Elkezdődött kedden az idei roncsautóprogram magánszemélyeknek szánt kiírása, több mint száz nappal az eredetileg tervezett start után. Mindössze 13 perc alatt több mint hétezer igénylő regisztrált.
Az áramszámláknak 2026 második felétől csökkenniük kellene – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
A kártyás fizetések korában sem árt, ha van otthon némi készpénz. Íme, néhány európai példa, hogy mégis mennyi legyen az annyi.
Az Európai Bizottság által erre az évre jóváhagyott 8,4 százalékos GDP-arányos deficit mellett folytathatók a beruházások, köztük az Anghel Saligny településfejlesztési program munkálatai is – jelentette ki szerda este Sorin Grindeanu.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy Romániának több munkavállalót kell bevonnia a reálgazdaságba, és ennek egyik eszköze a korai nyugdíjazásra jogosult alkalmazotti kategóriák megritkítása.
Nehéz tél előtt áll a romániai lakosság, és a politikusoknak nem szabad ezt elhallgatniuk – véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint ebben a helyzetben a lakosságot védeni kell az alapvető élelmiszerek kereskedelmi árrésstopjával.
Az idei második negyedévben a munkaképes korú – vagyis a 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási aránya 63,3 százalék volt, 0,6 százalékponttal magasabb, mint az előző negyedévben – közölte a napokban az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az inflációs nyomás, az elszabadult energiaárak, a háború miatti kiszámíthatatlanság, a 2024-es szuperválasztási év felelőtlen költekezései és az egyre magasabb költségvetési hiány együttesen lejtmenetbe tette Románia gazdaságát.
Székelyföld turisztikai adottságai általában jobbak, mint a környéken bármelyik mikrotérségé, éppen ezért hatalmas üzleti potenciált rejt magában itt a turizmus – mondta a Székelyhonnak Magyar Levente, akit Parajd jövőjéről is kérdeztünk.
Székelyföldi üzletek is fel vannak tüntetve azon a kauflandos áruházlistán, amelyekből visszahívják az egyik gyártó bizonyos tételű bio tojásait. Sőt, nemcsak a Kaufland, hanem a Mega Image üzletei is érintettek.
A Hidroelectrica állami vállalat péntek este bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontanak Borbély Károly vezérigazgatóval és Marian Fetița gazdasági igazgatóval.

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Borsányi Gáborral, a teqball megálmodójával és Illyés Szabolccsal, a Góbék TT vezetőjével beszélgetünk.
Erdély-szerte több mint 300 milliárd forintnyi beruházást valósított meg a magyar kormány, és ezeknek a fejlesztéseknek közel a fele Hargita megyében valósult meg – jelentette be Magyar Levente miniszterhelyettes székelyföldi látogatásán.
Uniós összehasonlításban Románia az utolsó helyeken áll abban a tekintetben, hogy ezer főre vetítve hányan dolgoznak a magánszférában – jelezte interjúnkban Antal Árpád, akit arra kértünk, nézzen rá a közigazgatási rendszerre egy magasabb perspektívából.
A román kormány csütörtöki ülésén nemzeti jelentőségű projektté nyilvánította a Magyarország felé vezető és a nyugati országrész ellátásában fontos szerepet játszó, Temesrékás (Recaș) és Újpanád (Horia) közötti új földgázvezeték megépítését.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön kijelentette, hogy véleménye szerint legalább még hat hónapig meg kell tartani az alapélelmiszerek árréssapkáját, mert „az embereknek érezniük kell, hogy védelmezik őket”.
A magánszemélyek szeptember 30-tól igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlásra a roncsautóprogram keretében – jelentette be csütörtökön a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
Bejelentette a Dacia az új Duster Pick-Up romániai piacra dobását. Az új modell duplakabinnal érkezik, négy férőhelyet kínál, és vegyes felhasználásra szánják – személyszállításra, illetve teherszállításra egyaránt.
Az Európai Unióban az éves infláció augusztusban 2,4 százalékon, az euróövezetben 2 százalékon stagnált, a romániai 8,5 százalékos infláció pedig a legmagasabb volt az EU-ban – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.