Január 10-től „átmenetileg felfüggeszti” a brassói reptérről induló és oda érkező járatait a Fly Lili légitársaság. Nem ők az első kivonulók, de vajon meddig tartanak a működtetés kezdeti nehézségei? – érdeklődtünk a reptér helyzetét ismerő szakértőtől.
Románia csaknem 40, Magyarországgal, illetve Bulgáriával közös határátkelőjén megszűnik a rendszeres határellenőrzés január elsejétől, amikor az ország a Schengen-övezet teljes jogú tagjává válik – közölte hétfőn a román határrendészet.
Az ipari létesítményekre kivetett úgynevezett oszlopadó az eredetileg tervezett másfél százalék helyett egyszázalékos lesz – jelentette be a hétfői kormányülést követő sajtótájékoztatóján Tánczos Barna pénzügyminiszter.
Naponta több mint 22.500 rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít majd szolgálatot a szilveszteri időszakban – jelentette be hétfőn a belügyminisztériumi szóvivő.
Egy év alatt több mint hárommilliárd italcsomagolást váltott vissza a lakosság a betétdíjas visszaváltási rendszeren keresztül – közölte hétfőn a rendszert működtető RetuRo vállalat.
Idén decemberben 4 703 349 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 13 399-cel többet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2748 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
A Romániai Egyetemisták Országos Szövetsége (UNSR) felszólította a kormányt, hogy ne vonja meg az egyetemistáktól és a tanulóktól az ingyenes vagy ártámogatott utazás lehetőségét és más alapvető kedvezményeket.
Közzétette vasárnap a pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetési kiadások csökkentését célzó sürgősségi rendelet tervezetét.
Egy hatéves kislány vesztette életét egy vasárnap reggeli súlyos balesetben Szeben megyében.
Az egészségügyi rendszert sújtja leginkább a jövő évi megszorító intézkedéseket részletező „salátarendelet” a közalkalmazotti bérek befagyasztása miatt.
A kormány elképzelései szerint jövő évtől 800 lej értékű üdülési utalványban részesülnek a közalkalmazottak, azzal a feltétellel, hogy ezt az összeget saját zsebből kipótolják további 800 lejjel.
Augusztus közepén immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg a borszéki Nosztalgia Fesztivált, amely három napon át idézte fel a fürdőváros aranykorát. A főtér és az üdülőtelep sétányai megteltek élettel: korhű ruhákba öltözött nők, férfiak, fiatalok és gyerekek sétáltak, akárcsak évtizedekkel ezelőtt, amikor Borszék híres gyógyfürdőként élte fénykorát.
A kormánypalotában ülésezett szombaton az Országos Érdekegyeztető Tanács. A román sajtóban máris kiszivárgott a költségcsökkentést tartalmazó rendelettervezet.
A december 24. és 27. közötti akcióik és ellenőrzéseik során összesen 8449 kilogramm pirotechnikai eszközt koboztak el a hatóságok, több mint 247 800 lej értékben.
Több mint 166 300 román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát pénteken a be- és kilépőoldalon, mintegy 45 100 járművel – tájékoztatott szombaton a határrendészet.
Nyílt levélben kéri az új kormánytól a Mentsétek meg a gyermekeket! szervezet, hogy sürgősen orvosolják azokat a gondokat, amelyek a gyermekek kiszolgáltatottságához vezetnek az egészségügy, az oktatás és a szociális védelem terén.
Az állami erdőgazdálkodási vállalat, a Romsilva kezelésében lévő erdőkben az idei év első 11 hónapjában 650 tűzeset történt, amelyek összesen 8845,21 hektár területet érintettek.
A romániaiak több mint negyede (27 százaléka) pesszimista a 2025-ös év kilátásaival kapcsolatban – derül ki Reveal Marketing Research felmérésének pénteken közzétett eredményeiből.
A nem kormányzati ügyfelek bankbetétei idén novemberben az előző hónaphoz képest 2,1 százalékkal, az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig 10,6 százalékkal emelkedtek a Román Nemzeti Bank (BNR) pénteken közzétett adatai szerint.