Székelyként két hónap erejéig Chilét választotta

Így amikor láttam azt a budapesti egyéves képzési lehetőséget, azonnal döntöttem, hogy kipróbálom, mert ez lehet az az út, ami igazán érdekel.

– Tehát félredobta a régészeti szerszámokat, megtörülte a homlokán a verejtéket, és váltott.

– Valahogy így – bár nem mondom, hogy néha nem hiányzik az ásó és a lapát. A legutolsó ásatásom Kézdiszentléleken volt a Tarnóczy-Mikes várkastélynál, ahol a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemnek volt egy tanásatása.

Ehhez preferencialistát kellett készítenünk, aminek része az is, hogy milyen idegen nyelveket beszélünk, illetve tanulunk. Mindemellett azt is jeleznünk kellett, hogy milyen szakterület érdekel minket. Ennek alapján sorolnak be egy adott külképviseletre.

– Ön pedig Chilét választotta.

– Igen, a Budapesttől tizenhat órás repülőútra lévő Santiagóra szavaztam. Tulajdonképpen Új-Zéland után ez a második legtávolabbi magyar külképviseletet a világon, ahová mehettem. Szeptemberben elkezdtem spanyolul tanulni, nekem pedig szerencsém is volt, mivel Magyarország Santiagói Nagykövetségén nagyon sok a munka, ezért ott mindenképp gyakornokra vártak. Ugyanakkor az is izgalmas, hogy a csoporttársaim is szétszóródtak két hónapra a világ különböző pontjaira, aztán a program után visszatértünk mindannyian Budapestre.

Mindezek mellett a konzuli feladatokban is segítettem, ahol csak tudtam. Hét közben a klasszikus 8-17 órás munkaprogrammal dolgoztam, a hétvégéim azonban szabadok voltak. És szerencsém is volt, mivel „elkaptam” egy hosszú hétvégét, ekkor pedig utazhattam is az országban. És Peruba is eljutottam.

– Hoppá, tehát átjutott a „szomszédos” Peruba is, ami alig kétezer kilométerre található Chile fővárosától.

– Jó, hogy ezt szóba hozta, ugyanis Dél-Amerika átformálja az európai ember hozzáállását a távolság kérdéséhez. Chilében ugyanis nyolcszáz kilométerről a következőképpen beszélnek: „Jaj én nem Santiagóban lakom, hanem Temucóban, de mindössze két óra repülővel”. Jelzem, Temucó város közúton hétszáz kilométerre fekszik a fővárostól, Chile észak-dél irányban pedig négyezer kilométer hosszú.

Egyre inkább küzdenek a bevándorlással: beszélgetve a helyiekkel elmondták, hogy Bolíviából és Venezuelából is elég sokan érkeznek hozzájuk menekültként. Ez amúgy a mindennapi politikából is kihallatszik – sok olyan anyagot fordítottam, aminek a bevándorlás volt a témája. Ez akár párhuzam is lehet Európával.

– Egy chilei számára nem is kérdés, hogy Chile a világ közepe. Ennek tükrében kérdezem: hogyan látják ők Európát?

– Velem nagyon sokszor előfordult, hogy amikor mondtam nekik, hogy Magyarországról jöttem, visszakérdeztek: az hol van? Amikor részleteztem nekik, hogy Európában, Ukrajna szomszédságában, onnantól kezdve már be tudták határolni, mivel az ukrán-orosz háború miatt erről az országról már sokat hallottak. Németország azonban egy fix pont, ha már Európát szóba hozzuk.

Ez azt eredményezte, hogy kevésbé érződik a zsúfoltság. A főkapu előtt azonban annyian vannak, mint a hangyák.

– Napjainkban reneszánszukat élik a gasztronómiai témájú beszélgetések, ezúttal se hagyjuk ki.

– Gondolkodtam is, hogy erről is érdemes lenne pár szót ejteni. A chilei konyha nem kifejezetten izgalmas. Ők nagyon büszkék a completo nevű kajájukra, ami tulajdonképpen egy hot dog variáció. Peru viszont gasztronómia tekintetében is nagyon érdekes,

Ott egyébként újdonság volt számomra a mogyoró alapú fűszeres szósz is, és a jó kis perui csokoládé. És még engedjen meg egy gondolatot a spanyol nyelvről. A chileiek egy „forma 1-es” spanyolt beszélnek. Az összes spanyol akcentus közül ez a legnehezebben érthető:

Ezzel szemben a perui spanyol nagyon lassú és szépen artikulált. Furcsa is volt számomra, hogy Peruban milyen könnyedén tudtam beszélgetni a taxisofőrrel. Nem kellett visszakérdeznem, hogy „como, como”.