Új fejezet kezdődik a Kárpátok sétányán lévő Friedrich Schiller-iskola életében. Egy eddig elhanyagolt, illegális szemétlerakóként használt 1300 négyzetméteres területet nyilvánított közvagyonná az önkormányzat, hogy az intézmény udvarát bővítsék vele.
Szolgálati lakásokra hirdet pályázatot a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen a városban végzett orvosoknak, rezidenseknek, fogorvosoknak, gyógyszerészeknek, művészeknek, doktoranduszoknak és tanársegédeknek.
Gázolás történt péntek délelőtt Marosvásárhelyen a Kövesdombon: a 83 éves gyalogost egy 54 éves sofőr ütötte el a gyalogátjárón.
Medvenapi időjóslással várja a látogatókat hétfőn a marosvásárhelyi állatkert: a hagyomány szerint a medvék viselkedéséből következtetnek arra, hosszú marad-e még a tél, vagy közeleg a tavasz.
Feszült hangulatú felszólalások jellemezték a marosvásárhelyi önkormányzat januári ülését, ahol a fogyatékkal élőket gondozók érdemi segítséget követeltek a várostól. A tanács a buszmegállók modernizálásának elhalasztásáról is döntött.
A marosvásárhelyi Stefánia napköziotthonos óvoda immár 13. alkalommal szervezte meg a megyei szintű óvodai sportnapot csütörtökön. Az eseményen mintegy nyolcvan óvodás vett részt, akik a verseny izgalma mellett a mozgás örömét is átélhették.
Idén is megszervezi marosvásárhelyi megemlékezését és felvonulását március 10-én, a székely szabadság napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – tájékoztatt szerdai közleményében a civil szervezet.
Csütörtökön dönt a marosvásárhelyi önkormányzat a 2026-os évre vonatkozó adókedvezmények összegeiről. A szociális szolgáltatók, háborús veteránok, műemlék-tulajdonosok és a saját költségen hőszigetelő lakók jelentős összegeket spórolhatnak meg.
Több betegnek segíthetnek egy 63 éves agyhalott donor szervei és szövetei, akinek a máját, a veséit és a csontszövetét távolították el az elmúlt hétvégén a marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban.
A 16 éves marosvásárhelyi Máthé Dávid aranyérmet nyert a 2026-os IZHO Nemzetközi Multidiszciplináris Olimpián Kazahsztánban a romániai válogatott tagjaként. A szerény, csendes tehetségről édesapja mesélt a Székelyhonnak.
Egészségügyi okok miatt nem vállal többé szerepet Kerekes Károly Marosvásárhely önkormányzati képviselő-testületében. Helyét a soron következő tanácsosjelölt veszi át.

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Marosvásárhelyen hajtották végre 2026 első szervkivételét: egy 72 éves, intenzív osztályon kezelt, agyhalott férfi máját és veséit távolítottak el. Az életmentő szervek Kolozsvárra és Bukarestbe kerültek.
Hivatalosan is bejelentették a Sütő András író és Constantin Romanu Vivu tiszteletére állítandó szobrok ötletpályázatának eredményeit. A város identitását azok a személyiségek formálják, akiknek emléke előtt köztéri alkotásokkal róják le tiszteletüket.
Nyolc hónap alatt kell elkészülnie annak a Sütő András-szobornak, amelyet a beküldött alkotások közül nyertesként kiválasztottak a marosvásárhelyi városháza által megbízott szakemberek. Egész alakos lesz.
Jelentős kulturális eseményt jelentettek be hétfő délután Marosvásárhelyen: Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész lép színpadra január 25-én 18 órától a Magyar Kultúra Napja alkalmából a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.
Hosszabb távú gyalogosforgalmi korlátozásokra kell számítani Marosvásárhelyen a Park Hotel mögötti parkolóház építése miatt: a munkálatok idején több utcában ideiglenesen módosul a közlekedés rendje.
Bár egyelőre nincsenek sorok a pénztárak előtt, a marosvásárhelyiek az előző évekhez hasonló ütemben törlesztik a helyi adókat és illetékeket. Egy hét alatt hat és fél millió lejt fizettek be.
Egy időben riasztották a tűzoltókat Nagyernyében és Marosvásárhelyen, két különböző tűzeset miatt.