségén nagyon sok a munka, ezért ott mindenképp gyakornokra vártak. Ugyanakkor az is izgalmas, hogy a csoporttársaim is szétszóródtak két hónapra a világ különböző pontjaira, aztán a program után visszatértünk mindannyian Budapestre.

Peru, Aguas Calientes - a Machu Picchuhoz legközelebb fekvő kis település •  Fotó: Balázs Sára

Peru, Aguas Calientes - a Machu Picchuhoz legközelebb fekvő kis település

Fotó: Balázs Sára



– Mielőtt beleugranánk a chilei hétköznapokba, meséljen arról, hogy mi volt a tulajdonképpeni munkája.

– A kisebb létszámú nagykövetségek előnye – legalábbis egy gyakornok számára –, hogy kevés az alkalmazott, így sok a munka, ezért egy gyakornok is bele tud merülni a diplomácia munkatárába. Sok mindenbe bele tudtam kóstolni:

Idézet
például nagyon sok fordítást végeztem, továbbá hírösszefoglalókat készítettem a chilei mindennapokról.

Mindezek mellett a konzuli feladatokban is segítettem, ahol csak tudtam. Hét közben a klasszikus 8-17 órás munkaprogrammal dolgoztam, a hétvégéim azonban szabadok voltak. És szerencsém is volt, mivel „elkaptam” egy hosszú hétvégét, ekkor pedig utazhattam is az országban. És Peruba is eljutottam.

– Hoppá, tehát átjutott a „szomszédos” Peruba is, ami alig kétezer kilométerre található Chile fővárosától.

– Jó, hogy ezt szóba hozta, ugyanis Dél-Amerika átformálja az európai ember hozzáállását a távolság kérdéséhez. Chilében ugyanis nyolcszáz kilométerről a következőképpen beszélnek: „Jaj én nem Santiagóban lakom, hanem Temucóban, de mindössze két óra repülővel”. Jelzem, Temucó város közúton hétszáz kilométerre fekszik a fővárostól, Chile észak-dél irányban pedig négyezer kilométer hosszú.

Viña Del Mar és az őszi óceánpart •  Fotó: Balázs Sára

Viña Del Mar és az őszi óceánpart

Fotó: Balázs Sára

– Na, de milyenek a chilei emberek? Székely szemmel mit tudna mesélni nekünk erről a távoli országról?

– Azt mondják róluk a dél-amerikaiak, hogy hidegebbek, távolságtartóbbak; tehát nem az a barátságos latin-ajkú nép, amit elképzelünk róluk. Ez európai szemmel nekem nem tűnt fel, azt azonban elhiszem, hogy a peruiakhoz képest kissé távolságtartóbbak. Nem nagyon beszélnek angolul, de mindenképp megértetik magukat.

Idézet
Az európai gondolkodásban nem alaptalanul meggyökerezett az a tudat, hogy tulajdonképpen Chile Dél-Amerika egyik legfejlettebb országa. Én például sosem éreztem veszélyben magam, viszont azt is látni kell, hogy ez az ország sem az az állam már, mint ami a mi európai fejünkben még mindig él.

Egyre inkább küzdenek a bevándorlással: beszélgetve a helyiekkel elmondták, hogy Bolíviából és Venezuelából is elég sokan érkeznek hozzájuk menekültként. Ez amúgy a mindennapi politikából is kihallatszik – sok olyan anyagot fordítottam, aminek a bevándorlás volt a témája. Ez akár párhuzam is lehet Európával.

– Egy chilei számára nem is kérdés, hogy Chile a világ közepe. Ennek tükrében kérdezem: hogyan látják ők Európát?

– Velem nagyon sokszor előfordult, hogy amikor mondtam nekik, hogy Magyarországról jöttem, visszakérdeztek: az hol van? Amikor részleteztem nekik, hogy Európában, Ukrajna szomszédságában, onnantól kezdve már be tudták határolni, mivel az ukrán-orosz háború miatt erről az országról már sokat hallottak. Németország azonban egy fix pont, ha már Európát szóba hozzuk.

Machu Picchu látkép •  Fotó: Balázs Sára

Machu Picchu látkép

Fotó: Balázs Sára

– Mesélte, hogy volt lehetősége kirándulni a főváros környékén. Merre járt?

– Például az Atacama-sivatagban, ami székelyként valami teljesen elképesztő a méreteit tekintve. Székelyként mindig azon gondolkodtam, hogy számomra a csíki hegyek jelentették a nagyságot és a távlatokat, ehhez képest a 4200 méteres magasságban lévő Tatio gejzírek meglátogatása valami elképesztő élmény volt. Akárcsak a perui kirándulásom.

– Peru? Ez is belefért a két hónapba?

– Belefértettem, mert hát mikor jár újra Dél-Amerikában az ember? Régész végzettségem okán is vágytam arra, hogy meglátogassam a Machu Picchut, az egykori Inka Birodalomból maradt romvárost, Cuzcó közelében. Santiagóból Limába, Peru fővárosába repültem, onnan pedig Cuzcóba, a romvároshoz legközelebb eső nagyvárosba. Ami nekem nagyon izgalmas volt Cuzcóban, az a szinkretizmus, vagyis a különböző vallási, műveltségi irányok összehangolódása. Íme egy példa: az egyik helyi múzeumban a Szent Mihály szobor alatt az olvasható, hogy „Szent Mihály arkangyal, a Hanan pacha védője”. Az inka kultúrában Hanan pachát nevezték a túlvilágnak.

Idézet
A spanyol hódítók által évszázadokkal ezelőtt meghonosított Szűz Mária kultusz is azért tudott ilyen erőteljesen megkapaszkodni Peruban, mert a helyi földanyakultuszba ágyazódott – így a kettő jól megfért egymás mellett.
Valparaíso, kikötőváros és haditengerészeti bázis Santiago közelében •  Fotó: Balázs Sára

Valparaíso, kikötőváros és haditengerészeti bázis Santiago közelében

Fotó: Balázs Sára

– És mit tapasztalt a Machu Picchun?

– Először is már egy hónappal a kirándulás előtt jegyet foglaltam, hogy biztos legyek abban, hogy feljutok a romvárosba, azt ugyanis a világ minden pontjáról egyre többen látogatják. A „túlturistásodás” a Covid előtt egyre nagyobb problémává vált, aztán a világjárvány alatt senki nem mehetett fel a romokhoz; az azonban Peru számára nagyon tekintélyes költségvetés-kiesés volt. A mostani újabb turistahullámot már úgy kezelik, hogy

Idézet
jegyvásárláskor tulajdonképpen egy turistaútvonalra válthatunk jegyet, így a helyszínen szétoszlanak a turisták, vagyis nem tudnak összevissza járkálni, hanem csak a kijelölt vonalon mozoghatnak.

Ez azt eredményezte, hogy kevésbé érződik a zsúfoltság. A főkapu előtt azonban annyian vannak, mint a hangyák.

– Napjainkban reneszánszukat élik a gasztronómiai témájú beszélgetések, ezúttal se hagyjuk ki.

– Gondolkodtam is, hogy erről is érdemes lenne pár szót ejteni. A chilei konyha nem kifejezetten izgalmas. Ők nagyon büszkék a completo nevű kajájukra, ami tulajdonképpen egy hot dog variáció. Peru viszont gasztronómia tekintetében is nagyon érdekes,

Idézet
ott kóstoltam például tengerimalacot, ami abszolút alapétel, akárcsak az alpaka – ezeket grillezett formában tálalják.

Ott egyébként újdonság volt számomra a mogyoró alapú fűszeres szósz is, és a jó kis perui csokoládé. És még engedjen meg egy gondolatot a spanyol nyelvről. A chileiek egy „forma 1-es” spanyolt beszélnek. Az összes spanyol akcentus közül ez a legnehezebben érthető:

Idézet
gyorsan beszélnek, nem artikulálnak, ráadásul a szavak végét el is harapják.

Ezzel szemben a perui spanyol nagyon lassú és szépen artikulált. Furcsa is volt számomra, hogy Peruban milyen könnyedén tudtam beszélgetni a taxisofőrrel. Nem kellett visszakérdeznem, hogy „como, como”.

Látkép az Andok lábánál fekvő Santiagóról •  Fotó: Balázs Sára

Látkép az Andok lábánál fekvő Santiagóról

Fotó: Balázs Sára

Cukornád feldolgozás alatt a cuzcói San Pedro piacon •  Fotó: Balázs Sára

Cukornád feldolgozás alatt a cuzcói San Pedro piacon

Fotó: Balázs Sára

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához

Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán
2026. június 09., kedd

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára

Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára
2026. június 09., kedd

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd

További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd
Hirdetés
2026. június 03., szerda

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút

Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút
2026. június 02., kedd

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni

Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni
2026. június 02., kedd

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”

Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”
Hirdetés
2026. május 30., szombat

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”

Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”
2026. május 21., csütörtök

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól

Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól
2026. május 21., csütörtök

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében

A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében
Hirdetés