Több hektáron égő a száraz növényzet eloltásán dolgoznak a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltók Dédánál és a Dános községi Keménynagyszőlősnél.
Nemezpárna-készítő műhelyt nyitnak a Szászrégeni Kézműves Alkotóházban, a kétszer négy órás alkalomra augusztus 27-én és 28-án, azaz kedden és szerdán 16 órától kerül sor.
Ismét leállították a termelést a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál, az Azomureșnél – számol be az economedia.ro cikke alapján az MTI.
Több mint 33 ezer érettségiző iratkozott be országszerte a hétfőn kezdődött érettségivizsga augusztusi fordulójára. A videókamerákkal felügyelt termekben reggel kilenckor kezdődött el a román írásbeli vizsga.
Autóbaleset történt szombaton délelőtt Segesváron, melynek nyomán egy gázvezeték is megsérült.
A Maros megyei Mezőgazdasági Igazgatósághoz 1900 hektárnyi területről jelentettek aszálykárokat a gazdák, elsősorban a Mezőségről. A kár mértékét a helyszínen ellenőrzik a szakemberek.
A hosszú hétvége első napján – csütörtökön – eltévedt turistacsoporthoz és beteg juhászhoz hívták a Maros megyei hegyimentőket. Ők arra számítanak, hogy az előttünk álló hétvégén is a megszokottnál többen túráznak, ezért jó tanácsokkal látják el őket.
Idén új helyszínen és neves előadó koncertjével ünneplik Marosvásárhelyen augusztus 20-át, a magyar államalapítás hivatalos ünnepét.
Csak egy ártalmatlannak tűnő üzenet kell hozzá, miszerint megérkezett a várva várt csomagunk a világ másik feléről, és személyes adataink megadásával máris csalás áldozatai lettünk. Bedőlve az átverésnek sokszor súlyos összegektől fosztanak meg.
Lehet, hogy a fecskék elhagyták a tömbházablakokban, istállóknál levő fészkeiket, de melegebb éghajlatra csak szeptember elején fognak elrepülni. A gólyák egy része azonban már útra kelt, kihasználva a meleg légáramlatokat.
Kigyulladt egy benzinkút elektromos táblája Szászrégenben csütörtök délután – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Augusztus közepén immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg a borszéki Nosztalgia Fesztivált, amely három napon át idézte fel a fürdőváros aranykorát. A főtér és az üdülőtelep sétányai megteltek élettel: korhű ruhákba öltözött nők, férfiak, fiatalok és gyerekek sétáltak, akárcsak évtizedekkel ezelőtt, amikor Borszék híres gyógyfürdőként élte fénykorát.
Erdélyben jelenleg egyetlen, a világhírű Kassai Lovasíjászat kritériumainak megfelelő pálya működik, az is a Kerecsen Lovasíjászat Sportklub égisze alatt létrejött csibai Virág Lovasíjász Központban. Hétvégén még hármat avatnak.
Sokakat elgondolkodtató videó keringett a közösségi médiában az elmúlt időszakban arról, hogy az üvegvisszaváltó automaták könnyen kicselezhetők. Leteszteltük, hogy tényleg így van-e.
A mikházi Régészeti Parkban elkezdett fejlesztések miatt idén nem lesz Római Fesztivál, de megszervezik a Régészet Napját, amelyen sok érdekes programmal várják az érdeklődőket.
Csíkszereda és Marosvásárhely is azon 15 település közé tartozik, ahol okos villanyórákkal korszerűsíti majd a villamossági hálózatot az Electrica-csoport hálózatüzemeltető cége, a DEER.
Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön elegendő bérlakás van, és majdnem minden igényt ki tudnak elégíteni az ingatlanügynökségek, Csíkszeredában azonban „vadásszák” az ideiglenes otthonokat.
Szeptembertől minden tanintézetnek kötelessége büntetőszobát létrehoznia, ahová a tanár azokat a diákokat küldheti, akik zavarják a tanítást. A gyakorlatban azonban ez elég fonák helyzeteket idézhet elő.
Öten sérültek meg, miután két autó összeütközött hétfő délután a Maros megyei Gödemesterházán – egyikük a roncsok közé szorult, az áldozatok közül ketten kiskorúak. A Hargita megyei tűzoltók is a helyszínre siettek.