Amikor a kozmikus szorongást feloldja a mélyhegedű hangja

Első körben én szűrtem meg, majd Gáll Attila, a kötet szerkesztője is szűrt rajta, a munkafolyamat során volt, hogy a javaslatára összegyúrtam két-három verset, vagy kivágtam belőlük, mint egy jó sebész, egy-egy képet, amit jónak gondoltam, és aköré felépítettem akár egy egész sorozatot. Ilyen például az Önarckép című sorozat, mert lényegében ugyanaz forog bennem, és akkor azt leírom három különböző megvilágításban, mert a magja ugyanaz az egésznek.

Ez sokszor versfaragás, és előfordul, hogy hiába faragod, úgysem lesz belőle semmi – ilyen versikékkel is tele van a számítógépem, amelyek ott ülnek egy kupacban, és amelyeket valószínű, hogy a merevlemezzel együtt tesznek majd ki a digitális szemétdombra” – mesélte Balázs K. Attila.

Hát ez egy rohadt nagy optimizmus szerintem, ahhoz képest, hogy milyen pesszimistának hatnak sok esetben ezek a szövegek. Mert, ha az ember csak a napfényben áll, akkor megvakul a sok fénytől, tehát nem lát semmit maga körül, de amikor kicsi árnyék is van, kicsi homály, akkor az árnyékokból többet ki lehet olvasni, mint a totális fényből.”

Nem tudom pontosan, mi az, akár azt is jelentheti, hogy függetlenül attól, hogy egyedül vagyunk hagyva ebben a kicsiny földi létezésben, lehet, hogy mégis van valahol valamilyen remény. Hogy nem lobbanhat el minden egy pillanat alatt. És ezt a sejtést, ezt az érzetet kell valahogyan a pontosan megfogalmazott mondatokkal, képekkel rács mögé fogni. Hogy mikor jelenik meg ez a tőkesúly a versben, azt nem lehet tudni. Ahogy épül a vers szövete, egyszer csak ott van. A játék további része persze az, hogy ez visszafele is működjön: az olvasónak kell visszabontania a szavak rácsát, és eljutni ugyaneddig a sejtésig.”

– magyarázta a kötet anyagáról Zsidó Ferenc író, aki a fülszövegben, a versekből kiemelt szintagmákkal így fogalmaz: „Amikor az ember egy túlérett délutánon – vagy egy hajnali síkon – rádöbben, a vasoxid évek egyre csak mállanak mögötte, muszáj hát megpróbálnia megérteni az örökölt szélcsendet, meg kell találnia az eltűnt mélyhegedűt, különben megfojtják a visszanyelt hangok. Hogy csakis így léphet át a keresztben előtte fekvő bánatokon, csak így vetheti le félelmei szkafanderét.”

Nevetve mesélték, hogy a tulajdonképpeni stúdió, ahol ezek a dalok megszülettek és ahol felvették őket, az Attiláék gardróbjában van – a ruhák jó hangszigetelőnek bizonyultak. A nyersanyag aztán átkerült Orbán Ferenchez, aki a profi stúdiójában véglegesítette a dalokat, összerakta az albumot. A dalokban felcsendül Attila nagyobbik lánya, Balázs Boróka hangja is.