
Udvardy Zoltán (írói nevén Dálnoki Zoltán) újságíró, író, szerkesztő, dokumentumfilmes
Fotó: Nagy Lilla
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
2026. február 22., 15:322026. február 22., 15:32
2026. február 22., 15:332026. február 22., 15:33
Csíkszeredában, A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében mutatták be a Püski Kiadó gondozásában megjelent Elfeledett győzelmeink című kötetet. A szerző, Udvardy Zoltán – írói nevén Dálnoki Zoltán – nem kisebb célt tűzött maga elé, mint hogy szembemenjen egy makacs nemzeti toposszal: a „mindig vesztes magyarok” mítoszával. „Ha mindig veszítettünk volna, nem lennénk itt 1100 év után” – hansúlyozta az előadás egyik legerősebb mondatát.
Udvardy újságíróként indította el cikksorozatát a hirado.hu-n, majd a beszélgetésekből – történészek közreműködésével – kötet született. A munkában többek között a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei segítették, köztük Hermann Róbert, az 1848–49-es szabadságharc egyik legelismertebb kutatója.
Magyar Balázs, Hunyadi Mátyás hadvezére
Fotó: Nagy Lilla
A szerző szerint a feledésnek két oka van. Az egyik politikai: bizonyos korszakokban nem illett hangsúlyozni azokat a diadalokat, amelyek nem fértek bele az aktuális ideológiai keretbe. A másik Trianon következménye: számos győzelem ma határon túli helyszínhez kötődik, így a magyarországi történeti emlékezetből fokozatosan kikopott.
Kevesen tudják, hogy a 13. században nem egy, hanem négy tatárbetörés érte a Magyar Királyságot. Az 1285-ös, úgynevezett második tatárjárás azonban már nem a mohó, mindent elsöprő invázió története. A krónikák szerint Telebuga kán serege Erdélyen át próbált kivonulni – sikertelenül. A székelyek rajtaütései, a zord időjárás és az utánpótlási gondok megtörték a hadat.
Ez nemcsak katonai siker volt, hanem presztízsveszteség is az Arany Horda számára. A történet ma alig része a köztudatnak, pedig az 1241–42-es pusztítás után alig négy évtizeddel már egy megerősödött, alkalmazkodó ország állta útját a támadóknak.
1480-ban az oszmánok partra szálltak Dél-Itáliában, és elfoglalták Otrantót. A keresztény Európa döbbenten figyelte a fejleményeket. A fordulatot a magyar beavatkozás hozta meg. Magyar Balázs, Hunyadi Mátyás hadvezére nem a falakat ostromolta, hanem a vízellátást vágta el. A Minerva-forrás megszállásával két hét alatt térdre kényszerítette a megszállókat. Olaszországban ma is őrzik a magyar segítség emlékét – a „deli ungheresi”, azaz a „bátor magyarok” legendáját. Stratégiai intelligencia, gyors döntés, célzott fellépés: ez nem romantikus hősiesség, hanem hideg fejű hadvezetés.
A hirado.hu munkatársaként néhány esztendeje cikksorozatot indított Elfeledett győzelmeink címmel
Fotó: Nagy Lilla
Az előadás számunkra egyik legérdekesebb része az 1944-es tordai csata volt. Erdélyben sokan ismerik, Magyarországon meglepően kevesen.
1944 szeptemberében a magyar 2. hadsereg és a 2. páncéloshadosztály Torda térségében tartóztatta fel a szovjet–román túlerőt. A cél nem illúziók kergetése volt, hanem időnyerés: Észak-Erdély kiürítése, a katonák és civilek evakuálása. A túlerő ellenére a magyar alakulatok október elejéig kitartottak. A hadtörténet nem a végkimenetelt, hanem a teljesítményt méri: szervezettséget, morált, helytállást. Ebben ez a csata világszínvonalú példát adott.
Udvardy nem azt állítja, hogy a magyar történelem vereségek nélküli diadalmenet. A mohácsi vész, Világos vagy Trianon megkerülhetetlen részei a nemzeti emlékezetnek. De szerinte torz képet ad, ha kizárólag ezekre fókuszálunk. A kommunista korszakban nem volt ildomos beszélni arról, hogy 1914-ben Limanovánál magyar huszárok állították meg az „orosz gőzhengert”. Ma pedig sokszor egyszerűen nincs rá idő a tananyagban.
Előadással egybekötött könyvbemutató a Csíki Székely Múzeum protokolltermében
Fotó: Nagy Lilla
A szerző üzenete egyszerű: a nemzeti önbecsülés nem a múlt kozmetikázásából fakad, hanem a tények ismeretéből. Ahogy Zrínyi Miklós írta: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”.
Az Elfeledett győzelmeink nem harci kürt, nem nosztalgikus dicsőítés. Inkább emlékeztető: egy nép története nemcsak a tragédiáiból áll. És ha nem tudjuk, honnan jövünk, akkor könnyebb elhitetni velünk, hogy sosem győztünk.
Mit jelent ma a haza, az anyanyelv vagy a teremtés rendje? Egy könyvbemutatóhoz kapcsolódó beszélgetésen nemcsak fogalmakat értelmeztek újra, hanem azt is, hogyan lehet túlélni – szellemileg és emberileg – a 21. század zajában.
Száz évvel ezelőtt indultak el a székely írók Benedek Elek és Tamási Áron vezetésével, hogy derűt vigyenek és a székely irodalom sajátosságait megmutassák nemzettársaiknak. Ma egy másik csoport teszi ugyanezt – remélhetőleg, több szerencsével.
Több tízezer résztvevő, számos ország és rengeteg hangosan kimondott vers: idén Lackfi János művei köré szerveződik a Nemzetközi Felolvasómaraton, amely ismét bebizonyítja, hogy az irodalom közösségi élmény és élő párbeszéd.
Két történelmi kataklizma, egy eltűnt világ és egy mitikus hely emlékezete: Csíkszeredában mutatták be Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényét, ahol a beszélgetés az irodalom, az emlékezet és az identitás kérdéseit is felnyitotta.
Hogyan lesz egy kapuból szimbólum, egy kalácsból identitásjel, egy múzeumi tárgyból közösségi emlékezet? Pozsony Ferenc új kötete a székely kultúra reprezentációjának történetét és jelenkori jelentését tárja fel.
Földrengés, háború, eltűnések – sorsok a történelem romjai között. Március 5-én az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében Csíkszeredában mutatják be Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényét, a szerzővel Borsodi L. László beszélget.
Hét év után új kötettel jelentkezett a kézdivásárhelyi Borcsa Imola. A Majd megérted cím alatt egybefűzött, egymással szoros tartalmi kapcsolatban álló novellákból egy székelyföldi kisvárosi család története bontakozik ki.
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
szóljon hozzá!