Akinek a lelke mindig itthon volt. Domokos Pál Péterre emlékezünk

Moldvai útjainak eredményeként jelent meg 1931-ben Csíkszeredában A moldvai magyarság című kötete, és ennek köszönhetően figyelt fel a csángómagyarság sorsára a magyar társadalom, Domokos Pál Péter pedig egy életre elkötelezte magát a csángóügy mellett – olvashatjuk Daczó Katalin tollából.

„1930 pünkösdjén Vámszer Gézával, Nagy Imrével és Gál Ferenccel együtt Csíksomlyón rendezett népművészeti kiállítást, amely a Csíki Székely Múzeum alapító kiállítása volt. Felismerve, hogy az életmódváltozás, valamint a néphagyományok és népviselet elhagyása összefügg, szőttesbálokat szervezett, tevékenyen részt vett 1931-től az első Ezer Székely Leány Napok megszervezésében és maga is jó példával elöl járt a székely népviselet megőrzésében” – írja. Domokos Pál Péter 1944 őszén családjával együtt Magyarországra menekült. 1992. február 19-én hunyt el Budapesten.

„Négyen voltunk testvérek, én vagyok a legkisebb. Nagyon nehéz időkben nőttünk föl, nehéz sorsa volt a családnak a menekülés után. Elmondhatatlan fájdalom volt a szüleinknek az, hogy el kellett jönni, hogy el kellett meneküljünk Kolozsvárról. Édesanyám (Antal Mária – szerk. megj.) sose heverte ki, pedig jöttek velünk az édesanyám szülei és testvérei is, hogy segítsenek neki a négy kisgyerekkel. De ők mindig-mindig visszavágytak.

– emlékezett vissza gyerekkorára a Budapesten élő Domokos Mária, amikor telefonon beszélgettünk. Mint mondta, a menekülés után sokfelé voltak, amíg végül Budapesten meg tudtak gyökerezni, hiszen nagyon nehéz volt ott új egzisztenciát teremteni, lakást szerezni. Egy kálvária volt – fogalmazott.

„Miután eljöttünk, mindig az volt, hogy vajon vissza lehetne-e menni. Mert édesapának el kellett jönnie, ő olyan elveket követett, hogy a háború utáni időben mindenképp ellenségnek számított volna. Úgyhogy minden ott maradt, két ládával jöttünk el. Az is biztos, hogy amikor mi itt voltunk, akkor ő mindig azon dolgozott, azon gondolkozott, mindig a magyarság kérdéseivel foglalkozott, azon belül is főként Erdéllyel és persze a csángókkal.”

Először 1956 nyarán jöhetett vissza a feleségével ide.

„Nagyon jó szüleink voltak, nagyon szépen neveltek. Az volt a fontos, hogy tanuljunk, hogy előrejussunk. De mindig Erdélyről volt szó otthon is, és ugyanakkor tudtuk, hogy arról nem szabad beszélni sem az iskolában, sem máshol, hogy nekünk ez milyen fontos dolog” – magyarázta Mária.

A 84. évében járó Domokos Mária úgy emlékszik vissza az édesapjára, hogy egy hihetetlenül tehetséges ember volt. „Úgy tehetséges, hogy a magasrendű eszmék vezérelték, és mindenféleképpen annak a szolgálatába állította az életét. És amit ő igaznak érzett, azt úgy tudta közvetíteni, olyan hatással volt az emberekre, hogy az rendkívüli, azt nem is lehet elmondani.

És ez alá sorakoztak aztán az ő témái. Annak idején ezt úgy fogalmazta meg, hogy a hazaszeretet hiányát ő úgy érzékelte az emberekben, mint egy betegséget. Szóval, hogy az az elsőrendű az ember életében, és azt kell szolgálni.”

Mária elmondta, az édesapja jól tudott bánni az emberekkel, és főleg a fiatalokkal. Szerette őket, és a fiatalok tódultak hozzá.

„A mi lakásunkban nagyon-nagyon sokan jártak föl hozzá csak úgy, beszélgetni. Szólt a telefon: »Péter bácsi, fölmehetnék-e?« Mondta: »igen«. »Mikor menjek?« Mondta édesapa: »most«. És általában úgy hívott mindenkit, hogy lelkem. »Gyere, lelkem, szívesen látlak.« És akkor rengetegen kérdezték a moldvai kérdésről, mert tudták, hogy annak az egyik fő szószólója. Nagyon sok embert küldött Moldvába, hogy »menj el és nézd meg a saját szemeddel, végy fel kapcsolatot az ottani emberekkel, lásd, hogy mi van«. Sokan jártak hozzá tanácsért. Ugye ő iskolában tanított sokat sokfelé, és a tanítványai rendszeresen utánajöttek.

Volt benne egy nagy empátia az emberek, de főként a fiatalok felé.”

Domokos Mária felidézte, nagyon sokan jártak hozzájuk. És az édesapja sok helyen járt az országban, de még Felvidéken is, előadásokat tartott a bukovinai székelyekről, a moldvai csángókról és Márton Áron püspökről.

„Fontosnak tartotta, hogy ilyen példamutató nagy egyéniségeket fölmutasson, és Márton Áron volt az egyik, akit hihetetlenül nagyra tartott és értékelt.

Megismerkedett Csoma Gergely szobrászművésszel – aki a síremlékét is csinálta –, aki nagyszerűen fotózott és sokat járt Moldvába, és akkor együtt mentek úgy, hogy édesapa előadást tartott és Csoma Gergely pedig vetített hozzá képeket. Az évtizedek alatt százával tartott ilyen előadásokat, tehát megtalálta annak a módját, hogy eljuttassa az emberekhez azt, amit ő gondolt.”

– vallotta akkor Csoma Gergely.

Domokos Mária úgy véli, nem volt egyértelmű, hogy az édesapja nyomdokaiba fog lépni, ez így alakult, és ő szívesen csinálta. „Én zongoratanárnak tanultam, tanítottam is, és aztán mégis ebbe a népzenei irányba fordultam, bekerültem a népzenekutató csoportba és ott aztán olyan témák jöttek, hogy az édesapa témáiba tudtam úgy belesegíteni, hogy azt előrevinni. Szükség is volt erre, mert nagyon sok jó embere volt, de sokan gáncsolták is.”

De Domokos Pál Péter többeket bevonzott Moldva csodálatos világába. Az egyik a nemrég elhunyt Halász Péter néprajzkutató volt.

„A legközelebbi embere Halász Péter volt, vele nem sokkal a halála előtt még beszéltem is telefonon. Halász Péter közel lakott hozzánk a Budafoki úthoz közel lakott, az egyik testvéremnek osztálytársa volt, és azt hiszem, édesapa, tanította is a gimnáziumban. Ő valahogy elkerült a csángó témához és édesapához, és nagyon-nagyon szoros volt köztük a kapcsolat. De sokat járt hozzá Jáki Teodóz bencés pap is. Egyszer voltam előadást tartani Szombathelyen, utána odajött egy ismeretlen férfi és elővett a mellényzsebéből egy kis cédulát és azt mondta, hogy arra egy mondat van fölírva, amit 20 évvel azelőtt édesapának egy szombathelyi előadásán hallott. Fölírta magának és azóta is magánál hordja. Szóval az ilyen hatásokat nem tudjuk fölmérni, ezek csak véletlenül derülnek ki, hogy hány ember lehetett, akire hatott” – mutatott rá Mária.

Domokos Pál Péter lánya hangsúlyozta, édesapja sok mindennel foglalkozott, de fő témája a moldvai csángók helyzete volt. S hogy mit hagyott örökségül, és mit tanácsolna a fiatal gyűjtőknek?

„Menjetek, nézzétek meg, tartsatok velük kapcsolatot, és mindenki amilyen pályán van, azon

Tudom, hogy ezer ága-boga van, és azóta is hogy mi és hogy történt, de ő ezt hirdette, ezt mondta” – zárta a beszélgetést Domokos Mária.