Közel százezer értesítőt küldött ki az RMPSZ

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Értesítette a Szülőföldön magyarul program keretében az RMPSZ azokat a szülőket, akik idén is sikeres pályázatot nyújtottak be. Megkapták a tájékoztató leveleket azok is, akiknek kérelme határidőn túl érkezett meg, vagy valamilyen ok miatt elutasították azt. Közben a támogatások kifizetése is zajlik.

R. Kiss Edit

2014. október 20., 17:092014. október 20., 17:09

2014. október 20., 17:152014. október 20., 17:15

Befejezte az előző években is pályázók idei kiértesítését a Szülőföldön magyarul programot lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). A szervezet által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint összesen 99 055 pályázó szülőnek küldtek értesítést kérelmük elbírálásáról. 96 636 szülőt arról tájékoztattak a levélben, hogy sikeres volt az egy vagy több gyermek támogatására benyújtott pályázatuk, 575 szülővel azt közölték, hogy a szabályos határidő után kapták meg pályázatát, 1844 pályázót pedig arról tájékoztattak, hogy valamilyen ok miatt elutasították támogatási kérelmét.

Később értesítik az először pályázókat

Akik idén első alkalommal nyújtottak be pályázatot a program nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatására, csak azután kapják meg az értesítést, miután a pályázók számára elkészül a bankszámla és a bankkártya, valamint beütemezik a kifizetéseket – közölték az RMPSZ-nél. A támogatások kifizetését végző OTP Bank Románia illetékese, Demeter Attila úgy tudja, mintegy hétezer ilyen pályázó szülő van. Ők december második felében kapják meg a támogatást.

Péntekenként utalnak

Az OTP Bank Románia a bankautomatáknál a zsúfoltság elkerülése érdekében a pályázók családnevének kezdőbetűje alapján felállított sorrend szerint végzi a támogatások folyósítását. Eddig két kifizetés történt, október 10-én az A, Á, C és D kezdőbetűsök számlájára utalták át a pénzt, október 17-én pedig a B betűvel kezdődő családnevűek kapták meg a támogatást. A pénzintézet illetékese arra figyelmeztetett, hogy akinek lejárt a bankkártyája és még nem kapta meg az újat, az érdeklődjön a postán, majd a banknál ezzel kapcsolatosan. Eddig mintegy hetvenezer bankkártyát küldtek ki azoknak, akik a program keretében korábban is támogatásban részesülnek és lejárt a bankkártyájuk érvényessége.

Amint arról már beszámoltunk, idén is 17 200 forintnyi, azaz 235 lejnyi támogatást fizetnek a Szülőföldön magyarul program keretében nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásként a korábban nyújtott 22 ezer forint helyett.

Kinek mikor utalnak?
A támogatások folyósítási rendje a pályázó szülők családnevének kezdőbetűje alapján:
Október 24.: E, É, F, G, Gy
Október 31.: H, I, Í, J, L, Ly
November 7.: K
November 14.: M, N, Ny
November 21.: O, Ó, Ö, Ő, P, R, T, Ty
November 28.: S, Sz
December 5.: U, Ú, Ü, Ű, V, W, X, Y, Z, Zs
A beosztást az OTP Bank Románia közölte szerkesztőségünkkel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés