Próbálják utolérni magukat a marosvásárhelyi részvételi költségvetésekkel

Túl sok az elmaradás, ezért a marosvásárhelyi városvezetés úgy döntött, hogy három év után idén nem hirdetik meg a részvételi költségvetést. Inkább arra fókuszálnak, hogy utolérjék magukat, és elkészüljenek az eddigi tervekkel.

Két férfi sérült meg egy Maros megyei balesetben

Baleset történt a Maros megyei Meződomb településen csütörtök hajnalban, két személy megsérült.

Két férfi sérült meg egy Maros megyei balesetben
2025. március 13., csütörtök

Megmutatjuk, hogy mi zavar minket autózás közben

Elhanyagoltak, hasznavehetetlenek, rozsdásak, kopottak – sok száz olyan közlekedési tábla éktelenkedik Székelyföld-szerte a községi, megyei és országutak mentén, amelyek nem töltik be szerepüket. Esetenként még veszélyt is jelentenek a közlekedésre.

Megmutatjuk, hogy mi zavar minket autózás közben
2025. március 12., szerda

Nem a bronzkorban élünk, el kellene felejteni a tarlótüzes „földtisztítást”

Hiábavalónak tűnik a hatóságok figyelmeztetése, az emberi gondatlanság és a szándékosan meggyújtott aljnövényzet miatt folyton lángolnak a földek tavasszal. Ráadásul a továbbterjedés veszélye mellett még árt is a termőtalajnak a tarlótűz.

Nem a bronzkorban élünk, el kellene felejteni a tarlótüzes „földtisztítást”
2025. március 12., szerda

Több mint ezer ingyenes parkoló válhat fizetőssé Marosvásárhelyen

Ezernél több parkolóhely – többek között a Somostetőn levők – válhatnak fizetőssé a közeljövőben Marosvásárhelyen. A közlekedésügyi bizottság szerdán rábólintott a tervezetre, de a határozatot a képviselő-testületnek is el kell fogadnia.

Több mint ezer ingyenes parkoló válhat fizetőssé Marosvásárhelyen
2025. március 12., szerda

Túrázni hívnak a Mária-úton

A pünkösdi zarándoklatra felkészítő túrára hívja az érdeklődőket a Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) marosvásárhelyi csoportja, ezzel is népszerűsítve a Mária-utat.

Túrázni hívnak a Mária-úton
Túrázni hívnak a Mária-úton
2025. március 12., szerda

Túrázni hívnak a Mária-úton

2025. március 12., szerda

Életed étterme játék a Rádió GaGán!

Te mennyire tudod, hogy milyen összetevőkből készül egy finom étel? És azt, hogy éppen mi nem jár belé? A Rádió Gaga játékában próbára teszünk!

Életed étterme játék a Rádió GaGán!
Székelyhon
2025. március 11., kedd

Kamionnal ütközött egy személygépkocsi

Könnyebb sérüléseket szerzett három személy abban a közúti balesetben, amelyben egy személygépkocsi ütközött egy kamionnal kedden, a Maros megyei Fehéregyházán.

Kamionnal ütközött egy személygépkocsi
2025. március 11., kedd

Válságos időket idéz a bajba jutott romániai cégek száma

Az év elején több mint 155 ezer romániai cég volt nehéz helyzetben, ami az elmúlt öt év rekordja egy friss elemzés szerint.

Válságos időket idéz a bajba jutott romániai cégek száma
Székelyhon
2025. március 11., kedd

Beomlott a segesvári várfal egy kis szakasza

Két méteres szakaszon, feltehetően a betonozás és a befolyó esővíz miatt beomlott a segesvári várfal. A polgármester szerint folyamatos karbantartásra szorul az UNESCO-világörökség részeként nyilvántartott várfal és városrész.

Beomlott a segesvári várfal egy kis szakasza
2025. március 11., kedd

Van egy kis izmozás a liberálisok és az RMDSZ-frakció között Koronkán

Nem jelentek meg az RMDSZ-es koronkai önkormányzati képviselők azon az ülésen, amelyet egyik liberális képviselőtársuk hívott össze a költségvetés témájában. A községvezető szerint a költségvetés-tervezet még közvitán van.

Van egy kis izmozás a liberálisok és az RMDSZ-frakció között Koronkán
Húsz éve változott meg minden a Nyikó mentén
Megnyitás

Húsz éve változott meg minden a Nyikó mentén

Pontosan húsz évvel ezelőtt, 2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes, szelíd patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.

2025. március 11., kedd

Saját háza előtt bántalmazták a marosvásárhelyi városháza egyik igazgatóját

Fizikailag bántalmaztak a marosvásárhelyi városháza egyik igazgatóját saját háza előtt a hétvégén, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz, hogy kiderítse az agresszor kilétét – derül ki a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményéből.

Saját háza előtt bántalmazták a marosvásárhelyi városháza egyik igazgatóját
2025. március 11., kedd

Székely szabadság napja – „jó volna kilépni az egy helyben toporgásból”

Alig néhány százan fejezték ki Székelyföld autonómiaigényét hétfőn, a marosvásárhelyi Postaréten, a székely vértanúk emlékművénél, a székely szabadság napján. Videón mutatjuk a megemlékezést és a felvonulást.

Székely szabadság napja – „jó volna kilépni az egy helyben toporgásból”
2025. március 10., hétfő

Maroknyi székely gyűlt össze a székely szabadság napján

Mintegy háromszázan gyűltek össze Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján szervezett eseményen hétfőn. A postaréti beszédek után levonultak a prefektusi hivatal épülete elé, ahol a szervezők átadták a kiáltványt a hivatal képviselőjének.

Maroknyi székely gyűlt össze a székely szabadság napján
2025. március 10., hétfő

Akik idén is megmutatták, hogy fontos nekik Székelyföld autonómiája

Idén is több százan tartották fontosnak jelen lenni a marosvásárhelyi Postaréten a székely szabadság napja apropóján tartott megemlékezésen és felvonuláson székely zászlókkal, Székelyföld autonómiaigényét hangoztatva.

Akik idén is megmutatták, hogy fontos nekik Székelyföld autonómiája
2025. március 10., hétfő

Több ezer lejes bírság jár a tarlóégetésért

Jelentős összegű pénzbírságra számíthat, aki tarlóégetésbe kezd – hívja fel a figyelmet a Hargita Megye Prefektusi Hivatala.

Több ezer lejes bírság jár a tarlóégetésért
2025. március 10., hétfő

Jó kérdés, hogy mi lesz az utcai kamerák által rögzített adatokkal

A marosvásárhelyi útkereszteződésekben felszerelt kamerák nagyon sok kérdésre választ adhatnak: például követni lehet azokon keresztül, hogy milyen irányba távozik az, aki elhagyja egy baleset helyszínét. Rákérdeztünk, büntet-e ezek alapján a rendőrség.

Jó kérdés, hogy mi lesz az utcai kamerák által rögzített adatokkal
2025. március 10., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Marosvásárhelyen

Több utcában is forgalomkorlátozásra kell számítani Marosvásárhelyen hétfőn – derül ki a polgármesteri hivatal közleményéből.

Forgalomkorlátozások lesznek Marosvásárhelyen

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye