Amikor a tudomány megszólal, és mögötte felhangosodik a rock

Az Üveggyöngyvarázs még csak puhatolózás volt. A közönség ismerkedett, a zenekar próbálgatott, Péter pedig kereste azt a hangot, amelyen a tudomány és a zene találkozik. Aztán jött az Egyedül vagyunk?, ahol már a Pink Floyd falai rengtek a Mikó-vár udvarán, és a közönség lélegzete együtt hullámzott a sztorikkal és a fényekkel. Az Igen Nem könnyedebb, játékosabb volt, míg az Einstein 145 az LGT slágereivel ünnepelte a tudomány születésnapját. A csapat minden alkalommal felnőtt a kihíváshoz, és ami még ritkább: valóban élvezték is. Nem csoda, hogy a műfaj hamar otthonra talált a városban, ahol a kultúra amúgy is vibrál: jazzfesztivál, filmfesztivál, színházfesztivál, régizene, sportesemények, turizmus, gasztronómiai fellendülés.

Idén pedig valami különleges készült a Szakszervezetek Művelődési Házában. A harmadik Valami szépet karácsonyi előadás nem egyszerű ünnepi műsor, hanem jubileum. Az 50. nagy előadás Péter pályáján, a 10. közös a zenekarral, és egyfajta ajándék-visszatekintés minden nézőnek, aki az elmúlt években ott ült, tapsolt, és hagyta, hogy a tudomány és a zene együtt meséljen neki. Best of? Igen. De nem azért, mert fogytán az ötlet, hanem mert most jött el az ideje annak, hogy az eddigi csodák esszenciáját újra átéljük.

A háttérben persze ott vannak a tudomány nagy történetei: a Voyager-szondák, amelyek lemezen viszik az emberiség üzenetét az űrbe, Karl Sagan álma, hogy a Here Comes the Sun egyszer talán idegen lények fülébe is eljut, Francis Drake pillanata, amikor egy októberi napon azt hitte, idegen civilizációtól fogott jelet, és mindaz a mérhetetlen kérdés, amely az emberiség kozmikus magányát érinti. Ezek azok a sztorik, amelyek egyszerre borzongatnak és lelkesítenek, és Péter előadásában mindig kapnak még egy plusz fényt, egy új értelmezést, egy olyan nézőpontot, amitől közelebb kerülnek a székelyföldi hétköznapokhoz.

Ez a karácsonyi kiadás tehát nemcsak zenés összeállítás, nemcsak tudományos est volt. Ünnep. A műfajé, a városé, a közösségé, és mindazoké, akik az elmúlt hat évben szerették, támogatták, újra és újra visszatértek. A csapat most két dalt választott minden eddigi közös előadásból, Péter pedig újra elmesélte azokat a kulisszatitkokat, amelyek eddig rejtve maradtak, miközben felidézett olyan tudományos részleteket is, amelyeknek azóta új értelmet adtak a felfedezések.

A zene díszíti, a történetek megtöltik, a közösség pedig életté alakítja ezt a műfajt. Csíkszereda egy olyan hagyománnyal lett gazdagabb, amely egyszerre szól szívhez és észhez, és ahol a tudomány tényleg megszólal. A zenekar pedig felhangosítja.

Az előadáson több történet is elhangzott, én egyet mesélnék el. Azt a történetet, amikor majdnem azt hittük, hogy idegen civilizáció jeleit fogtuk. 1960 októberében az asztrofizika történetének egyik legizgalmasabb pillanata játszódott le, és ezt a jelenetet Péter előadásában a közönség lélegzetvisszafojtva hallgatta. A történet főszereplője Francis Drake, egy fiatal csillagász, aki a világon elsőként próbálkozott meg azzal, hogy rádióteleszkóppal észlelje egy idegen civilizáció jelét. A projekt neve Ozma volt, és Drake egy csillagot figyelt, hátha elcsíp valami mesterségesnek tűnő rádióadást. És egy októberi napon tényleg történt valami. A műszerek erős, ismétlődő jelet fogtak. Annyira tiszta, annyira periodikus volt, hogy Drake percekig azt hitte: ez az.