Mentőhelikopterrel szállítottak kórházba egy sérültet egy Körtvélyfáján történt baleset helyszínéről csütörtökön kora délután.
Zárjegy nélküli cigarettával való kereskedés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy nőt a Maros megyei rendőrség.
Közzétette az oktatásügyi minisztérium az előkészítő osztályokba való beiratkozás ütemezését: március 31-től jelentkezhetnek a szülők az iskolák titkárságain a beiratkozási dossziék (kérelmek) leadására.
A marosvásárhelyi fekete március dossziéjának megnyitását követeli az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a véres történelmi események évfordulójára hozott nyilatkozatában – számolt be az MTI.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős hallgatóinak A két Korea újraegyesítése című előadása nyerte el a kecskeméti Szín-Tár Fesztivál fődíját.
A munkáltatók vészharangot kongatnak: a vendéglátóiparban a munkaerőhiány országos viszonylatban 20–25 százalék körül alakul, az üdülőhelyeken pedig a szezon csúcspontján akár az 50 százalékot is elérheti.
Az enyhe tél kedvez a természetben élő parazitáknak, amelyek a tavasz érkeztével – sőt még azelőtt is – egyre inkább szaporodnak és megbetegítik a házikedvenceket. A megelőzés egyre fontosabb.
Tűz ütött ki Alsóbölkényben egy lakóházban szerda délután, ahová a Maros megyei tűzoltók szászrégeni alakulata sietett ki két esetkocsival és egy elsősegélynyújtó-egységgel.
Tűz ütött ki szerda délután az Oláhkocsárdhoz tartozó Bord településen egy garázsban. A dicsőszentmártoni tűzoltók siettek a helyszínre, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A lakótársulásoknál elkövetett sikkasztás ügyében tartottak házkutatásokat szerdán reggel Marosvásárhelyen.
A Tarló zenekar koncertezik március végén a marosvásárhelyi táncházban – olvasható az Erdélyi Hagyományok Háza által szerkesztőségünknek küldött közleményben.
Pontosan húsz évvel ezelőtt, 2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes, szelíd patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.
A szokásosnál kissé lassabban halad az idei mezőgazdasági támogatási kérelmek iktatása, de az összterületet tekintve így is az átlag fölött van Hargita megye. A kezdeti nehézségek dacára Maros és Kovászna megyében is jól halad az igénylési folyamat.
A 2006-ban megkezdett munkálatokat folytatná Marosvásárhely főterén egy kolozsvári cég, amely tömbházakat és üzlethelyiségeket építtetne. Jelenleg a helyszínen egy nagy gödör van, ami csaknem húsz éve tátong a város szívében.
Elkészült a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mobiltelefonos applikációja – osztotta meg bejegyzésében a Tompa Miklós Társulat.
Önkénteseket toboroz a Romániai Mária Út Egyesület, akik segítenek fenntartani a zarándokutat. A jelentkezők több önkéntesmunka-lehetőségből is választhatnak.
Idén először a magyar diákok a román tanulóktól eltérő tételsorokat kaptak a román nyelv és irodalom próbaérettségin. Olyanokat, amelyekre magolással nem lehetett felkészülni, itt a diák csak saját szókincsére és összefüggéseire támaszkodhatott.
A foglalkoztatási feltételeket, a pályázók értékelését, a munkaszerződések megkötésének szabályait, a munkavállalók felelősségét és a munkaügyi joghatósággal kapcsolatos egyéb szempontokat mutatja be Fazakas László ügyvéd.
Közzétette az Országos Meteorológiai Igazgatóság a március 24. és április 6. közötti időszakra vonatkozó kéthetes időjárás-előrejelzését. Az első nap jócskán túlszárnyalja az ilyenkor megszokottakat.