Első- és másodfokú árvízriasztásokat adott ki pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagyrészére. A környezetvédelmi minisztérium katasztrófavédelmi bizotssága is ülésezett az árvízveszély miatt.
Öt háznál tartottak házkutatást Marosszentannán, olyan személyek otthonában, akiket súlyos lopás bűncselekményének elkövetésével gyanúsítottak.
Uzsorakamat és pénzmosás gyanúja miatt 11 Maros és Fehér megyei helyszínen tartottak házkutatást csütörtökön a rendőrség bűnmegelőző ügyosztályának alkalmazottai: két ludasi személyt őrizetbe vettek.
A marosvásárhelyi 30-as számú gróf Teleki Sámuel Cserkészcsapat ismét fogadja az új gyerekeket, első osztálytól kezdődően. Az első találkozásra szeptember 19-én 18 órától a Marosvásárhelyi Várban kerül sor, ekkor a szülőket is szívesen látják.
Felújítás előtt áll Csíkszereda színházának épülete, ennek ellenére az évad előadásait változatlanul a Csíki Játészín épületébe hirdették meg. Mint ahogy azt Korodi Attila polgármester is mondta, a felújításokhoz majd igazodnak.
Korábbi terveinek egy részéről egyelőre kénytelen lemondani a csíkcsicsói önkormányzat: a községházának szánt volt iskolaépület átalakítását el tudják végezni, de bővíteni nem lehet, mert az jelentős hozzájárulást tenne szükségessé. Erre most nincs pénz.
Hétvégén zajlik Kézdivásárhelyen a 17. Háromszéki Orvosnapok programsorozata. A háromnapos rendezvény célja a szakmai fejlődés elősegítése és a közösség erősítése.
Fiatal férfi vesztette életét abban a balesetben, amelynek során egy autó szalagkorlátnak ütközött, majd felborult az A3-as autópálya marosvásárhelyi repülőtérhez közeli szakaszán, pénteken délelőtt.
Boga Alajos kanonok, pápai prelátus, püspöki helytartó mártírhaláláról emlékeznek meg Csíkkozmáson szombaton, a jeles egyházi személyiség halálának 70. évfordulóján.
Májusban kérte a Hidroelectrica a környezetvédelmi engedély kibocsátását, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy befejezzék és beindítsák a ratosnyai vízerőművet. A hosszú folyamatnak a napokban lehet vége, de ez nem jelenti azt, hogy kezdődhetnek a munkálatok
Az ország kilenc megyéjére másodfokú (narancssárga), az ország több mint felére – Hargita, Kovászna és Maros megyére is – elsőfokú (sárga) riasztást bocsátott ki pénteken felhőszakadások és légköri instabilitás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Alex végzett egy bevásárlási kísérletet. Az eredmény meglepő volt. Egyik nap tudatosan, listával ment vásárolni – 27 perc, 80 lej, szinte nulla élelmiszer-pazarlás. Másik nap csak beugrott a boltba, lista nélkül – 55 perc, 125 lej, több élelmiszert vett, mint amire szüksége volt, és jóval több került a kukába.
Négy főre apadt a csíkszeredai helyi rendőrség személyzete, ezért szüksége van új alkalmazottakra. A tervek szerint a közeljövőben további hat vagy hét rendőrrel növelnék az intézmény állományát.
Baleset történ az A3-as autópálya Marosvásárhelyi Nemzetközi Repülőtérhez közeli szakaszán péntek délelőtt, egy személy élet-halál között van – adja hírül rövid közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
Figyelemfelkeltő motorozást szervez a Hargita megyei női motorosok baráti közössége vasárnap, Szoknyás gurulás címmel.
Garda Dezső könyve nemcsak a hajdani tutajkészítés, tutajozás nehéz munkakörülményeit eleveníti fel, hanem a faúsztató közszékelyek szászrégeni és a lippai tutajkereskedőknek való fokozatos alárendelődését is taglalja.
Szombaton útlezárásra és forgalomkorlátozásra kell számítani a hargitai megyeszékhelyen, melyet a Running Festival Csíkszereda versenyszámainak zavartalan és biztonságos lebonyolítása érdekében eszközölnek az illetékesek.
Mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben? Kérdeztük olvasóinktól, akik szép számban válaszoltak is, megjelölve valamely megadott lehetőséget.
Még várniuk kell a Hargita megyei elemi iskolásoknak és óvodásoknak a tejre, kiflire és almára az iskolákban, mert még nem zárult le teljesen ehhez a közbeszerzési folyamat, amelyet Hargita Megye Tanácsa bonyolít.