
Több európai és amerikai városban tartottak, és tartanak szimpátiatüntetést és megemlékezést a Székely Szabadság Napja alkalmából, a székelyföldi autonómia kivívásáért. Clevelandban és Los Angelesben, valamint Isztambulban vasárnap volt a megemlékezés, míg Budapesten, Szolnokon és Torontóban hétfőn tartanak szimpátiatüntetést.
2014. március 10., 11:292014. március 10., 11:29
2014. március 10., 11:412014. március 10., 11:41
Székelyföld autonómiájáért zászlós szimpátiatüntetést tartanak a Székely Szabadság Napja alkalmából március 10-én 17 órától, Szolnokon, a Tiszai hajósok terén, valamint az I. és a II. világháborús emlékműveknél a helyi Vitézi Rend és a Székely Leszármazottak Közössége szervezésében. A megemlékezésen átvonulnak Vitéz Nagy Gyula altábornagy és Vitéz Nagy Áron vezérőrnagy emléktáblájához, amely a belvárosi Nagytemplomnál található.
A gyertyás felvonulást vitéz Préda István nyitja meg 17 órától, majd eléneklik a magyar himnuszt, ezt követően a Tiszavirág énekkar fellépését, majd M. Román Béla történész előadását hallgathatják meg a résztvevők. A Szeres együttes műsorát követően felolvassák Izsák Balázs, SZNT elnök kiáltványát, utána pedig Meister Éva színművésznő Orbán Balázs Székelyföld leírása című kötetéből és családi vonatkozású dokumentumokból olvas fel részleteket. A székely himnusz tárogatóval kísért eléneklését követően a megemlékezők átvonulnak a két tábornok emléktáblájához, ahol M. Román Béla mond megemlékező beszédet. Ezután Meister Éva színművésznő elszavalja Kányádi Sándor: Nyergestető című költeményét is, végül, az esemény lezárásaként újból eléneklik a székely himnuszt.
Kanadában is tüntetnek
A kanadai Torontóban szintén hétfő délután tartanak megemlékezést. A rendezvényen, amelynek programját zenekarok fellépése, néptánc és szavalatok gazdagítják, beszédet mond majd Wittner Mária országgyűlési képviselő is.
A tervek szerint a részvevők 9600 mécsesből kiraknak majd egy nyolcszor tizenkét méteres székely zászlót, az ellen tiltakozva, hogy a román hatóságok továbbra is üldözik a székely jelképeket.
Clevelandi gyűlés, Los Angelesi kerekasztal-beszélgetés
Clevelandben és Los Angelesben ugyanakkor rendezvényt tartottak az ott élő magyarok vasárnap a székelyföldi magyar autonómia ügyének támogatására. A clevelandi Szent Imre magyar katolikus templom előtt megtartott megmozduláson mintegy hetvenen gyűltek össze – tájékoztatta telefonon azt MTI-t a Csíkszeredából származó Csibi Lóránt, az esemény szervezője, a városban működő Bocskai Rádió főszerkesztője. A rendezvényen egyebek mellett a székely zászló színeit jelképező mécseseket gyújtottak, felolvasták Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének a levelét, valamint elénekelték a székely és a magyar himnuszt.
Los Angelesben mintegy harmincan kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg a székely autonómia kérdését a Magtár – Magyar Kulturális Egyesület szervezésében. Jánossy Mária, a népi hagyományőrző csoport vezetője, aki három évtizede vándorolt ki Erdélyből Amerikába, az MTI-nek elmondta: a részvevők Kaliforniában is fontosnak érzik kifejezni, hogy támogatják a székelyek ügyét.
Törökországban is tüntettek Székelyföld autonómiájáért
Isztambulban kisebb tüntetést tartottak a román főkonzulátus előtt Székelyföld autonómiájáért vasárnap délután – értesült az MTI helyi forrásból. A demonstrálók a székely magyarság isztambuli barátainak vallották magukat, szinte mindannyian törökök. Nagyjából 60-70-en gyűltek össze a román főkonzulátus előtt azt követelve, hogy Románia adjon autonómiát a székelységnek, miként azt már a múltban is tette.
A tüntetők török és székely zászlókkal vonultak fel. Az általuk vitt táblákon a következő feliratok voltak: „Autonómiát Székelyföldnek!”, „Üzenet Európának: voltunk, vagyunk és leszünk!”, „Székelyföld legyen egységes!”, „Attila unokái vagyunk”, „Sekelistan-Székelyföld”, illetve „Székely-törökök – Sekel türkleri”.
A Székely Szabadság Napján egyébként egy sor európai városban – köztük Budapesten – várhatók további tüntetések Székelyföld autonómiájáért.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!